Miért bukott meg Tóbiás József?

Az Orbán-kormány reflexszerű bírálata helyett alternatív világnézetre volna szükség.

Nem túl sok embert lepett meg Tóbiás József pártelnök leváltása az MSZP elmúlt két évben mutatott teljesítménye után. A párt népszerűsége ma nagyjából ugyanakkora, mint a hat évvel ezelőtti katasztrofális választási szereplés idején, vagy akár két éve, amikor Tóbiás József vette át a vezetését. Több fontos időközi választáson született ugyan baloldali siker, de ezek vagy kötelező győzelmek voltak (Salgótarján vagy Újpest erősen baloldali jellege miatt), vagy pedig maga az MSZP állt be egy külső jelölt mögé, ahogy az a veszprémi választókerületben történt Kész Zoltán esetében. A legutóbbi dunaújvárosi önkormányzati választáson az önállóan induló MSZP-s jelölt nemcsak a Fidesztől kapott ki, hanem baloldali szövetségesétől és riválisától, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciótól is.

Hibának mondható az is – bár ez kifelé kevésbé látszik –, hogy nem változott az MSZP bonyolult szervezeti struktúrája. A párt alapszabálya szerint a pártelnöknek alig van érdemi hatásköre, a fő döntéseket az elnökség, a választmány, az országos párttanács és a kongresszus hozza meg. Jól jelzi az MSZP elnökének párton belüli korlátozott mozgásterét, hogy az alkalmazottak feletti munkáltatói jogkört a pártigazgató gyakorolja, miközben a pártelnöknek nincs kinevezési joga. Az országos gazdálkodó szervezeteknek, valamint a párt intézményeinek a vezetőit az országos elnökség jogosult kinevezni, nem a pártelnök. Csakhogy emellett a már említett testületeknek fontos hatáskörük van: a választmány nemcsak stratégiai kérdésekkel foglalkozhat, hanem dönt például az országgyűlési és európai parlamenti képviselők listájáról, az országos elnökség pedig a párt költségvetését hagyja jóvá. Mellőzve a további részletek ismertetését, megállapítható, hogy az MSZP alapvetően testületi jellegű szervezet, ami azt jelenti, hogy a párt vezetői döntéseket nem hozhatnak egyedül, hanem azt előzetesen meg kell tárgyalniuk az illetékes testületekkel, amelyek létszáma 10-15 fős (elnökség), de akár száz fő fölötti is lehet (választmány).

A párt sokáig büszkén vállalta, hogy a Fidesznél lényegesen demokratikusabban működik. Csakhogy a testületi működésnek mindig megvan az a veszélye, hogy különböző, egymással vetélkedő klikkek jönnek létre, amelyek egyik vagy másik testületet igyekszenek befolyásuk alá vonni. Az MSZP immár 26 éves történetében a különböző csoportok egymást kioltó belső küzdelmére számtalan példát láthattunk – az ilyen párton belüli küzdelmeknek is köszönhette bukását Medgyessy Péter és felemelkedését Gyurcsány Ferenc. Nagyon éles, a párt széthullásával fenyegető küzdelmek egyébként nem folytak Tóbiás idejében, inkább az elégedetlenség, a letargia jellemezte a pártot. Botka László választmányi elnöki posztról való leváltásának pedig állítólag az volt az egyik oka, hogy nem megfelelően vezette a választmány üléseit. A belső problémákat súlyosbította a párt politikájának erőtlen külső megjelenítése. A pártelnök színtelen-szagtalan, jellegtelen, unalmas kommunikációja nem lendítette elő az MSZP ügyét, pedig parlamenti frakcióvezetőként lett volna arra lehetősége, hogy erőteljesebben jelenítse meg a párt politikáját. Csak részben jobb a helyzet akkor, ha a párt többi vezetőjének kommunikációs teljesítményét nézzük. Vajon hányan tudnák megmondani, hogy kicsoda Móricz Eszter vagy Magyar András? Ők a Tóbiás-féle elnökségnek voltak a tagjai. Úgy tűnik, hogy a felkészült, de heves vérmérsékletű Gőgös Zoltán sem tudott sokat hozni a konyhára, ahogy Lukács Zoltán sem.

A rossz kommunikáció persze csak a felszín: a mögötte lévő tartalommal is súlyos gondok voltak, vannak. Márpedig jó tartalom nélkül nem lehet jól kommunikálni. A most távozó elnökség kiemelt felelőssége, hogy nem voltak képesek vonzó politikai tartalmat kialakítani, vagyis elmondani azt, miért élnénk az ő hatalomra jutásuk után a mostaninál sikeresebb, élhetőbb, korrupcióval, mutyikkal kevésbé terhelt Magyarországon. Az „Orbán, takarodj!” jelszó ehhez kevés – ezt bizonyítja az elmúlt hat év. Kevés ez azért is, mert Orbán Viktor fejében nagyon is határozott célkitűzések voltak 2010-es hatalomra jutásakor az ország jövőjéről, a Fidesz hatalmának megszilárdításáról. Politikai értelemben nagyon is létezik egy fideszes Magyarország, ehhez képest kellene megmondani, miért lenne jobb egy baloldali (ha úgy tetszik, MSZP-s) Magyarország. Ehhez viszont a baloldalnak (esetünkben a szocialistáknak) egy alternatív világképet kellene kidolgoznia, vagy legalább neki kellene rugaszkodnia bizonyos alapkérdések megválaszolásának. Mit jelent a baloldaliság a globalizáció világában? Mi a viszonya a magyar baloldalnak a modernitáshoz? Mi a mondanivalója az automatizáció, az internetes forradalom, az ipar 4.0 kérdéseiről?

Az MSZP kommunikációja Tóbiás vezetésével leragadt az Orbán-kormány nem túl hatékony ostorozásánál, az aktuálpolitikai csaták többnyire vesztes megvívásánál, de a fenti kérdésekről a párt szinte semmilyen mondanivalóval nem állt elő. Ma már kevés az Orbán-kormány imamalomszerű kritizálása: meg kell mondani a most leszakadt vagy régóta nehéz sorban élő magyar emberek százezreinek, hogy ők miként tudnak a digitális forradalomnak minél inkább részesei lenni akkor, amikor megélhetési problémákkal küszködnek. Lehet, hogy az oktatásba kellene irdatlan összegeket beletenni annak érdekében, hogy motivált, jól felkészült tanárok neveljenek az új kihívásokra válaszolni képes tanítványokat – de ha az oktatás lesz a baloldal politikájának középpontjában, mi legyen az egészségüggyel? Megannyi kérdés, az érdemi és hihető szocialista válasz pedig még várat magára.

Nem kétséges, hogy az MSZP az elmúlt években az Európa-politikáját is elhibázta: a magyar baloldal egésze gyakorlatilag kritikátlan képet alakított ki az unióról. Ha más nem, a brexit végre rá kellene, hogy ébressze a magyar baloldalt, hogy kritikusabban kell szemlélnie az EU-t. Orbán Viktor már 2010 előtt hangoztatta ellenzéki vezetőként is, hogy az Európai Unió nem elég versenyképes a feltörekvő hatalmakkal (Kínával, Indiával, Oroszországgal) szemben. A Fidesz kormányra kerülve sikerrel szorította be a baloldalt Brüsszel hazai ügynökeinek pozíciójába, és ezt annál is inkább tehette, mert a magyar baloldali politikusok sok esetben Brüsszelt hívták segítségül a magyar kormánnyal folytatott csatájuk megnyeréséhez, miközben az EU-t felsőbbrendűnek állították be. Ezt a szemléletet a világgazdasági válság európai kezelése, a görög adósságválság és a migránskrízis erőteljesen rombolta, és most tetőpontként a nagy-britanniai népszavazás végleg megkérdőjelezte. Ha annyira jó az EU, miért döntött a britek többsége a kilépés mellett? Be kell látni, hogy az európai válságot nemcsak az úgymond szélsőséges, populista erők okozták, hanem az unió központi szerveinek hibás politikája is. Orbán Viktor hamarabb felismerte, hogy kritikusabb szemléletmódra van szükség – kérdés, az MSZP ezt mikor látja be.

Az új pártelnök, Molnár Gyula és az új választmányi elnök, Hiller István sokat ért a baloldal problémáiból: utóbbi például a nemzeti kérdést kiemelt fontosságúnak tartja, és mindketten látják a szellemi építkezés fontosságát. Molnár mellett szól az is, hogy sokéves, szerteágazó politikai tapasztalatokkal bír, külügyi és önkormányzati kérdésekkel egyaránt foglalkozott. Újbuda polgármestereként megtanulhatta, hogyan kell egy nagyobb szervezetet menedzselni, és azt is, hogyan kell testületi üléseken többséget szerezni a javaslatai elfogadtatásához. De van tapasztalata a Fidesszel való vitákban is. Csakhogy korábbi polgármestersége hátrányára is válhat, amennyiben ellenfelei egyes ügyeket hatékonyan fel tudnak használni ellene abból az időszakából. Ha így lesz, a párt nehéz hetek, hónapok elé nézhet a választások közeledtével. Molnár Gyula egyszerre lehetőség és kockázat.

A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője