A szabadkőműves-páholyok törekvései

Úgy tudom, hogy a párizsi Grand Oriens Nagypáholy háború alatti Monarchia-ellenes törekvéseit sem tagadja senki.

Budapest, 1916. december 30. IV. Károly, az új magyar király, felesége: Zita királyné, valamint fiuk, Habsburg Ottó a koronázás után a Királyi palotában. A reprodukció készítésének pontos dátuma ismeretlen. MTI Fotó: - Fotó: -

Ha valaki figyelemmel kíséri a szabadkőművesség ürügyén keletkezett „mese–nem mese” vitát, azt kénytelen tapasztalni, hogy az már jóval túllépte az érintett történész-akadémikusnak, Romsics Ignácnak az 1918–19 év eseményeivel, valamint Trianonnal kapcsolatos azon állítását, miszerint: „A nem várt és hatalmas sokk miatt évtizedekig burjánoztak a meseszerű és felelősségáthárító magyarázatok. Ezek egy része még ma is él. […] Újabban az is felmerült, hogy »hazánk szétzüllesztése két évtizedes államellenes összeesküvés eredménye volt, amelynek szálai a szabadkőműves páholyokba vezetnek«.”

Véleményem szerint a vita jelen szakaszában már többről van szó: a történészszakma becsületéről, illetve a történész etikai viszonyulásáról nemzetéhez, a tényekhez és az általa kutatott igazsághoz.

Jómagam nem vagyok a szabadkőműves téma kutatója, de a mások által felsorakoztatott, források megadásával is bizonyított tényeket, amennyiben azokat nem tudom a forráskritika módszereivel cáfolni, tiszteletben tartom és elfogadom hiteleseknek. Raffay Ernő szabadkőművességről írt könyveit mind figyelmesen elolvastam, és bevallom, egyetlen tényszerű állítását sem vagyok bátor mesének minősíteni, sőt a bemutatott folyamatok a reveláció erejével hatottak rám.

Persze a tények ellen is lehet küzdeni, de csakis újabb, meggyőzőbb tények, érvek felvonultatásával. Sajnos ennek nyomait, de még szándékait sem vagyok képes fellelni a Raffay ellen vonulóknál. Annál inkább riaszt egyes hozzászólók vitastílusa. Merre is van az a „szellemi alvilág”? – teszem fel a kérdést U. K. által inspirálva, és gondolkodom el a vitázó stílusán és persze jellemén. Nocsak, talán közelebbi kapcsolatokat ápol ezzel az infernóval? Nem tudom, de nem lepődnék meg, ha beigazolódna a feltevésem.

Térjünk azonban vissza a „meséhez”, amely szerint ugyebár 1918–19-ben Jászi Oszkár nagymesternek és csapatának – valamint szellemi elődeinek – szerepük volt a keresztény magyar állam módszeres gyengítésében, felforgatásában, majd megdöntésében. Raffay tényekkel alátámasztott állításai szerint ez nem mese, hanem a mindennapok szomorú és tragikus valósága. Nem vettem észre, hogy bármelyik ellendrukker cáfolta volna a szerző akár egyetlen állítását.

Úgy tudom, hogy a párizsi Grand Oriens Nagypáholy háború alatti Monarchia-ellenes törekvéseit sem tagadja senki. A Szövetséges és Semleges Országok Szabadkőműves Szövetségének a Grand Oriens Nagypáholy kezdeményezése alapján 1917. június 28–30-án ülésező kongresszusán miként is fogalmazott André Lebey, a Grand Oriens nagymestere, a befolyásos parlamenti képviselő a Monarchia szétzúzását konkrét politikai célként kitűző beszédében? A Habsburgok birodalmának pusztulnia kell, mivel annak politikai rendszere „makacsul semmibe veszi az emberi jogokat és a népek jogait”.

Az idézett Lebey szerint „Közép-Európa életre keltett, megtisztult, megmentett népei megmutatják majd, hogy milyen az a berendezkedés, amely elfogadható, jótékony és üdvös, mert szabad és független…” Lebey főleg a cseheket kezelte nagy megértéssel és szeretettel. „Az új Európában Prága a megbékélés csodálatos központja lesz” – vizionálta az idézett nagymester. Íme, a „mese” egyik további epizódja!

Az egyre terebélyesedő szabadkőműves „mese–nem mese” vita csupán egyik tünete és bizonyítéka a magyar történésztársadalomban évtizedek óta továbbélő volt marxista – most baloldali, balliberális – szellem meglétének. Nagy elismeréssel adózom Boross Péter volt miniszterelnökünk e témával kapcsolatos megállapításainak: „A jelenkori Magyar Tudományos Akadémia történész–filozófia tagozata a nyilvánosság előtt képviselt véleményei alapján nem a magyar nemzeti értékek és érdekek szolgálatában áll, hanem nagyon sok esetben annak ellenében. A múlt képleteit hordozzák magukkal, sőt egyes egyetemi katedrákon olyan természetű mondatok hangzanak el, némelykor alig leplezett nemzeti és kormányellenes megjegyzésekkel fűszerezve, hogy itt valami nincs rendben, az átalakítás a mai napig nem történt meg. […] Még egyszer mondom: az egyetemeken és az Akadémián még mindig nem lett uralkodó szellemiség az, ami az országban már igen. […] Ezek olyan helyek, ahol védelmet, sőt jövedelmet kapnak olyan személyek, akiknek egyértelműen ártó szándékaik vannak.” És vajon mire lenne szükség ahhoz, hogy újból erős és összetartó közösséggé válhasson a magyarság? Az exminiszterelnöknek erre is megvan a megszívlelendő receptje: „Ahhoz történelemismeretekre nevelés kellene, amely a mesék világától és a hagyományoktól kezdődik az óvodában, és olyan erőssé teszi a nemzettudatot, mint ahogyan azt Trianon után, a két háború között sikerült elérni. Ehhez személyiségek kellenek, nemzetnevelés kell, és egy óriási selejtezés, a kártékony szellem kiiktatása a magyar szellemi közforgalomból. Ha sikerül, akkor a nemzet átéli azt a boldogságot, hogy mégis csak magyarnak teremtett minket az Úristen, és az milyen nagyszerű dolog.” (Vö.: Mr. Nyugodt Erő. Boross Péter egykori miniszterelnökkel beszélget Koltay Gábor. Budapest 2019, 149., 201. old.)

Nos, drága felebarátaim, vitázzatok csak kedvetek szerint, de ne feledjétek: a tét nem a szabadkőműves „mese–nem mese”, hanem a nemzet!

A szerző történész, az MTA doktora,

a Károli Gáspár Református Egyetem volt rektorhelyettese