Reformlomi

Lomtalanítás. Förtelmes, fosztóképzős-továbbképzett, műtéttel világra segített szószülemény. A szívtelen, lelketlen, esztelen – személyre szóló – jelzők mintájára, mintha valami lehetne mondjuk lomtalan vagy romtalan. Romlott az lehet. Mint a nyelv.
A pesti nép amúgy egyszerűen csak lominak nevezi azt a néhány évtizede a tavaszi influenzajárvánnyal együtt biztosan beköszöntő városi tüneményt, amikor a pincékben, padlásokon lappangó, megüresedett vagy felújítandó lakásokban fölöslegessé váló kacatok kikerülnek a házak előtti járdára, útszélre. Olvasom, hogy az 1970-ben összesen 4800 köbméternyi hulladék mostanra a százszorosára, csaknem félmillió köbméterre hízott Budapesten. Nagy a jólét, mondhatná erre is egy közismert szónokunk. A mennyiségi gyarapodás azonban határozottan a minőség rovására ment. A hetvenes években négyszobás lakást be tudtam volna rendezni a mások által halálra ítélt bútorokból, használati és dísztárgyakból, ha lett volna hová tennem a sok kincset, de még így is a legjobb és legszebb bútoraim a hazacipelt tonett támlás- és karosszékek, s a csiszolt tükrök, pompás porcelán- és üvegtárgyak, antik lámpák, faliszekrények, régi festmények, térképek és fotók máig elindítják a beszélgetést, ha új vendég állít be. A választék az elmúlt években azonban egyre silányabb, sokan már a 80-as évek örökbecsű laminált pozdorja bútorait rakják ki, és azokat a műanyag gyerekjátékokat, amelyekért egyszer egyheti fizetésüket szórták el. Legújabban meg azért nem szívesen turkál az ember a lomok közt, mert könnyen interetnikai konfliktusba bonyolódhat, amit úgy lehet egyszerűbben elmondani, hogy a lomtalanítás kezdete előtt cigány származású polgártársaink lepik el a terepet, akik a vörös inges Pásztor fivérek modorában einstandolják a kitett tárgyakat, majd a csak úgy hagyományosan, hobbiból kutakodóknak már az általuk megszabott (az Ecseri piacénál némileg olcsóbb) árakon kínálják az „első osztályú, eredeti régiségeket”. Aki nem vesz, ne babrálja…
Mindenki lépik egyet – írta a jó öreg Mikszáth, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. is így tett. Az idén a reform útjára lépett, látván a múlt években elszabadult szabadkereskedelmi viszonyokat, amelyek által a békés budai kerületek átmenetileg a bagdadi piac képére hasonítottak, a nálunk időző nyugati katasztrófaturisták örömére. No meg az ISO–9001-es minőségű szolgáltatás miatt. Sőt, a zárt végű erté konspirálni kezdett: pár napja az I. kerület lakói borítékos levelet találtak a levélszekrényben, a lomtalanítás pontos idejének és néhány fontos tudnivalónak a bizalmas közlésével, miután – a szolgáltató cég szavaival – az elmúlt években szinte intézményesült guberálás negatívan hat a mindennapi életünkre. Ezt szeretnék tehát kiküszöbölni a korábban közszemlére kitett térképek és menetrend helyett személyes levelekkel, valamint a „korszerűsített kommunikációval”.
Ezúton jelentem, hogy vagy a konspirációban támadt zavar – a fentebb említettek feltörték a kommunikációs zárat – vagy a lomtalanítás megreformálása nem sikerült első nekifutásra. A hét végén a Krisztinavárosban minden pont úgy történt, mint a tavalyi meg a tavaly előtti lomi idején. Jövőre mást kell kitalálni.