A Gyurcsány család és az orosz elnök

Az Orbánt gyalázó baloldal nemrég még elkötelezett hódolója volt Vlagyimir Putyinnak.

Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett MSZP–SZDSZ koalíciós kormány keleti politikáját annyiban mindenképp óvatosan kell értékelni, hogy arról az akkori jobboldali ellenzék sok olyan kritikát fogalmazott meg, amilyeneket most éppen a baloldal hangoztat. Két ponton azonban komoly különbség érzékelhető. Gyurcsány közeledését Oroszországhoz sokkal visszafogottabban bírálták külföldön, és független tudósok sem jutottak le arra a szintre, hogy Gyurcsányt Rákosihoz vagy Kádárhoz hasonlítsák, és valós ténynek állítsák be fantazmagóriájukat arról, hogy Gyurcsány orosz csapatokra támaszkodna hatalmának megtartására, vagy hogy orosz katonai intervencióban segédkezne, mint tette volt Kádár 1956-ban és 1968-ban Csehszlovákia ellenében. A másik különbség az orosz politikai rendszer megítélésében és az arra való hivatkozásban rejlik. Orbán leputyinozásának gyakran része az, hogy egyenlőségjelet tesznek az orosz és a mai magyar politikai berendezkedés között, ami külön is megterheli a magyarországi és a Magyarországról szóló külföldi vitákat. Ebből a mai magyar baloldali ellenzék is kiveszi a részét, de teszi ezt annak ellenére, hogy annak idején Gyurcsány kifejezett gesztusokat tett az oroszoknak. Hiszen 2007-ben Gyurcsány még azt mondta: „Oroszország nagyon fejlett demokrácia.”

Ha kifejezetten elvi szinten közelítünk a kérdéshez, a politikai vitákból rendkívül hiányzik Gyurcsány Ferenc állásfoglalása, természetesen a kormányfői gyakorlata és tapasztalatai alapján. Feltűnő is, hogy Orbán kritikusai az ellenzéki médiában nem feszegetik Gyurcsány keleti politikáját és – főleg – Putyinnal való viszonyát, de Gyurcsány is mélyen hallgat, és nem is kérdezik őt. Némi fogódzót nyújt a volt miniszterelnök felesége, aki nemrég egy vele készített interjúban törte át a hallgatás falát.

A Gyurcsány házaspár 2009-ben, Gyurcsány Ferenc lemondása után még magánúton is járt Moszkvában a Putyin házaspár vendégeként. Dobrev az alábbi értékelést adta nemrég Putyinról: „De a 2011 előtti és a 2011 utáni Putyin teljesen más. Nagyjából olyan, mintha az 1994 előtti és utáni Orbán Viktort hasonlítanánk öszsze. Az a Putyin, akit mi megismertünk, és akivel izgalmas beszélgetéseket lehetett folytatni, az rendszeresen találkozott a NATO vezetőivel, a nagy orosz medvét lassan és óvatosan próbálta tolni a modern világba. A 2011-es parlamenti és a 2012-es elnökválasztás, amiket nagy valószínűséggel elbukott volna, ha tiszta, demokratikus szabályok szerint játszódik, gyökeresen megváltoztatta ezt az embert. Szembemegy mindennel, amit előtte képviselt. Az óvatos demokratizáló vezetőből az önkény embere lett. A nyugatos Putyinból keleties despotává vált. Ezzel a Putyinnal már nem szívesen találkoznék. Akkor nem éreztük, hogy politikai kompromisszumot kellene kötni, mert egy asztalnál ülünk.” (Origo, 2015. 01. 21.)

Puytin 2011 előtt óvatosan demokratizáló és modernizáló „nyugatos” vezető volt?

Mivel Dobrev Klára erőteljesen exponálta magát pártpolitikailag, és az interjúban is férje politikai harcostársaként szerepel, feltételezhető, hogy Gyurcsány Ferenc, aki Orbán Viktorral szemben különösen szeret radikális demokrata és „nyugatos” szerepben tetszelegni, osztja felesége értékelését. Csakhogy a „nyugatos” radikális demokrata pozíciót, amit Gyurcsány most képvisel, Oroszországban Garri Kaszparov foglalta el, és nyolc évvel ezelőtt az Origón a következő címmel jelent meg tudósítás: Erkölcstelen Gyurcsány, Kaszparov szerint. (2007. 04. 20.)

A radikális demokrata Kaszparov szemét csípte Gyurcsány pragmatizmusa, miközben ellenzéki tüntetéseket vertek szét Oroszországban, az meg pláne felbőszítette, hogy – idézem az Origót – a magyar miniszterelnök kijelentette azt is, Oroszország fejlett demokrácia Kaszparov nem a 2011-es választások után, hanem már a 2007-es előtt figyelmeztetett: Oroszország nagyon veszedelmes időszakba lép, ha Putyin befolyása tovább növekszik, az egész országra kiterjedő katasztrófa fenyeget. – Meggyengítette a demokratikus intézményeket, visszatért a múlt antiliberális hagyományaihoz – mondta Kaszparov az Európai Parlamentben a Dobrev Klára szerint nyugatos és modern Putyinról. Azt is nyilatkozta, hogy törvényes és törvénytelen akadályok egész sorát alkalmazzák bárki ellen, aki nem ért egyet Putyin kormányával, és a Kreml valamennyi engedményt úgy értelmez, hogy zöld jelzést kapott az ellenzék és a demokratikus struktúrák felszámolásához.

Két évvel a két házaspár közös moszkvai vacsorája előtt Manyasz Róbert, a Freedom House munkatársa is azt írta a Magyar Narancsban, hogy „Putyin elnök működésének hét éve alatt szisztematikusan törekedett a fiatal és törékeny orosz demokrácia alapjainak meggyengítésére – aggasztó sikerrel. Az emberi jogok és a demokrácia támogatását zászlajára tűző Magyarország számára mindez elvi, erkölcsi problémát kellene, hogy jelentsen”. (2007. 05. 03.) 2009-ben, a vacsora évében aktivizálta magát az orosz ellenzéket egyesítő Szolidaritás mozgalom (a Magyar Szolidaritás Mozgalom 2011-ben alakult!), amelynek utcai demonstrációin a Magyarországon is ismert diagnózissal rukkolt elő Kaszparov: „Minden nyilvános tiltakozás repedés a hatalom monolit tömbjén.”

2009 még a varázslat éve lehetett Gyurcsány Ferencéknek. Olyannyira, hogy az ellenzéki magyar sajtó bennfentes információi szerint bár Bajnai Gordon is törekedett egy orosz–magyar csúcstalálkozóra, Putyin Gyurcsány közbenjárására sem akart vele találkozni. (Index, 2014. 01. 16.)

Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatása azért is fontos, mert személye élő lelkiismeret lehet a Magyarország „putyinizálódása” ellen elvi harcot vívó és az orosz demokráciáért mindig is elvi alapon aggódó radikális demokraták számára.

(A szerző politológus)