Aranytojást tojó tyúk életveszélyben

Keményen támadják a Samsungot, Dél-Korea egyik legjobban teljesítő nagyvállalatát.

A Korea Times nemrégiben föltette a kérdést, „le kell-e vágni az aranytojást tojó tyúkot”. Vagyis: tönkre kell-e tennie a kormányzatnak a Samsungot.

Már maga a kérdésfeltevés is abszurdnak látszik innen, Európából nézve. Közismert, hogy Dél-Korea egyik legjobban teljesítő nagyvállalata a Samsung. Egy sor ország nagyon boldog volna, ha hasonló vállalatai lennének. A Samsung nem pusztán egy sikeres elektronikai cég, hanem az egyik legnagyobb foglalkoztató is Dél-Koreában – mintegy félmillió alkalmazottal –, továbbá a legnagyobb dél-koreai exportőr is. Innovatív high-tech vállalkozásként sikeresen versenyez a világ legnagyobbjaival, Dél-Korea nemzeti jövedelmének több mint 20 százalékát adja. Igazi, minden területen jelen lévő csebolként (ez a családi alapítású dél-koreai óriásvállalatok speciális megnevezése: a szó a „gazdagság, tulajdon” jelentésű „cse” és a „klán” jelentésű „bol” összetétele) a pénzügyi szolgáltatások, a biztosítási ipar, az egészségügyi szolgáltatások terén éppúgy aktív, mint a feldolgozóiparban. Kevesebben tudják talán, hogy a Samsung részlege húzta föl a világ legmagasabb épületeinek egy részét a Burdzs Kalifa 828 méter magas komplexumától a 452 méteres malajziai Petronas Towerig. Ezen túl a vállalat jelentős mértékű oktatási és jótékony célú tevékenységeket is folytat. Elvben semmi baj sem lehetne egy ilyen kiváló céggel – de akkor mégis miért teszi föl a Korea Times a fenti kérdést?

A hírek szerint az új dél-koreai kormány és a Samsung kemény harcban áll egymással, aminek több oka is van. Először is az elmúlt év botrányai, Pak Kunhje elnök látványos bukása és bebörtönzése után egyre erősebb csebolellenes hangulat lett úrrá a dél-koreai emberekben. A bukott elnök perét a téli olimpia végéig elnapolták ugyan, utána viszont a kormány ígéreteinek megfelelően újult erővel vették elő a korrupt politikusokat. A legfrissebb: az ügyészek harminc év börtönt kértek kedden a korábbi államfőre.

Mindehhez tudni kell, hogy a sikeres csebolok, azon túl, hogy kivételesen erős állami támogatások révén nőttek nagyra, a politikusokkal, köztük a megbukott elnökkel és annak köreivel is nagyon szoros, sőt feltűnően korrupt kapcsolatokat ápoltak. A Samsung pedig a legerősebb és legnagyobb csebolok egyikeként irritálja most a közvéleményt. Mindehhez hozzájárult, hogy esetében több – nem tudni, mennyire megalapozott – panasz volt a munkások kizsákmányolása, rossz fizetése miatt, esetenként gyermekmunka alkalmazását illetően is. Az elmúlt években számos elemzés született arra vonatkozóan, hogy a nagy csebolok, így a Samsung is, a törvények fölött állnak. Már 2012 decemberében beszélt erről U Szokhun (Woo Suk-hoon) koreai közgazdász egy a Washington Postban megjelent cikkben, amelynek címe: Dél-Koreában, a Samsung Köztársaságában. A Samsung túlhatalma és érinthetetlensége nem meglepő módon kivívta az emberek ellenszenvét, akik most látványos bosszút akarnak állni a vállalat vezetőin, és akár az egész cégen is. Akadémiai körökben már néhány éve elkezdtek terveket kidolgozni a csebolok szétszabdalására, oly módon, hogy működésüket lehetőleg ne veszélyeztessék.

Sokan ellenben úgy látják: óvatosnak kellene lenni a nagy és sikeres dél-koreai cégek megleckéztetésével. Egyre több mértékadó forrás – köztük angol nyelvű dél-koreai napilapok – fölvetik a kérdést, hogy a korrupció felszámolásához okvetlenül szét kell-e verni a dél-koreai gazdaság zászlóshajóit, vagy lehetne más megoldásokat is találni.

Könnyű volna azt mondani, hogy hagyják az egész harcot annyiban, örüljenek inkább annak, hogy van néhány igen sikeres, XXI. századi nagyvállalatuk, amelyek képesek versenyezni legfejlettebb globális konkurenseikkel. De ha ezt tenné az őszi nagy felháborodások és a hónapokon át tartó utcai tüntetések után hatalomra került kormányzat, akkor valószínűleg gyorsan el is vesztené népszerűségét, és a következő tüntetések már ellene indulnának meg. A helyzet tehát nem könnyű, és a téli olimpia csak ideig-óráig adott felmentést a cselekvés alól.

Mi a tanulság mindebből? Például az, hogy a korábban egyedülállóan sikeresnek kikiáltott ázsiai gazdaságfejlesztési modell nemhogy nem vehető át egy az egyben Európában, de talán még a kimagaslóan sikeres Dél-Koreában sem olyan eredményes (legalábbis politikailag), mint sokáig gondoltuk.

Ismét fölvetődik a kérdés, hogy a puszta gazdasági eredmények mit igazolnak. Mit tesznek elfogadhatóvá? És mikor kell azt mondani, hogy elég volt?