Kánikulai nyár, forró ősz

Az igazán magas hőfokhoz korábban taxisblokád vagy őszödi beszéd kellett.

Így viszont a politikusoknak nem volt módjuk kikapcsolódni, ellazulni, feltöltődni, s félő, hogy most nem lesz elég energiájuk egy igazán forró őszhöz szükséges zűrzavar keltéséhez. Ám biztos, ami biztos alapon az ellenzék erre az őszre is beígérte, hogy forró lesz. Igaz, a jobboldali kormányokat menetrendszerűen, minden évben rémisztgeti a baloldal ezzel az extrém magas hőmérsékletű évszakkal, de ez hozzátartozik a polgári demokrácia bevett rituáléjához. (Ahogy a létező szocializmus éveiben a söripar illetékesei minden tavasszal szentül fogadkoztak, hogy azon a nyáron bőséges és folytonos lesz a sörellátás. Sör az hol volt, hol nem, de az ígéret soha nem maradhatott el.)

Az elmúlt negyedszázad őszei olykor felforrósodtak, máskor langyosak maradtak, de az ellenzék mindig megpróbált befűteni a kormánynak. Kérdés: mitől lesz forró az ősz? Attól, hogy az állampolgárok gyakran és határozottan hangot adnak az adott kormánnyal szembeni elégedetlenségüknek. Nem csupán egyik-másik döntést vagy intézkedést kifogásolják, hanem a kormányzás egészét vetik el. Nem buktatják meg a kabinetet, de elbizonytalanítják, hozzászoktatják a gondolathoz, hogy ideje elkezdeni számolni a hátralévő napokat. A kormány kihúzhatja még a ciklus végéig, de ott van benne a folyamatos rettegés: a következő választáson már nincs esélye. Azt is szokták mondani, hogy kormányváltó hangulat van, de ellenzéki körökben folyton az van, kormánypártiaknál meg soha nincs.

Miért pont az ősznek kell forrónak lennie? Csak találgatni tudunk. Tavasszal tartják a választásokat, télen hideg van, s derékig érő hóban senkinek nincs kedve tüntetni. Nyáron meg uborkaszezonnak illenék lennie. Persze nem minden ősz forrósodik fel: bár az ellenzéknek mindig lenne hajlandósága kormányt buktatni, a tömeget nem könnyű mozgósítani. A rendszerváltás óta két igazán forró őszt éltünk meg. Érdekes, hogy mindkettő választási évben volt – nevezhetnénk a jelenséget a választók spontán korrekciós törekvésének is –, a kormányoldal pedig mindkettő után megúszta az előre hozott választást, és kibekkelte a választási időszak végéig. Az első forró ősz 1990-ben, a taxisblokádban érte el a legmagasabb hőfokot, a második 2006-ban az őszödi beszéd kiszivárogtatásának következményeként forrósodott fel.

A taxisblokád közvetlen kiváltó oka a benzin árának 85 százalékos emelése volt. Már évek óta folyamatos áremelések bosszantották a lakosságot, akadtak ennél nagyobb mértékűek is, s az emberek morgolódva, de mindet tudomásul vették. Október 25-én mégis elementáris erővel tört fel belőlük a csalódottság és az elégedetlenség. Indokolatlan, a választás vesztese által gerjesztett indulat volt ez, a baloldal ügyesen rájátszott a lakosok frusztrációjára, akik nehezen dolgozták fel, hogy egyetlen szabad választás hatására a szocialista hiánygazdaságból nem lett azonnal jóléti kapitalizmus. Erre az önámításra erősített rá az ellenzéki propaganda, amely azt sulykolta, kizárólag a kormány hibája, hogy még nem alakultak ki az országban nyugat-európai viszonyok. A kormány bukása nem volt valós veszély, bár az SZDSZ csupa önzetlen jóindulatból javasolta: „Az országnak felkészült, a lakosság bizalmát élvező kormányra van szüksége, az lenne a helyes, ha a kormány átadná a helyét egy új kabinetnek.” A zűrzavar harmadik napján hatalmas tömeg tüntetett a kormány mellett, amely ennek ellenére a hátra lévő három és fél évben már nem nyerte vissza kezdeti erejét, tekintélyét, támogatottságát.

Állítólag utólag okos az ember. Ám hiába okosodunk már huszonegy éve, azóta sem tudjuk megmondani, mi volt az a döntő hiba, ami miatt az MDF vezette koalíció oly gyorsan elveszítette a népszerűségét. A koalíció bizonytalan volt, belső ellentétek gyengítették, addig soha nem látott médiaellenszéllel kellett megküzdenie, de abban minden tárgyilagos elemző egyetért, hogy ami rajta múlott, minden alapvető vállalását teljesítette. Mesterségesen gerjesztett, hazug és aljas botrányok siklatták ki az első szabadon választott magyar kormányt, amely botrányokból a taxisblokád csak egy, de már kezdet kezdetén döntő jelentőségű volt.

A 2006-os ősz történéseinek számos tisztázatlan, a hatóságok által tudatosan homályban hagyott részlete van. A kiszivárgott őszödi beszéd hatalmas felháborodást keltett. A kormány ténykedése már addig is sok panaszra adott okot, de úgy vélem, először esett meg a világtörténelemben, hogy egy miniszterelnök az egész nép arcába vágja: hülye lúzerek, alaposan átvertünk titeket a választáson! A tévéostrom és a nemzeti ünnep kormány általi meggyalázása között történt eseményeket még a titkosszolgálat sem akarja tisztán látni. Ki szervezte meg a székház ostromát, s ki a felelős a rendőrök tehetetlenségéért? A következő napokban ki hatalmazta fel a rendőrséget, hogy jogtalan eszközökkel és kegyetlenül lépjen fel a vélt és valós tüntetőkkel szemben? A demonstrációk megfékezésének ürügyén október 23-án, a forradalom 50. évfordulóján véres, szadista hajtóvadászat folyt a „fideszesek” ellen, aminek több száz sérültje és gyorsított eljárásban ártatlanul elítélt áldozata lett. Lehet vitatkozni azon, hogy a Gyurcsány-kabinet melyik napon bukott meg – szeptember 17-én, az őszödi beszéd kiszivárgásának napján, vagy október 23-án az ünneplő tömeg szétverésével –, de annyi biztos, ha akkor azonnal lelép a kormány és az egész baloldal, jobban járt volna. Három és fél évig a hatalomban agonizálni sok jóra nem vezet. Még az odaadó hívek türelmét is kikezdi. 2010-ben – még a régi választási rendszerben – a baloldal nehezen kiheverhető vereséget szenvedett. Jellemző, hogy az elmúlt öt évben még a lábadozás megkezdéséhez sem volt ereje.

Most mégis forró őszt ígérnek, igaz fenyegetőzni erőtlen, elhaló hangon is lehet. Nyilván abban bíznak, hogy a tavalyi ősz is meglehetősen hevesre sikeredett, bár a forróságtól azért még messze volt. A lakosság több ízben is kinyilvánította elégedetlenségét, de annak semmi jelét nem láttuk, hogy ez különösebben megrendítette volna a kormányt. Az ellenzék viszont mostanában az illegális bevándorlókban véli felfedezni legfőbb szövetségesét. Ebben az ügyben a lakosság egyértelműen a kormány mellett van. Ám szinte bizonyos, hogy ezt a problémát a magyar kormány egyedül nem tudja megoldani. Az ellenzék abban bízik, hogy elhúzódik a válság, és a migránsokkal szemben felgyülemlő ellenérzéseket és indulatokat átterelhetik a kormányra. Ezt szolgálja a témában elhangzó összes ellenzéki hazugság, arcátlan, alantas rágalom, amelyek azt hivatottak elhitetni a társadalommal, hogy a migrációért is a kormány a felelős.

Végezetül, mint az a fentiekből is látszik, ahhoz, hogy forró őszt generáljon, az ellenzék önmagában kevés. A kormányok tudják, hogy az ellenzék kötelességszerűen, minden eszközzel szapulja őket, ettől nem lesznek álmatlan éjszakáik. Az igazi forróságot az okozza, ha csalódott és kiábrándult kormánypártiak sokasága is hangot ad nemtetszésének és fenntartásainak. Az ilyen forróság egyetlen kormányt sem hagy hidegen.