Ma Romániában gombnyomásra beindul a nacionalista gépezet, nyilatkozta az alig pár napja befejeződött román kormányválságról Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. Pedig nacionalista hangoktól mentes, hétköznapi román belpolitikai válságnak indult az egész. Az érdekességét az adta, hogy maga a kormánypárt buktatta meg a saját miniszterelnökét, ami azért, valljuk meg, nem mindennapi történet.
Csakhogy a román belpolitikai válságoknál valahogy menetrendszerűen előkerül a magyar kártya is, és ebből kifolyólag minden más színezetet kap. A többnapos magyarellenes fröcsögéssé vált politikai hajcihő még azokat is meglepte, akik a rossz emlékű kilencvenes években hozzászokhattak ehhez. Az RMDSZ végül kimaradt a bizalmatlansági szavazásból, de ezt megelőzően még tárgyaltak a szociáldemokrata kormánypárttal, amelynek biztos, ami biztos alapon a 30 magyar szavazat is jól jött volna a Grindeanu-kabinet megbuktatásához. A politikai alku végül nem jött létre, de a történtek fényében kérdéses, hogy a szövetség részéről bölcs döntés volt-e egy ilyen kiélezett helyzetben tárgyalóasztalra tenni március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítását. Merthogy ez a szokásos magyarellenes irányba vitte el az egész belpolitikai cirkuszt. Innentől kezdve egy szempillantás alatt nemzetmentő egységbe tömörült kormánypárt és ellenzék. Nem véletlen hát, hogy az RMDSZ-elnök Európa farizeusaiként említi a román társadalmat, amit jól példáz, hogy miközben Klaus Johannis államfő éppen Németországban győzködte Angela Merkel kancellárt arról, hogy Romániában példaszerűen megoldották a kisebbségi kérdést (amúgy ez a mondat Ceausescu óta kitörölhetetlenül ott szerepel minden bukaresti diplomata szótárában), addig a bukaresti médiában éppen csúcsra járatták az Erdély elrablása miatti (ál)félelmet.
A politikai cirkusszá alakult román belpolitikai válság tanulsága az erdélyi magyar érdekvédelem és társadalom számára főleg abban áll: nincs új a nap alatt, van, ami nem változik. Azaz ha valakik megnyomják a gombot, rövid időn belül a kisebbségellenes gyűlölködés szabad utat kap a sajtóban és a politikában egyaránt. Valahogy mindig létrejön egy egységes, pártokon és világnézeten felül álló álláspont, amely szerint a magyarok a sötét erő hordozói. Ennek legsajnálatosabb lecsapódása a többség és kisebbség kapcsolatának romlásában, az egymás iránti bizalmatlanságban, vagyis a hétköznapokban jelentkezik. Az is tanulságos, hogy az a Traian Basescu, akit elnöksége idején kétszer is az erdélyi magyarok rokonszenve és szavazata tartott hatalomban, és aki székelyföldi útjai során olyan szépeket mondott az ott élőkről, most élen járt a magyarellenes kijelentésekben. Sőt, egyenesen Budapestre küldte az erdélyi magyarokat, ha március 15-ét akarnak ünnepelni.
Némileg meglepő, de cseppet sem mulatságos, hogy a magyarellenes Ceausescu-érán túl, a rendszerváltás után bő negyedszázaddal, a hátunk mögött a fekete Vásárhellyel és a nacionalista hőzöngésekkel teli kilencvenes évekkel, napjaink Romániájában még mindig az elborult agyú megközelítés jellemzi a kisebbségi kérdéseket. Mindez fél évvel 2018 előtt, amikor az egész esztendő az 1918-as gyulafehérvári egyesülés centenáriuma, Erdély megszerzése, a nagyromán álom megvalósulása jegyében telik majd. Vagyis a fentiek tükrében méltán tarthatunk attól, hogy a román feketeleves még hátravan.
A szerző református lelkész, újságíró
