időjárás 18°C Tiborc , Zsuzsanna 2022. augusztus 11.
logo

Az európai típusú államalkotás felé

Bálint Csanád
2020.09.01. 12:00
Az európai típusú államalkotás felé

Szabados György cikkének címe (jó, tudom, ebben az esetben azt a szerkesztő adta): A nyelvcsaládfa-elméletre épített őstörténet már jelentőségét veszítheti. De már jó ideje el is veszítette, s ezt a tudományos világ tudja! Ezt negyedszázada én is megjegyeztem. Fölvázolván az ötvenes évek óta bekövetkezett módszerbeli változásokat (ősrégészet és természettudományok szorossá vált kapcsolata, a darwini modellre épülő tipológiai és diffuzionista szemléletmód felülvizsgálata), ezt írtam: „A nyelvtörténeti kutatásokban is óriási szemléletbeli változások következtek be, ezek egyike a nyelvcsaládfamodell összeomlása.” (Magyar Tudomány 1996/8, 946. oldal) Ugyanott hivatkoztam Hajdú Péter fontos cikkére, melynek címe is tanulságos lehet a sokunkat lefinnugorozók számára: Kivezetés az uralisztikából – és ezek nem eldugott helyeken, nem tudományos bikkfanyelven olvashatók. Hogyan lehet, hogy Szabados György engem is a „finnugrista körökbe” sorol? Engem, aki mindig a sztyeppei népek kutatásával foglalkoztam? Ha a napilap műfaja reálissá tenné ezt a mindennapos gyakorlatban, akkor szívesen utalnám az olvasót Szabados György néhány napja megjelent cikkének azon részéhez, ahol „kiindulásul” – szinte egyetértőleg – engem idéz; annyi idő után is vallom azokat, legföljebb még kritikusabb lettem. Hosszú ideje mondjuk, hogy nyelv és nép nem szükségszerűen azonos, így például Hajdú Péter Finnugor népek és nyelvek című könyve (ma is olvasható).

Sokan próbáljuk megértetni sok hazai történeti genetikussal: a gének sem határoznak meg népeket, mint ahogyan nyelveket sem – csak hát nincsenek fülek a hallásra.

Árpádok hun hagyománya? Bizony, ma is lehetségesnek tartom (de nem többet!), hiszen a sztyeppén mindenki valamely dicső őstől eredezteti magát (Attila, Asina, Dzsingisz stb.). Ám hogy ki mennyi történeti alappal, az nagyon más kérdés; a hagyomány nem történeti tény (például E. Hobsbawm – T. Ranger: A hagyomány kitalálása), de még a kultúra is „csinálódik” (például 2018-ban egy konferencia La Valettán).

Walter Pohlt messze nem egyedül én becsülöm nagyra, hanem világszerte, de hogy „a hunok, az avarok és a X. század előtti magyarok államát [? B. Cs.] a sztyeppei birodalmak közé sorolta” volna, az nem lehetséges, mert ő pontosan tudja, hogy a „sztyeppei birodalom” nem „állam”; az egyik, tudniillik, hatalmi, a másik szervezeti kérdés. A hatalom joggal nevezhető az államiság „lényegi minimumának” (Szabados György), ámde kell hozzá a többi: a szervezet is. Csakhogy 950 körül: „A türköknek [értsd: magyarok] ez a nyolc törzse nem engedelmeskedik a maga fejedelmeinek!” (Bíborbanszületett Konstantin: A birodalom kormányzása, 40. fejezet)

Kora középkori sztyeppei államok? Az 1930–40-es években a szó szoros értelmében élet-halál kérdése volt a Szovjetunióban az ázsiai termelési mód kezelése, már Sztálin is átíratta B. Ja. Vladimircov klasszikus művét, kidomborítandó azt, amit az utólag hozzátett alcím fejez ki. A cím magyarra fordítva: A mongolok társadalmi szerkezete. A mongol nomád feudalizmus. (Leningrad 1934, francia nyelven megjelent: Paris 1948). A „magyar nagyfejedelemség” egy régen fölmerült fogalom, nem tulajdoníthattam Szabados Györgynek (magam is többször leírtam), de az általa hivatkozott néhai kollégámnak, Makk Ferencnek sem, mert az Vajay Szabolcs itthon nagyhatású munkája (1962) után honosodott meg, s a használata csak mostanában szökkent szárba. Etelközi magyar állam és Kristó Gyula? Félreérthető megfogalmazás, hogy „nagymonográfiában összegezte államiságunk kezdeteit (1995)” – ő az államalapításhoz vezető út, folyamat állomásait tárgyalta sok művében. Azt pedig bizalmasan mondta el nekem, hogy 1990 után mennyire megváltozva gondolt néhány korábbi munkájára; tematikai és módszerbeli szakítást jelzett, teljesen új tudományos korszakát ígérte a Tájszemlélet és térszervezés a középkori Magyarországon (2003) című könyve.

És ha már Szabados György – nem velem vitázva – szóba hozta Szent István megkoronázásának helyszínét (Esztergom helyett Székesfehérvár), legyen szabad itt megismételnem azt, amit másutt a koronázás időpontjáról írtam. Másfél százada folyik vita arról, hogy az 1000 karácsonyán vagy újévkor történt-e, és vannak, akik azt folyamatosan zajlónak gondolják. Bárhogyan is, a karácsony kijelölése tudatos kellett hogy legyen: kerek kétszáz évvel korábban karácsonykor koronázták császárrá Aachenben Nagy Károlyt, és ezt Gizella királyné, II. Henrik német-római császár húga nagyon pontosan tudhatta.

Befejezésül ideilleszthetőnek látom és megint idézném a Magyar Tudomány millenniu­mi számába írt cikkemet:

„Mindent eldöntő, történelmi fordulatnak tartom azt, hogy a magyarok a Kárpát-medencébe költözvén végérvényesen kiszakadtak ebből az ellentmondásos és hibrid világból (értsd: eurázsiai sztyeppe), földrajzilag, politikailag és kulturálisan az európai feudalizmushoz kapcsolódtak […], ezért léphetett az ő társadalmuk és gazdaságuk – meglepően gyorsan – egy olyan útra, mely nem a keleti zsákutcába (vö. avarok és kazárok), hanem az európai típusú államalkotás felé vezetett.”

Végül pedig, hogy a gyerekek nem hülyék, nyilván kérdezni fognak – az a liberális pedagógia bő negyedszázada csődöt mondott, hogy nem adatokat, hanem összefüggéseket kell tanítani. (Tudniillik nem lehet „összefüggés” adatok ismerete nélkül.) Az általános iskolások csak akkor tudnak okosan kérdezni, ha okos kérdésekre tanítják őket.

A szerző az MTA rendes tagja, kutatóprofesszor

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.