A gép, aki olvas az arcvonásainkban

Ha a másikról mindent tudhatunk, a hidegfejű számítás lép a jóhiszeműség helyébe.

Nyugaton egyelőre óvatos próbálkozások vannak e technika alkalmazásával. A Facebook a felhasználók ismerőseit más fényképeken is felismeri. A Google a felhasználók által feltöltött képeket különböző szempontok szerint csoportosítja, és úgy kínálja további felhasználásra. Amerikai légitársaságok az utasok arcának gépi felismerésével akarják kiküszöbölni a beszállókártyát. A Lloyds Bank a kínaiakat utánozva megengedi, hogy a számlatulajdonos arcfelismeréssel használhassa a számláját. Az Uber arcfelismerő technikát használ, hogy kiszűrje a nem regisztrált szolgáltatókat. Egy kaliforniai cég alkalmazottainak belépését ellenőrzi az arcfelismerő algoritmusokkal – sorolja a példákat a The Economist szeptemberi cikke.

A másik ember arcáról egy pillantás alatt leolvassuk, hogy ki ő, milyen ember, milyen a lelki alkata, intelligenciája. A mesterséges intelligencia fejlesztésében – az arcfelismerést és -azonosítást követően – most újabb nagy lépést tettünk: a gép jobban olvas az emberi arcvonásokban, mint mi magunk. A Stanford Egyetemen kifejlesztett algoritmus a homo- és heteroszexuális embereket 81 százalékos biztonsággal meg tudja különböztetni, szemben az emberi becsléssel, ami 61 százalékos. (A minta elég nagy ahhoz – tíz- és százezres nagyságrendről van szó –, hogy a véletlen ne játszhasson közre.) A kutatók lehetségesnek tartják, hogy a gép hasonló módon, az arcvonásaink elemzésével az intelligenciánk fokát és a politikai nézeteinket is meg tudni majd állapítani. Képzeljük el, milyen világ jön, amikor a személyzetis az algoritmus felhasználásával csupán arcunk alapján mindent tudni fog rólunk. Ez súlyos csapást jelenthet a diszkriminációmentességre és az egyenlő esélyekre – hiszen ezen elvek alkalmazásában a személy nem kellő ismerete is szerepet játszik. (Az elv mellett.) Társadalmi kapcsolataink jellege, a társadalmi interakciók, sőt az egész társadalmi légkör megváltozhat. Eddig ezeket a tudatlanságon alapuló jóhiszeműség irányította. De ha a másik emberről minden lényeges dolgot megtudhatunk, a hidegfejű számítás lép a jóhiszeműség helyébe.

Slusszpoén. Kezdetben vala az ujjlenyomat. Ehhez jön most az „arclenyomat”. De amióta olvasni tudunk az emberi genomban, már egy hajszál, egy pohár, amiből ittak, egy csepp vér is elegendő a személy azonosításához. (Minden egyes sejtünk hordozza az örökítőanyagunkat.) Most ott tartunk, hogy a DNS-nyom nem csak a személy azonosítására elegendő; okos algoritmusok meg is rajzolják abból az illető arcát. Hiszen a DNS-ben kódolva van minden tulajdonságunk, így az is, hogy milyen lesz az arcunk. (A technikát nagyszámú minta felhasználásával Craig Venter dolgozta ki, aki fontos szerepet játszott az emberi genom feltérképezésében is.) Tehát a pohár peremén maradt nyálból vett DNS-mintából megállapítható, hogy az kié – de ha nincs mivel összevetni, az algoritmus felrajzolja a DNS tulajdonosának arcát, ami az adatbázisból máris azonosítható. Nincs hová bújni. (A dolog fordítva is működik: arcvonásokból genetikai sajátosságokra lehet következtetni.)

Engem irritál, amikor ami helyett akit hallok. Pedig a köznapi beszédben úgy látszik, a dolgokra vonatkozó ami menthetetlenül visszaszorul az aki javára. (A csúcs, amikor a zöldségesek ez vagy az helyett „ő”-zik a fejes káposztát vagy a paradicsomot.) E rossz szóhasználat már a „beszélt” médiában is elterjedt. Norbert Wiener, a kibernetika ősatyja már 1948-ban megírta, hogy „lényegi azonosság van gép és élő szervezet között”. Ray Kurzweil pedig, aki kortársunk, azt mondja: 20-30 éven belül eltűnik az élő és élettelen közötti különbség. Kiberfilozófusok kísérletet tesznek a személyiség újrafogalmazására, hiszen a gép egyre több olyan tulajdonsággal rendelkezik, amit eddig emberinek hittünk: nemcsak emlékezik, számol és összefüggéseket állapít meg, hanem kombinál, stratégiát készít, döntést hoz. És jobban olvas az emberi arcban, mint mi magunk. Gotthard Günther szerint téves a világ objektumra és szubjektumra való felosztása, és bevezeti az „általános szubjektivitás” fogalmát, amibe már a számítógép is beletartozik. Ha a paradicsomot nem is, de az arcvonásainkban olvasó algoritmust már hajlamos vagyok ő-nek nevezni.

A költő Nagy László a róla készült portréfilmben ezt üzente a száz vagy ötszáz évvel későbbi utókornak: „Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókolom őket. Emberi szellemük, ha lesz, tudatom velük, üzenem: csak ennyit tehettem értük.” 1975-ben Nagy László még nem tudhatta, bár sejtette, hogy nem kell száz év hozzá, és az informatika és a genetika eredményeként az emberek másak lesznek. Valószínűleg más lesz az arcuk, és nem tudhatjuk, hogy emberi lesz-e a szellemük.

A szerző közgazdász, társadalomkutató