A beteg megérdemli, hogy embernek tekintsék

A miniszterelnök a Parlamentben tartott Egészségbiztosítási reform 2007–2009 konferencián elismerte, értelmes szakmai érv, hogy inkább a családorvosi alaphálózat fejlesztést igénylő átalakításával kellett volna kezdeni az egészségügyi reformot. Nem kevesebb, hanem több kapacitás, lehetőség kell a járóbeteg-ellátásban, az egészségügyi centrumokban és a sürgősségi ellátásban. Nem kétséges számára, hogy előbb kell bővíteni és utána hozzányúlni a fekvőbeteg-ellátáshoz, mert különben felborul a rendszer. A fekvőbeteg-ellátási kapacitások átalakítása csak akkor nem okoz minőségromlást a magyar egészségügyben, ha mellette az ezt megelőző rendszerelemeket, a járóbeteg-ellátást és a családorvosi ellátást fejlesztjük.
A miniszterelnök homályosan utalt arra is, miért alakult ki ez a szakmailag hibás döntéssorozat. Azt mondta, hogy ez már egy elég bonyolult szakmai és igazgatási kérdés.
Pedig egyáltalán nem bonyolult, csak legalább egy szembenézésben nyíltabban és a teljesebb igazat kellene mondania. Később maga mondta, nem az a baj, hogy mostanában végre vita van a részletekről, hanem az a baj, hogy eddig kevesebb vita volt, mint kellett volna. Azt is mondta, hogy a folyamat hitelteleníteni fogja a végeredményt. Állítása szerint van határozott szándék, hogy ezt a folyamatot több nyitott, megértő konzultáció, szakmai közéleti vita szegélyezze, mert az egészségügy átalakítása a kormány felelőssége, de az országnak az ügye. Ha pedig így van, akkor nem lehet zárt műhelyekben, diktátumként meghirdetni a reformot – mondta.
Ezek kapcsán óvatosan, közvetve, jelen mondattól nagyon eltérően utalt a jelentős zsarolási lehetőségével ügyesen manipuláló, ötszázalékos választói támogatással az egész ország egészségügyét saját vágyai szerint alakító koalíciós partner adta egészségügy-leépítési miniszterre is. Gyurcsány Ferenc szerint a reformhoz nyitottság és hallgatási, meghallgatási készség is kell. A reformernek nemcsak beszélni kell tudni, hanem időnként hallgatnia is, és meghallani másokat – mondta.
A fentiek az egészségügy folyamatait felelősen figyelő emberek számára akár igen fontos üzenetet is jelenthetnének, már csak azért is, mert a miniszterelnök a konferencián való felszólalása napján jelentette meg a Szembenézés című dolgozatát, amelyben elismerte, nem kétséges, hogy ki kell tágítani a koncepcióalkotó és a döntéshozatali folyamatot, „demokratizálni” a munkát. Ígérete szerint a hosszabb távú reformok előkészítő szakaszát kinyitják a szakértő értelmiség számára, és bevonják a munkába a meghatározó szakmai műhelyeket, szervezeteket.
Valami azonban éppen ezzel kapcsolatban nagyon markánsan hiányzik a szembenézés egészségügyi vonatkozásaiból. A jelzésértékű tettek érzékelhető szándéka, az előbbi koncepcióba illeszkedő érdemi tervek felvonultatása. Ha a miniszterelnök komolyan gondolja, hogy bevonják a munkába a szakértő értelmiséget és a meghatározó szakmai műhelyeket, szervezeteket, akkor előbb meg kellene szabadulnia kormányának az Egészségügyi Minisztérium és közvetve az OEP szakmai állományára is szégyent hozó, a demokrácia lejáratásában élharcosként ténykedő tagjaitól. Nem képzelhető el ugyanis érdemi és eredményes tárgyalás ugyanazokkal, akik diktatórikus intézkedéseikkel, a tárgyalópartnerek lejáratásával, köztük feszültség keltésével folyamatosan megalázzák az orvosok, a gyógyszerészek, az egészségügyi szakdolgozók, az érdekképviseletek és a betegek képviselőit is.
Mindenekelőtt meg kellene válnia Gyurcsány Ferencnek a kulturált, demokratikus tárgyalást, nyitott, szakmai, közéleti vitát, megértő konzultációt hírből sem ismerő, ezt egész életpályájával sokszorosan bizonyított, tehát közhivatalra alkalmatlan miniszterétől, Molnár Lajostól és az alulképzettségét, valamint érzéketlenségét botrányos nyilatkozataival többszörösen bizonyított Horváth Ágnes államtitkár asszonytól.
Csak egy példa az említettek alaptalan, de féktelen önbizalmát sugárzó, mindent tudó, merő és tevő, tehát közhivatalukban közveszélyes szemléletére, hogy kényszertovábbképzésre köteleznék a naponta betegek sorát gyógyító orvosokat abban az esetben, ha nem hajtanák végre az ámokfutó páros egészségromboló receptírási ötleteit. Éppen ők, a betegek gyógyításával – a világhálón elérhető szakmai pályafutása szerint – még nem foglalkozott államtitkár asszony és a korábbi vezetői tevékenysége során létrejött, jellemzően problémás gazdasági viszonyokról elhíresült miniszter. És éppen egy ostoba, népegészségügyi, orvosszakmai és gyógyszerészeti szempontból is érdemi egyeztetés nélkül végrehajtott brutális hatású szabályozás kapcsán.
Érdemes azonban alaposabban is körülnézni, kikkel bástyázták körül magukat az említettek a minisztériumban. Főként olyanokkal, akik az irányított betegellátás munkanevű, a gyógyításban is csak piaci terepet látni képes, és az Állami Számvevőszék által is többször igen aggályosnak minősített, törvényi megalapozást nélkülözve is kétmillió emberre kiterjesztett umbuldához köthetők. Ha a miniszterelnök komolyan gondolta, hogy az egészségügy átalakítása a kormány felelőssége, de az országnak az ügye, akkor ezt az ország népességének 20 százalékára kiterjesztett, közpénzből profitot liberalizáló umbuldát is meg kell szüntetni.
Ezek lehetnének azok a kezdeti intézkedések, amelyek megtörténte után a Szembenézésben az egészségügy kapcsán leírtak, illetve a konferencián elmondott hasonló értelmű mondatok már komolyabb figyelemre volnának méltathatók. A magyar beteg, de orvosa, gyógyszerésze is megérdemli ugyanis, hogy végre embernek tekintsék. A beteg azzal érdemli ki az emberként kezelést, hogy amíg és amikor dolgozik, nem tesz kevesebbet, nem állít elő kevésbé értékes terméket, nem nyújt kisebb értékű szolgáltatást, mint azon embertársai, akik olyan országban élnek, ahol kisebb a kifosztás foka, ahol erősebb az állam, és vezetői nemcsak magukért, hanem a közösségért is működtetik az államhatalmat.
Az érdekvédelmet leépítő, a dolgozóit és kisvállalkozóit a rablótőkének kiszolgáltató, befelé kíméletlen, kifelé puhány állam a szolgáltatás összességéhez képest szemérmetlenül sok egészségügyi járulékot von el a magyar emberektől, ugyanakkor káros és felelőtlenül hatályban tartott szabályozásokkal gazdaságtalan működésre kényszeríti az egészségügyi intézményeket.
Az elszegényedés rohamosan válik lassan ázsiai mértékben tömegessé, míg kevesek, leginkább a jó időben, jó helyen közpénzt maguknak átcsoportosítók meggazdagodása már csak a leginkább antiszociális áldemokráciáknál ismert viszonyokhoz mérhető. Sajátos, hogy az egészségügy erőszakos piacosítása éppen ezeket az aránytalanságokat fokozná és tenné visszafordíthatatlanná.
Eközben, bár orvosegyetemeinket már nem az állam, hanem jellemzően az itt képzett külföldi diákok által fizetett tandíj tartja életben, a magyar orvosképzés színvonala még ma is világhírű. Gyógyszerészeink képzése és munkája ugyancsak a legnívósabb országokéval vethető össze. A közmegbecsülési listákon mindkét hivatás képviselői az első helyezettek között szerepelnek, miközben politikusaink méltán és következetesen az utolsók között, de csak azért, mert innen kiesni nem lehet.
Azok a politikusok viszont, akik hatalmi helyzetükkel pöffeszkedve visszaélnek, mániás önbizalmukra alapozva, és egyúttal minden más érv figyelmen kívül hagyásával minden más érdeket eltaposnak, nem érdemlik meg, hogy embernek, más, tisztességes emberek vezetésére alkalmas közhivatalnoknak tekintsék, vagy ilyen pozícióban megtartsák őket. Az olyan párt pedig, amely ereje ellenére ezt tartósan eltűri, többé hiába nevezné magát baloldalinak, demokratikusnak vagy szocialistának, ezt csak annyi joggal tehetné, mint ahogyan korábban egy másik mohó párt hívatta magát alaptalanul egy szóban nemzetinek és szocialistának. Főként akkor, ha parlamenti képviselőikkel szemben tovább folytatják azt a legkevésbé sem demokratikus gyakorlatot, hogy a lelkiismeretük szerint másként szavazókat kemény pénzbüntetéssel sújtják. Ideje lenne meggondolni, mi ér többet: a pillanatnyi, de dicstelen és esendő hatalom, megfejelve a későbbi hitelesség esélyének feladásával, vagy egy később esetleg még megszerezhető hitelesség maradék esélye.
Igaz ugyan a miniszterelnöknek az elemi ellenállást észlelve megfogalmazott, az eddigi diktatórikus eljárás megváltozására homályosan utaló mondata, amely szerint az egészségügy átalakítása a kormány felelőssége, de az országnak az ügye, azonban jobb lenne tovább is lépnie. Gyurcsány Ferencnek kormányfőként észlelnie kellene, hogy az egészségügy átalakítása az egész ország jövőjét meghatározó olyan ügy, amelynek intézését éppen a kormány felelőssége miatt nem adhatja át a koalíción belül is csak kilenced választói támogatást kapott arrogáns partnernek. Főként akkor nem, ha a partner csak az eddigiekben felvonultatott szakmai és emberi minőségű szakembereket tudja az adott minisztérium vezetésére felkínálni.
A közvélemény számára igazán jó üzenete azonban annak lenne, ha esetleg éppen az egészségügy átalakítása kapcsán juthatnánk el oda, hogy az egész ország jövőjét meghatározó ügyeket nem ideológiai természetű, nem pártalapú, hanem sokszínű és világnézetileg is szerteágazó érdeklődésű szakemberek munkája eredményeként oldhatnánk meg. Függetlenül attól, hogy az ilyen gondolatok éppen melyik nagy párt vezetőjének jutnak eszébe.

A szerző az Asztmás és Allergiás Betegek Országos
Szövetsége (ABOSZ) elnöke, a Nemzeti Egészségügyi
Kerekasztal állandó résztvevője