A fasorban se: egy bájvigyorra sem vagyunk jók Trumpnál

Senki számára nem mindegy, hogy ki fogadja, ki áll vele szóba, mikor és hányszor.

Emlékezhetünk, mekkora felhajtás volt nemrég akörül, hogy Orbán Viktornak, illetve stábjának sikerül-e elcsípnie Trumpot egy négyszemközti egyeztetés erejéig. Egy ideig volt erre némi remény, ami valószínűleg azon is alapult, hogy a magyar kormányfő az uniós vezetők közül elsők között nevezte kívánatosnak a manhattani ingatlanmágnás diadalát. A találka mégsem jött össze. Legalábbis eddig. Érdemes azt is megjegyezni, hogy már a próbálkozásnak is volt egy afféle próba-szerencse, lesz, ami lesz, minden mindegy érzete. Olyasmi volt ez, amire Washingtonban azt mondanák: „long shot”. Hiszen miért lenne éppen ránk kíváncsi az Egyesült Államok elnöke? Kis ország vagyunk, tízmillió lakossal, jelentéktelen méretű gazdasággal, elhanyagolható haderővel, és még kívánatos ásványkincseink sincsenek. Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott: nem vagyunk Amerika szemmagasságában. Kár, hogy nem sikerült, de ennek így kellett lennie, különben is, a Fehér Ház urával randevúzni komoly kegy, nem adatik meg akárkinek – valahogy így okoskodhattak a hoppon maradt diplomaták.

Csakhogy. Van egy másik európai ország, szintén nagyjából tízmillió lakossal, talán komolyabb hadsereggel, de a miénknél sokkal siralmasabb állapotban lévő gazdasággal, amelynek vezetőjét a minap fogadták Washingtonban. A szegény, legatyásodott, lesajnált, szerencsétlen, tohonya Görögországról és szélsőbaloldaliként (!) emlegetett miniszterelnökéről, Alexisz Cipraszról van szó. Arról a Cipraszról, aki az amerikai kampány idején még hüledezett azon, hogy egy ilyen kellemetlen figura megválasztása egyáltalán szóba jöhet, és aki óva intette a választópolgárokat attól, hogy a „gonosz” Trumpra voksoljanak. (Más kérdés, hogy Trump a jelek szerint nem tudott erről a korábbi kiszólásról, de nem nagyon zavartatta magát akkor sem, amikor az egyik újságíró felemlegette.) Ciprasz most mégis részesült abban a kegyben, hogy a Rózsakertben, amerikai címerrel ellátott pódium mögül bájvigyorogjon az elnök mellett, rivaldafényben sütkérezve, élő, egyenes adásban. „Közös értékeink vannak. Ne feledjük: a demokrácia és a szabadság eszménye Görögországban született, s ezek az eszmények átszövik az amerikai kultúrát és hagyományokat is. Az elnök most folytatja ezt a hagyományt” – ilyen szépeket volt alkalma mondania a görög politikusnak kedden. Orbánnak és rajta keresztül nekünk, magyaroknak nem adatott meg ilyen alkalom. Itt tartunk, a lesajnált görögökhöz képest is. Radarszint és szemmagasság alatt vagyunk. A fasorban se.