A német filmgyártás sosem tartozott a világ élvonalába, kis túlzással a legnagyobb sikerének a Cobra 11-et könyvelheti el. Eddig. Most azonban a német közszolgálati csatorna, az ARD Hollywoodba képzelte magát. Igaz, csupán leporolták a másik köztévé, a ZDF rémálmát, A döntés órái című filmet, amiért szintén nem járt volna csillag a hollywoodi Hírességek sétányán.
A Die Getriebenen, Az űzöttek eredetileg dokumentum-játékfilmnek készült, amely mindent megmagyaráz a migrációról a politikához kevésbé értő német választóknak. A közel kétórás produkciót látva a stuttgarti nyugdíjas, a hamburgi matróz és a berlini háziasszony heurékát kiáltva megvilágosodik. A lényeget azonban egy mondatban össze lehet foglalni: Angela Merkel egy szent, Orbán Viktor a gonosz. Egy kisiskolásoknak készített rajzfilmet is beleszámolva ez már a harmadik német oktatófilm, amely Magyarországot mint borzalmas diktatúrát ábrázolja.
A kétórás agymosás egy fotel kényelméből rádöbbenti a nyájas előfizetőt, hogy minden rossznak, de legfőképpen a német migrációs válságnak Orbán Viktor az oka és okozója. Értelemszerűen a színész választása is az ellenszenvet hivatott gerjeszteni. A focirajongó, cinikus, gagyi aranyórát viselő román Radu Bânzaru igazából kicsit sem hasonlít a magyar miniszterelnökre, viszont cseppet sem szimpatikus. Remek ellenpontja a Teréz anya jóságú, megfontolt, mindenkihez kedves Angela Merkel, akit Imogen Kogge alakít.
A drámai hangulat már a film első perceiben garantált, amikor Merkel asszony kap egy SMS-t, melyben az áll, hogy Orbán kerítést épít a határra. A kancellárnak kiszalad egy „Scheisse”, azaz „A francba!” a száján, és beindítja a gépezetet, hogy állítsák meg Orbán Viktort. Eközben a magyar miniszterelnök-imitátor bőszen rója a Parlament folyosóit és fondorlatos dolgokat eszel ki Lázár Jánossal (aki egy kicsit sem lázáros), hogy miként kerüljék el a migránsok befogadását és fricskázzák meg Mutti Merkel orrát a kerítéssel.
Mindeközben valódi felvételek és képkockák forognak túlterhelt csónakokról, szögesdrót alatt átkúszó migránsokról, vízbe fulladt emberekről és fiatal arab srácokról, akik Merkel, Germany! skandálással vágnak neki a Budapest-Berlin-távnak. Merkel asszony közben kezeit tördelve megjegyzi, hogy nincs elég vízcsap (!) a Keleti pályaudvaron feltorlódott, hatalmi erőszakkal fenyegetett (!), éheztetett (!) migránsoknak, ami embertelen. A nézők e ponton vélhetően a könnyeiket törölgetve átkozzák a magyar miniszterelnököt, és felpattintanak egy üveg sört áldott jó kancellárjuk egészségére.
És miközben a gonosz magyarok összeesküdtek a világ ellen, addig a jóságos Merkel asszony egyenként győzi meg a kabinet tagjait, hogy fogadják be a milliós embertömeget, mielőtt bajuk esik abban a kelet-európai diktatúrában. Mégis, Az űzöttek című filmben viszonylag árnyaltabban aggódnak a „menekültek” miatt, hiszen A döntés óráiban Merkel még attól rettegett, hogy Orbán hadserege halomra lövi őket. Kiderül továbbá, hogy a kancelláriahivatalban mindenki igyekszik megmenteni az európai szolidaritás eszméjét és persze a sok tízezer fiatal arab férfit, aki Budapesten rekedt.
A film tényleg politikai világtalanoknak készült, hiszen hemzseg a hibáktól. Merkel és stábja azon dühöng, hogy a magyar hatóságok nem regisztrálják az illegális migránsokat (a filmben persze menekültek és védelemre szorulók). Miért tennék? A bő egymilliós tömeg már átgázolt az EU-tag Görögországon, vagyis a görög hatóságok felelőssége lett volna mindenkit regisztrálni, átvenni kérelmüket a menedékjogra és elhelyezni őket menekülttáborokban. A film elején az a baj, hogy nem engedjük őket Németországba, a végén pedig azért vagyunk a főgonosz, mert vonatokkal és buszokkal átszállítottuk őket. Na ezt értse meg Fritz, Hans vagy Hildegard.
Meg kell hagynom, tetszett, ahogy a német politikusok viszályát bemutatták. Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a titkosszolgálat vezetője és a Szövetségi Bűnügyi Hivatal igazgatója megpróbál szembemenni a szent asszonnyal, hogy védjék az ország biztonságát. A Bundeswehr és a rendőrség tábornokai is szorgalmaznák a határzárat, ám a kancellár asszony őket is helyre teszi. A szívjóság győz a józan ész felett. Meg is lett az eredménye: több tucat halott a terrorcselekmények után; duplájára emelkedett bűnügyi statisztika; drogkereskedelem; több ezer nemi erőszak és a közbiztonság teljes felszámolása képében. Ám kit zavar ez, ha a világot kell megmenteni?
Csodálatos jelenet, amikor két szír kislány átad Merkelnek egy rajzot, amely koronával a fején, kezében egy német zászlóval, kvázi mint Németország királynőjét ábrázolja őt. Igaz, itt nekem az a képsor ugrik be, amikor valaki a választási ünnepségen Merkel kezébe ad egy kis német zászlót, amitől ő utálkozó arccal rögtön megszabadul. Most komolyan! Mit szólna az EU és az egész liberális világ, ha egy év leforgása alatt nálunk Orbán Viktorról forgattak volna le két filmet? Szír kislányok helyett egy székely kislegény adta volna oda megható rajzát Tusnádfürdőn a miniszterelnök úrnak, amelyen ő koronát visel. Mekkora botrány kerekedne abból?
A német sajtó folyton minket ostoroz, diktatúráról és személyi kultuszról beszél. Akkor ez a két német propagandatermék kinek a személyi kultuszát építgeti és erősíti? Egy afrikai banánköztársaságban még elmenne az ehhez fogható olcsó és gagyi hatásvadászat, ám ez Németországhoz méltatlan és gyalázatos. S az is, ahogy Magyarországot a német adófizetők pénzéből próbálják lejáratni, ráadásul éppen a világjárvány idején. Ki tudja? Talán van egy titkos George Soros-díj, amelyet jelentős pénzjutalom kíséretében civil szervezetek ítélnek oda a hazánkat legjobban gyalázó filmeseknek. Vagy csak azért gyűlölnek minket, mert mi nem követtük el azokat a fatális hibákat a menekültpolitikában, mint sok európai ország.
Ami némileg megnyugtatott, hogy sok honfitársam nem dőlt be a Rákosi-szagú propagandának. Blogok és kommentárok százait olvastam el, és a legtöbb német azt írta, hogy bárcsak nekik is lenne egy Orbánjuk, aki megvédené a határt és országa biztonságát. Ennek ellenére félek, hogy a liberális fiatalok készpénznek veszik a sztorit és hazug kép alakul ki bennük Magyarországról.
A szerző a Nézőpont Intézet elemzője
