Schmidt Mária ante portas?

A növekvő kormányzati arrogancia, a demokrácia működésében a diktatúra elemeinek megjelenése, ezzel egyidejűleg a magyar állampolgárok többségének gazdasági és szociális ellehetetlenülése, valamint a 2006. szeptemberi és októberi tüntetéssorozat rámutat: a rendszerváltozás után 16-17 évvel Magyarországon egy rendkívül káros, eddig ismeretlen hatalomgyakorlási modell alakult ki. Mindezt nem csak a jobboldalon vették észre a szavazók. Az egykori, Horn Gyula és Kovács László fémjelezte balliberális koalíció már csak nosztalgiát kelthet a baloldali szavazótáboron belül is: a nagytőke egyértelműen átvette a hatalmat. Nem arról van tehát szó, hogy a törpe kisebbségnek számító, ám az akaratát mindenkor hatékonyan érvényesíteni tudó SZDSZ átvette volna az irányítást a társadalom ellenőrzése fölött. Másról.
Az SZDSZ mint önálló politikai erő ma már nem létezik, amely a pártot megjelenítők halvány és puha nyilatkozataiból is élesen kitűnik. Az SZDSZ – az egészségügy szétverésén kívül – mára minden „fontos” kezdeményezést feladott, tegyük hozzá, nem esett nehezére. A globális nagytőkét képviselő, posztkommunista milliárdosok klubja ugyanis a liberális pártot felfalta, a számára hasznosíthatót lenyelte, a maradékot pedig kiköpte. A Magyar Köztársaságot is képviselő Gyurcsány Ferenc, Veres és Kóka János körülötti hatalmi csoport pedig már több, mint az SZDSZ. Ez a neoliberális gazdasági elit már nemcsak hangoztatja a nemzeti érdekek érvényesítésével szemben kreált politikai szándékait, hanem a demokrácia tehetetlenségét kihasználva, ellentmondást nem tűrve rákényszeríti a magyar társadalomra az akaratát. Már az SZDSZ-es elitet is beleértve a saját korrupt köreik gátlástalan gazdagodása, ugyanakkor a magyar emberek egzisztenciális és egészségügyi megroggyanása kíséri ténykedésüket.
Talán megjegyezni sem érdemes, hogy ehhez a folyamathoz egyetlen patrióta párt sem aszszisztálhatna. Sem a jobb-, sem a baloldalon. Az MSZP azonban már letette voksát. A hazudozásait hivatalossá tévő, cinikus és lelkiismeretlen Gyurcsány-beszédtől nem bátrabbak, hanem még gyávábbak lettek, s a titkosszolgálatokat is koncentráló hatalom erős marokkal fogja őket.
Az egykoron nemzeti és jobboldali MDF sorsa ugyanaz, mint az SZDSZ-é: a nagytőke támogatta hatalmi elit már meg is emésztette. Persze Gyurcsányéknak az MDF-fel könnyű dolguk volt. Gondoljunk csak arra, hogy a jelenlegi kancelláriaminiszter ugyanaz a Szilvásy György, aki az Antall-kormány helyettes államtitkáraként nyújthatott segítséget Gyurcsány Ferencnek az értékes állami ingatlanok „kilízingelésében”, privatizációjában. A két párt közötti döbbenetes kapcsolatrendszert már több írás feltérképezte, ezért ettől most eltekintünk. A mostani helyzetben sokkal érdekesebb a súlyos antalli örökséget a népre hagyományozó s inkább a mának élő Dávid Ibolyának a háttérkormányzásban vállalt szerepe, amelyet a Gyurcsányék által barátinak tekinthető nagytőke egyenget. Leisztinger Tamás szocialista milliárdos és az MDF informális kapcsolata ma már tudható, hogy nem legenda, ugyanakkor a kis párt politikai mozgását egy sok irányban dolgozó magáncég, a neokonzervativizmust ráerőltető Political Capital határozza meg. A teljesítménye és népszerűsége alapján finanszírozhatatlan MDF megtalálta tehát a foltját és forrását. Dávid Ibolya hálája pedig a kormánypártoknak kedvez. A kívülről segítő, a politikai szándékokon átlátszó parlamenti munkán kívül például a kormánypárti többségű fővárosi vagy a székesfehérvári önkormányzat döntéseit támogató szavazásaik is egyértelműen jelzik az MDF hovatartozását.
A mára természetessé váló pártszövetségesek (SZDSZ, MDF) segítsége ellenére a nagytőkét képviselő elit uralkodása azonban egyre kevésbé elfogadható a magyar állampolgárok által. Az MSZP népszerűsége a lélektani 20 százalék alá csökkent. Gyurcsányéknak tehát ma már nem elég az MDF kívülről jövő támogatása; a Fidesz szembenállása a kormány vállalhatatlan politikai irányával viszont tovább erodálja a kormányfőt és pártját. Nincs más lehetőségük: a nagytőke segítségével szeretnének behatolni a legnagyobb ellenzéki pártba, Orbán Viktor azonban láthatóan hajthatatlan. Ezért támadja folyamatosan a rosszat sejtő, ám a kibékülést egyre agresszívabban követelő kormánysajtó. Mindez azt is jelenti, hogy az egyeztetés, azaz a politikai kivásárlás feltételezhető szándékain túl vagyunk, s a pártelnök hajthatatlannak bizonyult.
Az tehát, hogy Orbán Viktor nem megvehető, tény, erkölcsi alapvetés, ami egyben kirobbanthatatlanná teszi őt a pártelnöki székből. A jobboldalon mégis léteznek olyan elégedetlen csoportok, amelyek elmozdítanák őt. De mely csoportokról, illetve kikről is lehet szó, s a Fidesz szavazóinak elhódítása és a nagytőke hatalmi céljainak elérése érdekében milyen politikai mozgás várható tőlük?
Az egyik ilyen társaság a Terror Háza Múzeum igazgatója, Schmidt Mária körül alakul. A milliárdos vagyonú üzletasszony nyilvánosan és nem nyilvános körben tett megnyilatkozásai egyértelműsítik, hogy elégedetlen a jobboldal spirituális vezetőjével. Nagy port kavart föl decemberben a Népszabadságnak írt cikke, amelyben egy irodalmi utalással („Jones nem tér vissza”) félreérthetetlenül utalt arra: Orbán Viktor nem lehet a továbbiakban a jobboldal vezetője.
A jobboldal mértékadó véleményformálói előtt ismert tény, hogy Schmidt egy új jobboldali párt létrehozása érdekében hetek óta megbeszéléseket kezdeményez a Fidesz politikusaival, polgármestereivel. Az üzletasszony politikai szándékainak eléréséhez a nagytőke képviselőiben lelt társakra, például Nobilis Kristóf milliárdos üzletember személyében, aki üzlettársa is egyben. De ma már a csoporthoz tartozik Magyarország regisztrált 100 leggazdagabbja közül Spéder Zoltán is, aki Csányi Sándor után az OTP második embere volt, s e pozíciójától a napokban vált meg. Az összetartozás látszatát erősíti az is, hogy a hírek szerint az Index hírportált működtető vállalkozásba – Nobilis Kristóf tulajdonos mellé – korábban beszállt csendestársként Spéder is, ami a rossz nyelvek szerint Csányi jóváhagyása nélkül nem történhetett meg. Ez azt is jelentheti, hogy Spéder a nagytőke politikai szereplésre kijelölt új személyisége.
A csoport összetétele szempontjából nem hallgatható el az sem, hogy Schmidt Mária szűk baráti köréhez tartozónak tudhatja Gyurcsány Ferenc bizalmasát, Bajnai Gordont, aki a kormányban betöltött pozíciójánál fogva zsíros üzletekhez képes juttatni az említett üzletemberek vállalkozásait az önkormányzatokhoz áramló uniós pénzeken keresztül.
Kérdés, vajon kívánatos-e, hogy a Schmidt Mária által vezetett nagytőkés csoport a háttérben átvegye a Fidesz tényleges vezetését (ők jelöljenek elnököt, tisztviselőket stb.). Mint ahogyan az is, hogy tud-e szavazókat elhozni az egyetlen ellenzéki pártszövetségtől, s hogy milyen eszközei vannak a szavazók megdolgozásához.
Az Orbán Viktort diabolizáló balliberális média túlcsorduló örömmel fogja üdvözölni a kezdeményezést, minden felületet biztosítva az új jobboldali pártnak. Hivatalos szócsőként a meglehetősen nagy, bár főként balliberális olvasótábort magának tudó Index szintén a rendelkezésükre áll majd. Céljuk lehet a Heti Válasz és számos helyi médium felvásárlása is, a pénz minden bizonnyal megvan.
Az elmúlt hetekben több vidéki polgármester regisztrálhatta, hogy Schmidt Máriáék keresik egy új párt elindítása érdekében, de az országgyűlési képviselők közül is többen hallottak már egy új parlamenti frakció felállásának ötletéről, s arról, hogy abban milyen szerepet vállalnának.
A beindult szervezés ellenére az új párt elnökének kilétét még homály fedi. A bennfentesek a korábbi frakcióvezetőt, Áder Jánost nevezték meg, aki még általuk sem ismert feltételekhez köti esetleges szerepvállalását.
Az új jobboldali párt megalakításának időzítése nem lehet véletlen: a tavaszi Fidesz-kongresszust biztosan megzavarná. De ami még fontosabb: elterelné a kritikus közvélemény figyelmét a kormány közigazgatási, gazdasági és egészségügyi „reformjáról”.
Erről ugyanis már most bizton tudható: Magyarország előtt visszavonhatatlanul megbukott.