Konvergencia: menekülés a kötelezettségektől

Magyarország pénzügyminisztere 2008 után az ország egész lakosságára a költségvetés hiányának és bevételeinek egyensúlyba kerülése céljából kirótt jelentős terhek csökkentését ígérte. Az egyensúly bekövezte utáni időre egyúttal kilátásba helyezte, hogy a kormány célja nem a lakosságnak alkotmány szerint járó, s a hibás és pazarló pénzügyi politika miatt csökkentett szociális juttatások alkotmányos szintjének helyreállítása. Nem. A kormány, amelyet esküje kötne az alkotmány betartására, nem átmenetileg és kényszerből vonja tehát meg az alkotmányban biztosított juttatásokat. Voltaképpen kihasználja az általa előidézett kényszerhelyzetet arra, hogy a szociális piacgazdaság szociális elemét felszámolja, helyette a vadkapitalista piaci elemeket juttassa érvényre: akinek sok van, annak adatik, akinek kevés, attól inkább azt is elvonjuk. Az alkotmányra ugyancsak felesküdött egész Országgyűlés pedig tudomásul veszi, legfeljebb részleteiben támadja azokat a meghirdetett célokat, amelyek nemhogy a megfelelő szociális juttatások elérését nem helyezik kilátásba, de egyenesen meghirdetik az alkotmányos jogok elvonását, hogy ezáltal a közterhek viselésére ugyancsak az alkotmány szerint kötelezett nagy jövedelmeket és nagy vagyonokat még jelentősebb profit elérésére segíthessék.
Demokráciában az Országgyűlésnek a népet kell képviselnie: nem a tehetős keveseket, hanem a közép- és alsóbb vagyoni réteghez tartozó sokakat. Jogállamban erre a hatalmat az alkotmány kötelezi: az alkotmány, amelyet nem lehet szakaszonként kiüresíteni, üres formulává egyszerűsíteni, hanem szellemében kell a törvényeket és rendeleteket hozni, az intézményeket fenntartani és működtetni.
Az élethez, személyi biztonsághoz való jog mellett minden magyar polgárt, a nemzet minden tagját megilleti a szociális biztonság. (70/E) Életnívójukat, munkáséveik során biztosított öregségi ellátásukat nem lehet sem pénzrontás, sem az árviszonyok nominális torzításával elértékteleníteni, annak szinten tartása nem a (régebbi állami intézkedésekkel évről évre kifosztott és most elégtelen) nyugdíjpénztár lehetőségeihez mérten oldandó meg, hanem a költségvetés közterhei révén – amint erre az Alkotmánybíróság már többször rámutatott. De ugyanez a szociális biztonság illeti meg az alkotmány szerint a keresőket, a megfelelő ellenérték fejében végzett munka folyamatos biztosítása, a bér és a juttatások értékének fenntartása, megtakarításaik értékállósága révén. A létminimum alá jutottak számára az állam, ugyancsak a költségvetés közterhei révén, a megélhetésükhöz szükséges ellátást biztosítani köteles. Nem annyit, amennyire telik, hanem annyit, amennyi szükséges (70/E második fordulat). Ehhez létre kell hozni – mert egyelőre még megfelelő mértékben nem léteznek – az alkotmány szerint a szociális intézmények zárt rendszerét. A kormány, illetve a nevében nyilatkozó pénzügyminiszter nem teheti meg, hogy ezen kötelezettségéről egyszerűn megfeledkezve, az ellátást közteherviselés révén biztosítani kötelesek részére tett gesztussal lemondjon arról, hogy e kötelezettségek költségvetési fedezetéről gondoskodjék.
Az alkotmány előírja a felnövekvő generáció támogatását, az otthon biztosítását, az anyák támogatását gyermekük születése előtt és után (66– 67. §§). A kormány nem teheti meg, hogy e kötelezettségét a társadalom teherviselő képessége szerint, előnyös sorrendben teljesítse. Az alkotmány szerint a hazánkban élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészségre (70/D). A munkavédelem, az egészségügy és az orvosi ellátás megszervezése, az egészséges életmód feltételeinek biztosítása és a környezet védelme nem piaci kérdés, hanem a köztársaság, az állam szolgáltatási kötelezettsége. Az alkotmány módosítása nélkül, részszabályok révén e kötelezettséget nem lehet „privatizálni”, egyesek nyereségvadászata céljából átruházni, attól így szabadulni. Az ingyenes közoktatás a minimálisan szükséges jogállami együttműködés céljából eleve alkotmányos előírás (70/F). Az általános iskola ingyenes, ezen ugyancsak nem lehet üzleti fogásokkal változtatni (pl. a tankönyvek árában beszedni azt a ráfordítást, amit az iskola jelentene). A közép- és felsőoktatást mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni, aki művelődni akar, és ehhez az alkalmasságát bizonyítja (amire pusztán az érettségi elegendő). Minthogy a művelődéshez alapjogunk van az állammal szemben, annak ágai közötti választás pedig alapszabadság, alkotmányellenes az a művelődési politika, amely anyagi gátak és előnyök révén irányítani kívánja a művelődni akarókat a politika vagy a piac által kívánatosként kijelölt művelődési ágak felé: a tanulni akarót annak tanulásában kell támogatni, amit tanulni akar, a választás nem a kormányzat, hanem a tanuló szabadsága.
E korántsem kimerítő, inkább példálódzó felsorolás rádöbbenthetné mind a felelősöket arra, milyen veszélyes, kötelezettségeikkel ellenkező játékot űznek, mind a polgárokat arra, hogy mitől kívánja őket – a mai szükséghelyzetre hivatkozva – hosszú távon is megfosztani a kormány.

A szerző jogász, az Alkotmánybíróság volt tagja