Gyermekeink forintjai

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az élsportba beleölt sok milliárd mellett aprópénznek tűnő összeget is elveszik a legelesettebbektől.

B. Molnár László
2017. 07. 10. 5:49

Nem: az élsportba beleölt sok milliárd mellett aprópénznek tűnő összeget is elveszik a legelesettebbektől, mert valakinek ez a legfőbb hóbortja a Soros György elleni hadjárat mellett. Az konkrétan szánalmas, amikor az Emmi – kötelességből – a már megjelent Magyar Közlönyben olvasható kormányrendelet ellenére azt kommunikálja, hogy a sajtóhírekkel ellentétben a kormány nem von el semmilyen támogatást a szociális és gyermekvédelmi ágazattól. A sebtében kiadott közlemény szerint a jövő évi költségvetésben több jut a szociális és gyermekvédelmi területre, mert a kormány kiemelt célja, hogy ne csak erkölcsileg, anyagilag is támogassa az ágazatban dolgozókat, és ehhez a szükséges költségvetési forrásokat biztosította és biztosítani fogja a jövőben is.

Egyrészt ez nem cáfolja a közlönyben megjelenteket – ott feketén-fehéren le van írva, honnan hova mennek-mentek a pénzek –, másrészt máris alkalmat találtak arra, hogy a jövő évi választás korai kampányához illeszkedve ígéreteket sulykoljanak. Pedig azt is pontosan tudniuk kellene: gyermekeink jelentik a jövőt, ha tőlük vesznek el, az az ország öngyilkossága.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.