A különböző parlamenti formációk sem voltak meggyőzőbbek. Némelyek történelmileg téves következtetésekkel gondolták a kormányt megszégyeníteni, de inkább ne tették volna. Mert elszomorító tudatlanság, ha valaki azt hiszi, hogy 1848. március 15-én a köztársaság megteremtése volt a forradalmár ifjak célja, ahogy mérhetetlenül ostoba kérdés az, mit szólnának a szabadságharcosok ahhoz, hogy a mai kormány az oroszokkal igyekszik szövetségre lépni. Ahhoz mit szólnának, hogy az aktuális szövetségeseink Ausztria meg Németország? Gyurcsány a maga elképesztően közönséges stílusában azt tartotta volna igazán ünnepi aktusnak, ha Orbánba belefojtanák a szót. A szocialisták gyűlésén Lukács Zoltán, a párt alelnöke „ideg lejnes” kormányról és „ideg lejnes” miniszterelnökről szónokolt, így ejtve, két külön szóban a jelzőt – de erre legalább felfigyeltünk, mert a többi mondandója tökéletesen érdektelen volt. Kunhalmi Ágnes problémáját – elege van abból, hogy gyengeelméjűnek nézik – hamar lehetne orvosolni: ritkábban kell nyilvános szereplést vállalnia, így kevesebb lehetőséget adna effajta ítéletalkotásra. A tanárok demonstrációjától is többet, jobbat lehetett várni. Többször felharsantak oda nem illő kórusok, bár azokról nem a pedagógusok tehetnek, de az sem szolgált a javukra, hogy Pukli István ugyancsak elvétette a mértéket: nincs akkora politikai súlya a tanárok mozgalmának, mint amekkorát nagy lelkesedésében remélt.
Összességében feltűnően sok alantas indulat fortyogott az utcákon, ami méltatlan az ünnephez. Ugyanakkor egyértelműen jelzi az ellenzék siralmas állapotát, hogy tehetetlensége miatti frusztrációja gyakran durvaságban, agresszióban nyilvánul meg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!