Valami rettenetes történik. Soha nem volt annyi antiszemita megnyilvánulás, mint most – Gyurcsány Ferenc mondta ezt a brit Timesnak. Mármost a harmincas évek Magyarországán nagyon sok antiszemita megnyilvánulás volt. A negyvenes évek első felében még több, aztán a legtöbb Sztójay, majd Szálasi alatt. Betiltották a zsidó írókat – nem volt szabad például Karinthyt olvasni és terjeszteni –, bezárták a zsidó boltokat, elkobozták a zsidó vagyonokat, végül deportáltak hatszázezer zsidó származású magyart. Az Üllői úton, ahol most dolgozom, haladtak a kis motyójukkal, sárga csillaggal a kabátjukon. És a Duna-parton, ahol sétálni szoktunk… valami rettenetes történt a Duna-parton is.
De Gyurcsány Ferenc azt nyilatkozta a Times-nak, hogy soha nem volt annyi antiszemita megnyilvánulás, mint most. (There have never been so many anti-Semitic remarks as now.) Gyurcsány nem ismeri a történelmet, vagy holokauszttagadó. Istenem, ha csak ennyi antiszemitizmus lett volna! Annak a hatszázezernek nem kellett volna meghalnia.
Ha viszont feltételeznénk, hogy Gyurcsány igazat mondott – ami önmagában is abszurditás –, akkor számolnunk kellene azzal a ténnyel is, hogy ő legalább annyira miniszterelnöke Magyarországnak, mint Szálasi volt annak idején. Úgyhogy a helyében vigyáznék, mit beszélek. Szálasit ugyanis a rettenetes dolgokért, amik az általa vezetett országban történtek („There is something horrible happening” – mondta Ferenc Gyurcsány), később felakasztották.
Gyurcsánynak persze nem az volt célja, hogy igazat mondjon, hanem hogy – karvezetőként – megadja az alaphangot a hamis, de harsány balliberális kórusnak a nemzeti ünnep előtt. Rögtön utána Konrád György és Gerő András is rázendített, odanyilatkozták a ballib médiának, hogy bizony-bizony, növekszik az antiszemitizmus.
Az antiszemitázás a balliberális politikai arzenálba tartozó fegyver, melyet a polgári lakosság ellen szoktak bevetni – valamint a polgári lakosság értékrendjét képviselő politikai erők ellen. A nehézfegyverek közé tartozik, hiszen antiszemitának nevezni valakit az Auschwitz, illetve Nürnberg utáni Európában igen súlyos vád. A negyvenes években körülbelül hatmillió ember életét oltotta ki egy antiszemita háborús rezsim. Ennek következtében az antiszemita erkölcsileg nem, csak veszélyforrásként létezik. Világos, hogy nem vehet részt a korrekt politikai diskurzusban, még akkor sem, ha az éppen róla szól. Vele szemben bármi megengedett. Az antiszemitával senki nem ül le tárgyalni. Az antiszemita örüljön, hogy még nincs rács mögött.
Szellemi vészkorszakban élünk; az antiszemita bélyeg korunk sárga csillaga.
Gerő, a kódfejtő
Gerő András a Népszabadságnak fejtette ki, milyen igaza volt ismét a kormányfőnek. Gerő nagyon ért a témához, hiszen ő az egyik szerkesztője az Antiszemita közbeszéd Magyarországon című időszaki borzalomnak, melynek legutóbbi száma megállapítja: „megbízhatónak tekinthető mérések szerint […] a lakosság körülbelül öt százaléka hardcore, azaz kemény antiszemita, és nagyjából huszonöt százalék a puha, azaz nem aktív módon zsidóellenesen gondolkodó ember.” A veszély tehát nagy. Minden negyedik magyar honpolgár antiszemita, ha puha is.
Most, az újonnan előkerült téma kapcsán a ballib médiumok többsége, például az Index, a fenti adatra hivatkozik. Azt azonban sem a ballib médiából, sem a hivatkozások alapjául szolgáló könyvből nem tudjuk meg, ki és mikor végezte e megbízhatónak tekinthető méréseket. Azt viszont tudhatjuk a Magyar Gallup Intézet kutatásából, hogy a zsidósággal szembeni fenntartások mértéke jelentősen visszaszorult: míg 1993-ban a felnőtt lakosság tizennégy százaléka mondta, hogy nem kedveli a zsidókat, az így nyilatkozók aránya 2002-ben és 2003-ban már „csak” hat-hét százalék.
Igen ám, de Gerő szerint „az antiszemita közbeszéd mai művelői – szemben a II. világháború előtti korral – nem tartják magukat antiszemitának”. E tétel első látásra egyszerű hülyeségnek tűnik, pedig több annál: eleve megfosztja a védekezés lehetőségétől azt, akit vádol. Antiszemita az, akit Gerő és társai annak tartanak. Vegyünk egy kézenfekvő párhuzamot: Hitler idején a politikai vezetés állapította meg, ki zsidó és ki nem. Sok, az iskolában félreállított gyerek sírt így: „nem akarok zsidó lenni”. Rémült családok igyekeztek szabadulni identitásuktól, többnyire sikertelenül. A nemzetiszocialisták „tudományos” kódrendszert állítottak össze: megtekintették a férfiak péniszét, megmérték az emberek fejét, orrát, fülét, hogy megállapítsák identitásukat.
Ma a közbeszéd művelőinek egy részétől megvonják az öndefiníció jogát. Az antiszemitát nem az önmagáról vallott nézete alapján kell azonosítani, hanem arról, hogy beszédében a „klasszikusnak tekinthető toposzok jelennek meg” – így Gerő. Hogy mi klasszikus és mi toposz, persze Gerő mondja meg. A célszemély szövege sajátos szűrőn halad át: miközben azt hiszi, beszél, csupán toposzokat, kliséket sorol. Mielőtt kinyitná a száját, eldöntötték, mit fog mondani. Minden kijelentése az antiszemitizmus feliratú iratszekrény megfelelő fiókjába kerül.
Mondok egy példát. Tavalyelőtt a Fidesz elnöke egy beszédében a következő kijelentést tette: „Át kell állni a spekulációalapú gazdaságról a munkaalapú gazdaságra.” Ezzel a neoliberális gazdaságfilozófia egyik alapvetését kritizálta. Szavainak hátterében egy aktuális társadalmi vita húzódik, tehát számos érvelési lehetőség van mellette vagy ellene. Ám az Index újságírója, Tóta W. Árpád a szöveg elemzésekor nem foglalkozott a mondat valódi tartalmával, nyilván nem ez volt a feladata. Tóta felszólította olvasóit, képzeljék el Orbán szavai alapján a spekuláns alakját, aki a szerencsétlen dolgozók vérén-verejtékén gazdagszik meg. Aztán hozzátette: „származását pedig ne is firtassuk.” Orbán tehát zsidózott, Orbán tehát antiszemita.
Kinyilatkoztatás balról
A balliberálisok a nemzeti-konzervatív oldalról a rendszerváltozás óta be akarják bizonyítani, hogy zsidógyűlölő. (Hasonló hazugságszerkezetet alkalmazott az őszi zavargások idején a balmédia: főleg a tüntetők közé szivárgott randalírozókat mutogatták, jelezve, hogy a kormányellenes tiltakozás csupán szélsőségesek handabandázása.)
Emlékezzünk, az SZDSZ rögtön megpróbálta barna színben feltüntetni az akkor még nemzeti-keresztény patriotizmust képviselő Magyar Demokrata Fórumot. Liberális közéleti személyiségek kül- és belföldi előadásokban és publikációkban hívták fel a figyelmet a magyar radikalizmus veszélyeire. Rövidesen meg is jelent Csurka Istvántól – ki a pártállam nagy karriert bejárt írója volt – az első antiszemita pamflet, amit persze botrány követett. Majd Csurka létrehozta a MIÉP-et, melyet a közvélemény besorolt az európai szélsőséges pártok közé, nagyjából a Le Pen-féle Nemzeti Front mellé.
A MIÉP 1998-ban átlépte a parlamenti küszöböt, ellenzéke lett az Orbán vezette jobbközép kormánynak. A balliberálisok ekkor alkalmazni kezdték kommunikációs taktikájukat; a MIÉP-et úgy nyomták a kormányra, ahogy október 23-án a rendőrség szorította a drukkerszerű elemeket az Astorián ünneplő tömegre. Rendszeresen követelték a Fidesz elhatárolódását Csurka pártjától, napirenden tartva az antiszemitizmus veszélyét.
A ballib kórus azt állítja, hogy a Fidesz nem teszi meg a szükséges lépéseket, melyekkel bizonyíthatná ártatlanságát. A valóság ezzel szemben az, hogy teljesen mindegy, milyen lépéseket tesz. A Fidesz betiltotta a neonáci demonstrációkat, bevezette a holokauszt-emléknapot az iskolákban, több száz millió forinttal támogatta a Dohány utcai zsinagóga tatarozását, kezdeményezte a holokausztmúzeum alapítását és a Páva utcai soá-emlékmű alapkövének letételét. Mindezek ellenére a Limes olasz folyóirat kolumnás cikket közölt Antiszemitizmus Orbán Magyarországán címmel; a Washington Jewish Week, a Jerusalem Report, a holland Elsevier és Trow, a Zeit, a Standard és az International Herald Tribune is cikkezett a magyar veszélyről, olyan politikusok és ismert értelmiségiek lelkes közreműködésével, mint Kovács László, Magyar Bálint, Haraszti Miklós, Herczog Edit, Vásárhelyi Mária, Kéri László. Kertész Imre 2002-ben, irodalmi Nobel-díja átvételekor azt nyilatkozta német újságíróknak: az utóbbi években azért tartózkodik keveset Magyarországon, mert felerősödtek az antiszemita hangok. Hallotta, akinek volt füle: hazánk egy zsidó író számára már nem biztonságos.
Hogy ez a vád milyen erős fegyver, mi sem mutatja jobban, mint egy érezhetően javuló, optimizmusra okot adó gazdasági helyzetben a kormány váratlan bukása. A széles ballib médiafront sikeresen kommunikálta a „Fidesz egyenlő szélsőjobboldali veszély” képletet, amit tovább erősített, hogy Csurka egy drámai pillanatban közölte: viszszalépteti jelöltjeit Orbánék javára. Magam is beszéltem cigányokkal, akik azt mondták, nem szavaznak a Fideszre, mert az fajgyűlölő párt. Tudakoltam, mire alapozzák a véleményüket. Vállukat vonogatták, majd egyikük kibökte: „Azt mindenki tudja.”
2005-ben a Fidesz már hiába követelte egy készülő neonáci tüntetés betiltását. Ugyanazon a héten jelentette be Kovács László, az akkori MSZP-pártelnök, hogy az európai parlamenti kampányban nagy súlyt helyez a jobboldali radikalizmus bemutatására. Néhány nappal később Ron Werber izraeli kampánytanácsadó az MSZP-gyűlésen teljes természetességgel nevezte a Fideszt fasiszta pártnak.
Emlékezetes, az SZDSZ holdudvarába tartozó Vásárhelyi Mária szociológus nagy felfordulást okozó – az oktatási minisztérium által támogatott – kutatása is. Vásárhelyi hat egyetem hallgatói közt végzett kérdőívezéssel mutatta ki: „A leendő történelemtanárok közel egyharmadának a zsidósággal kapcsolatos nézeteiben az antiszemita, kirekesztő attitűdök dominálnak, huszonkilenc százalékának véleményalkotását a bizonytalanság jellemzi.” Ha ez így van, akkor csak a maradékot, cirka harminc százalékot lehet mentesnek nevezni az antiszemitizmustól. A vizsgálat elfogulatlanságát és szakszerűségét sokan kétségbe vonták, de az egyetemi vezetők vélekedéseit, a hallgatói önkormányzatok tiltakozásait egyaránt antiszemita közbeszédnek tekintették a ballib véleményformálók. S az ügy lezárásaként a parlamentben Magyar Bálint oktatási miniszter a következőt volt szíves kijelenteni: „A tudományos kutatás […] autonóm, saját szabályokkal, törvényszerűségekkel rendelkező szféra, melynek eredményei kívánatos, hogy beépüljenek közgondolkodásunkba.” A miniszter szinte kiemelte a vitából, a kinyilatkoztatás szintjére helyezte a Vásárhelyi-téziseket – egyben kifejezte óhaját, hogy hassák át a közgondolkozást.
Áthatják. A legutóbbi helyhatósági választásokon a budapesti főpolgármesteri székért induló Tarlós István ellen az egyetlen súlyos érv az volt, hogy a szélsőségesként elkönyvelt Jobbik támogatja. Nem tudom, hány szavazatot nyert e támogatással Tarlós, de hogy a radikális háttér nem előnyös egy polgármesterjelöltnek Budapesten – ahol az európai városok közt a legnagyobb létszámú zsidó diaszpóra él –, az bizonyos. Bukása másik oka az MDF-es Katona Kálmán program és esély nélküli indulása volt; e jelölt pártjának stratégiai tanácsadója a függetlenség látszatát fenntartó, valójában neokon-cionista lobbiharcosokat tömörítő Political Capital.
Betörő jár a lakásban
A zsidógyűlöletnek ma nincs számottevő társadalmi-politikai bázisa. Hazánkban ugyanott helyezkedik el, mint bárhol Európában: a szélsőjobb undergroundban. Periferiális, jelentéktelen, nem legitim és nem közbeszéd. Ez a döntő különbség a második világháború előtti és a mai antiszemitizmus között.
Magyarországon Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége él. Ennek az egész antiszemitizmus-témának semmi köze nincs – ne is legyen soha – hozzájuk. A szlovákiai, kárpátaljai, romániai, vajdasági magyaroknak van félnivalójuk; a hazánkban élő zsidóknak, istennek legyen hála, nincs. Még akkor sincs, ha rendszeresen riogatják őket azok, akik ebből élnek. Minden szörnyűség, ami megtörténhetett az európai zsidókkal, megtörtént. Nem a huszadik század harmincas éveiben, hanem a huszonegyedik század Európájában élünk. Fennáll a veszélye egy fasisztoid hatalom létrejöttének, ám a készülődő totális rendszer neve neoliberális diktatúra, és szószólói éppen azok, akik politikai fegyverként használják az antiszemitizmus vádját.
A piac szabadságát biztosító ideológia feloldhatatlan konfliktusban áll azokkal, akik a nemzetek számára gazdasági és kulturális önállóságot szeretnének. Ez a konfliktus a világpolitikai helyzet lényege. A szabadpiacnak útban vannak a manufaktúrák, a családi gazdaságok, a kis- és közepes vállalkozások, a civil szervezetek, a környezetvédők, a szakszervezetek, az önkormányzatok, a családok, az egyházak. A közösségeket, amelyek a saját értékeikhez és önállóságukhoz ragaszkodnak, integrálni akarják, vagy kiiktatni politikai képviseletükkel együtt. Ezért tagadják meg a morális létezést a magyar lakosság negyedétől. Ezért sóhajtja oda Ferenc Gyurcsány a Timesnak a magyarországi antiszemitizmusról: „horrible.” Mert az ellenfelet ki kell iktatni. Szép szóval, megvásárlással, rágalmazással, médiahadjárattal, fenyegetéssel, gumilövedékkel. Mindegy.
Nem antiszemitizmus, valami másfajta radikalizmus lesz ebből. Békés ember vagyok, de ha éjjel betörőt találnék a lakásban, aki ráadásul a családom életére tör, igen radikálisan lépnék föl vele szemben. Nem tudom, mire számít Gyurcsány, nem tudom, mit akarnak a neoliberálisok, akik kifosztják, megrágalmazzák, szétverik az országot.
Nem tudom, de tartok tőle, hogy csúnya vége lesz.
origo.hu
Ezen múlt, hogy nem Erdő Péter lett az új pápa, hanem Prevost bíboros
