Az erőszak alkalmazói és elszenvedői

Egyrészt néhány hete szélsőbaloldaliak rakétákat lőttek ki az athéni amerikai nagykövetségre. Másrészt Morvai Krisztina egyetemi tanár – a Gyurcsány-féle rendőrség brutalitását vizsgáló alternatív bizottság társelnöke – ugyancsak néhány hete kijelentette, hogy vannak „magukfajta” (your kinds of people) emberek. A balliberális sajtó szerint nyilván az utóbbi verbális tett a veszélyesebb. Arról a balliberális sajtóról van szó, amely – mint legutóbb a Népszabadság – láthatóan kedélyesen vette, hogy a „Csurka Istvánt jégcsákánnyal ütni” szöveget a rímelés miatt írta egy olyan rapper, aki többek között Orbán Viktor élve megnyúzására és Kövér László lámpavasra kötésére buzdított.
Érdekes, hogy az 1990-es fordulat óta Magyarországon az erőszak tényleges áldozatai valamiképpen minden esetben jobboldaliak. Csupán szűkebb pátriámban, Bicskén, két jobboldalit bántalmaztak igen súlyosan a választási kampány idején. Az is közismert, hogy robbantásokat jobboldali politikusok ellen követtek el: Szájer József és Torgyán József volt a célpont. Ha Magyarországon jobboldali politikusokat vagy közéleti személyiségeket életveszélyesen fenyegetnek meg, az a balliberális sajtó szemében „bagatell”, „hiszti”, „humor” vagy persze „hazugság”.
A Vasárnapi Újság eddig minden választási kampány idején tucatjával kapta azokat a leveleket, amelyek a műsor készítőinek likvidálását ígérte be. Mondani sem kell, egyetlen nyomozás sem vezetett eredményre. Igazán kár, hogy sikeres kivételről nem lehet beszámolni. Ez előrevetíti annak a kudarcát, hogy a pénzben úszó titkosszolgálatok és a rendőri szervek eredményes nyomozást végeznének a Jobbikot és más politikai pártot likvidálással a napokban megfenyegetők ellen, annak dacára, hogy a Jobbik azonosította azt a számítógépet, ahonnan a fenyegetés érkezett.
Nem csoda, hiszen olyan vezetés alatt állnak e szervezetek, amelynek támogató értelmisége köztörvényes gyilkosokat állít példaképének. Vagy amelyek – mint az említett Morvai Krisztina kifogásolta Magyarország egyik legalantasabb műsorában, a Nap-keltében – a rendőri brutalitás áldozatait a Kinn, padon című rovatába, azaz a kínpadra ültetik és – tehetjük hozzá – bűnözőkként bánnak velük, míg valódi bűnözők intimitást élvezve cseverésznek a közszolgálati adón.
A balliberálisoknál persze mindez nem előzmény nélküli. Ne feledjük, a berlini fal leomlása előtt ők a terroristák oldalán álltak. A nyugati közvélemény szemében ugyanis az akkori terroristák – kezdve a venezuelai Carlos Ramírez Iljicstől a starnbergi börtönből hamarosan szabadlábra kerülő Vörös Hadsereg Frakció gyilkosán át a Líbia által is támogatott ír robbantókig – a Szovjetunió szövetségeseinek számítottak, amelyet a mai újságíró dinoszauruszok zokszó nélkül szolgáltak ki.
Ma Magyarországon ott tartunk, hogy a békés tüntetők szemét kilövető rendőri vezért Kádár őfelsége egykori, a világot annak idején beutazó szalonellenzékiek javaslatára és tapsától kísérve kitüntetik, míg a köznapi szavakat kimondó jobboldaliakat legszívesebben kriminalizálnák. És ma emiatt Magyarországon oda is eljutottunk, hogy az állam már terrorcselekményeket hajt végre, ugyanis ha a terror fogalma politikai változás kikényszerítése emberek ellen végrehajtott erőszakos cselekedetek révén, akkor a Gyurcsány-rezsim igen csak közel áll az állami terrorizmus elkövetésének iszonyatos bűnéhez.
E rezsimnek csak az a szerencséje, hogy e bolygó talán legszelídebb ellenzékével áll szemben, amely még azt sem követelte, hogy parlamenti bizottság vizsgálja ki a rendőri brutalitásokat.