Az Európai Unió születésnapján

Ötven évvel ezelőtt hat nyugat-európai ország állam- és kormányfője összegyűlt a római Capitoliumon, hogy nevüket adják az európai közösségek alapító okiratához, közismert nevén a római szerződéshez. Az 50. évforduló alkalmat ad az elért eredmények ünneplésére, és hogy ezekből kiindulva építkezzünk az európaiak új generációjának javára. Az évforduló ugyanakkor nemcsak az ünneplésre ad okot, hanem alkalom az elgondolkodásra is.
Az alapító atyák, Jean Monnet, Robert Schumann és társaik, akik ijesztő tapasztalatokat szereztek a második világháború során, az európai integrációban a látszólag elkerülhetetlen új háború ellenszerét látták. Ez egy igen erőteljes és még ma is érvényes érv egy olyan kontinens esetében, amely évszázadokon keresztül hadszíntér volt, és ahol az Európai Unión kívül még a közelmúltban sem a béke volt a rendező elv – azonban nem építhetünk csupán erre az érvre. A jövő európai nemzedékei számára hasonlóan nyomós érveket kell felsorakoztatnunk. Timothy Garton Ash oxfordi professzor azt írta nemrégiben, hogy Európára ráillik az, hogy „huszonhét tagállam új történetet keres”. Nekem valóban az a meggyőződésem, az EU-nak valóságos története és identitása is van, de való igaz, hogy ezek kissé elmosódtak az utóbbi időben. Az „EU mozgásban van”, de el kell azon gondolkodnunk, hogy hová is kell tartania pontosan.
Európa mindig is az eredmények Európája volt. Az EU szabadságot, békét és jólétet hozott félmilliárd ember számára. Az utolsó világháború utáni ötven év alatt Európa elérte a békés egymás mellett élés állapotát, és megszűnt a kontinens mesterséges felosztása keletre és nyugatra. Európa huszonhét országot felölelő kibővülése hangsúlyozza az európai értékek erejét és azt, hogy megtanultuk a történelemből levonható leckéket. Van egységes piacunk, tizenhárom tagállamban egységes pénz van, és a világ egyik kereskedelmi nagyhatalma vagyunk. Sajátos „puha” hatalmával az Európai Unió nagy tekintélyt szerzett a nemzetközi életben, és döntő befolyást képes gyakorolni a világ eseményeire.
Az Európai Unió az élet, a munka és az oktatás jobb minőségének jelentését vette fel. Európai életmódot teremtettünk, nem amerikait, oroszt vagy kínait, hanem szociális piacgazdaságot és fenntartható fejlődést, megmutatva, hogy mindez lehetséges a gazdasági fejlődés, szociális biztonság és környezetvédelem megtartásával. Persze Európa lényegesen több a piacoknál. Európa a nemek közötti egyenlőséget, a megkülönböztetés tilalmát és az emberi és polgári jogok korábban példátlan védelmét is elhozta. Röviden úgy fogalmazhatnék, hogy az unió sok európai számára a reményt és a lehetőséget is jelentette. Ezek az eredmények szépek és jók, jócskán meghaladva az alapító atyák legmerészebb álmait, de nem elegendők ahhoz, hogy eloszlassák azt az érzést, hogy néhány területen az EU elvesztette lendületét. Ez a benyomás természetesen részben az alkotmányszerződés-tervezet elakadásának köszönhető. A szerződés növelné az EU identitását a nemzetközi porondon, racionálisabb lenne a döntéshozatali folyamat, és átláthatóbbakká válnának a folyamatok és eljárások, miáltal az európai polgároknak nagyobb rálátásuk lenne az ő uniójukra. Az EU sokat tett és tesz a hatályos szerződések alapján, melyeket legutóbb 2000-ben, a nizzai csúcstalálkozón vizsgáltak felül. A kritikusok előszeretettel használják ezt érvként az alkotmány ellen. A közmondást idézik: ha működik, ne javítsd meg. Ez nagyon Pató Pál-os hozzáállás. A lényeg az, hogy az EU sokkal jobban működhetne. Egy analógiával: az EU jelenleg úgy működik, mint amikor egy nagyon kövér ember kíván belebújni egy nagyon szűk ruhába.
Globalizált világunkban a tagállamoknak minden lehetőségük megvan, hogy kihasználják az egyesített erők előnyeit. Nyilvánvaló, hogy a huszonhét tagállamnak, ha összetartanak, sokkal jobb lehetőségeik vannak arra, hogy megbirkózzanak a XXI. század jelentős kihívásaival (a globális terrorizmus felélénkülésével kapcsolatos új fenyegetések, biztonságos energiaellátás biztosítása, államigazgatás fejlesztése, konfliktusrendezés), de ehhez intézményi eszközökre is szükségük van. Ez a további bővítésnek is elengedhetetlen feltétele.
Európa megérdemel egy második esélyt. Biztos viszont, hogy nem érdemel meg egy második kudarcot. Ha ismét kudarcot vallunk, Európa két- vagy akár többsebességű Európává válik. Az unió a lelkét veszti el, amit törékeny azonosságtudata nem fog túlélni. 2007-ben, az elmúlt ötven év eredményei ünneplésének évében és a következő ötven évre tekintve itt a remek alkalom, hogy megoldást találjunk az alkotmányossági patthelyzetre. Meg kell tehát mutatnunk, hogy odafigyeltünk, és ezért az új szerződésben az újszerű elemekre kell fektetnünk a hangsúlyt: olyan kihívásokra kell válaszolnunk, mint az éghajlatváltozás, az energiabiztonság, a bevándorlás. Arra kell törekednünk, hogy a főbb újítások (a polgárok kezdeményezései, a nemzeti parlamentek szubszidiaritási tesztjei) továbbra is fenntartsák az EU-nak a polgárok felé megnyilvánuló átláthatóságát és számonkérhetőségét. Végül, de nem utolsósorban be kell vezetnünk az európai polgárok új demokratikus jogát: a tájékozottsághoz és a valódi szóláshoz való jogot.
Mi tehát a következő ötven év jövőképe? Az idő haladtával az európai dimenzió egyre lényegesebb lesz. A XXI. század számos kihívást rejt, és együtt könnyebben tudunk szembenézni ezekkel a kihívásokkal. A berlini nyilatkozat olyan politikai megnyilatkozás az általunk a következő fél évszázadban kívánatosnak tartott Európáról, amely egyszerre ambiciózus és reális. A mai európaiaknak az alapító atyák elképzelését a mai realitásokhoz kell alakítaniuk.
Jelenleg a legnagyobb kihívás Európa felvértezése a globalizációval szemben. A globalizációnak vannak nyertesei és vannak vesztesei. Ez közhely, de igaz. Ahhoz, hogy a globális gazdaságban sikeres legyen, és hogy elérje a jelenlegi életszínvonal fenntartásához szükséges növekedési ütemet, Európának feltétlenül többet kell tennie azért, hogy hasznosítsa kreativitását és azt a képességét, hogy a tudást olyan jó minőségű termékekké, szolgáltatásokká és új üzleti modellekké alakítsa át, melyek iránt nagy a globális kereslet. Európának ugyanakkor a globalizáció negatív hatásaitól is meg kell védenie polgárait, és nem hagyhatja magára népeit. Meglátásom szerint a szolidaritás és a befogadás is európai alapértékek, amelyek megérdemlik, hogy az elkövetkező években hangsúlyosan érvényesüljenek. Az energiabiztonság és energiahatékonyság 2007-ben folyamatosan az EU napirendjének élén fog szerepelni. Az olaj- és gázárak emelkedése, Európa növekvő függése néhány külső szállítótól és az éghajlatváltozás fenyegetése érintheti és érinteni is fogja az európai polgárok mindennapjait. Ezekkel a kihívásokkal csupán az egyes országok szintjén nem is lehetséges megküzdeni. Mindezek előretekintő európai energiapolitika után kiáltanak.
Nem számít, mennyire hatékony az EU, nem számít, hogy mennyire fontosak az uniós intézmények és az európai dimenzió, az európai polgárokat nehéz lesz ezekről meggyőzni, ha nem vonjuk be őket megfelelően. Az elit vezetésével történő integráció a múlté. Csak a polgáraira épülő Európáról mondható el, hogy szilárd alapokra épült. Európa olyan demokratikus projekt, amely polgárai aktív részvételét igényli: az európai választásokon való részvétellel és a részvétel egyéb lehetőségei révén a polgároknak is hallatniuk kell a hangjukat.
Számos konkrét lehetőség kínálkozik az európai önkéntesség hatásának erősítésére. Számos kitűnő európai önkéntes program létezik már, amely képes kiaknázni a benne rejlő hatalmas potenciálokat. Közéjük tartozik az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS), amelyet 1996 óta működtet az Európai Bizottság, és amely a 18–25 éves fiatalokat célozza meg, valamint az Európai Önkéntes Humanitárius Segélyezési Hadtest, amelynek tagjai felbecsülhetetlen segítséget nyújtanak a szükséget szenvedő harmadik országoknak. A hasonló szervezetek által végzett kitűnő munka ellenére mégis azt gondolom, hogy az európai önkéntes ágazat teljes potenciálja még javarészt kiaknázatlan.
Európa motorja nem romlott el, de nyilván nem teljes sebességgel megy. Amíg az EU a lehetőségekhez mérten nem eléggé demokratikusan és nem eléggé hatékonyan működik, mindaddig nem lesznek meggyőzők azok az erőfeszítéseink, hogy olyan politikai elképzelésekkel álljunk a polgárok elé, amelyeket azok elvárnak. A holnap Európáját nem építhetjük a tegnap eszközeivel.

A szerző az Európai Bizottság alelnöke és az intézményi kapcsolatokért és kommunikációs stratégiáért felelős biztos