Az új főtitkár és a régi elnök

Kim Dzsong Un immár nem csupán első titkár, hanem fő is, újabb muníciót biztosítva ezzel a téboly államára szakosodott elemzőknek.

Phenjan, 2021. január 11. A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsõszámú észak-koreai vezetõ, a Nemzetvédelmi Bizottság elsõ elnöke, miután pártfõtitkárrá választották az észak-koreai kommunista állampárt, a Koreai Munkapárt nyolcadik kongresszusán Phenjanban 2021. január 11-én. MTI/AP/KCNA/KNS Fotó: -

Három hír is átmeneti gondolkodásra késztetett az elmúlt napokban, ami ezekben a járványterhes, posztbejglista időkben nem is olyan rossz teljesítmény. Az első mindjárt az volt, amikor, némiképp váratlanul, számomra is kiderült, hogy eddig nem Kim Dzsong Un volt a Koreai Munkapárt főtitkára. Mindenki nyugodjon meg gyorsan, most már ő az, miután a pártkongresszus „teljes mértékben támogatta” a megválasztását „a forradalom vezetője, valamint az egység és útmutatás központjának” tisztségére.

Mielőtt mindezt egy kicsit jobban kibontanánk, pihenjünk meg egy pillanatra és adózzunk főhajtással e nyelvi csoda előtt, hiszen az egység és útmutatás központja alighanem az orwelli újbeszél csúcspontja, innen nehéz lesz feljebb kapaszkodni. Szóval az van, hogy a kongresszus küldöttei elérkezettnek látták az időt, hogy újabb tisztséggel ruházzák fel a különös ábrázatú vezetőt, ami nem csoda, hiszen ki a fene akarja egy rakétára szíjazva végezni, útban Japán felé. Ez a lépés ugyanakkor, lássuk be, nagyrészt szimbolikus jelentőséggel bír, de ha nem teszik meg végre, talán soha nem tudom meg, hogy kilenc évet kellett várnunk a felemelő pillanatra, hiszen a párt annak idején a kedves papát, Kim Dzsong Ilt örökös pártfőtitkárrá választotta.

Most viszont az történt, hogy a kedves elhunytat leváltották a posztról és Kim Dzsong Un immár nem csupán első titkár, hanem fő is, újabb komoly muníciót biztosítva ezzel a téboly államára szakosodott elemzőknek. Ez a mi mostani Kimünk egyébként ahhoz képest, hogy nemrég még esetleges elhalálozása miatt aggódott a világ, igencsak belehúzott, pillanatnyi kétséget sem hagyva afelől, hogy rendnek kell lennie odakint is, meg odabent is.

Abból, hogy veszett kutyának nevezte Joe Bident, akit ezért aztán le agyon kellene ütni egy bottal, de ízibe, ugyanarra a következtetésre is juthatnánk, hogy nem lesz randi egyhamar (mint ahogy volt szegény Trumppal, ugye) a lekutyusozott mindjárt elnök és az észak-ko­reai lángelme között, mert azért önérzet is van a világon, meg persze diktátorokkal egyébként sem haverkodunk, kivéve, ha valami olyasmin üldögélnek, amire szükségünk van, de azért azt gyanítom, hogy előbb-utóbb közelednek majd az álláspontok.

Addig is, míg erre sor kerül, Kim a miheztartás végett a napokban egy őszinteségi rohamában lekapta a tíz körméről a komplett helyi népet, mivel nem sikerült teljesíteniük az előző ötéves tervet. Ez van. Már megint nagyapámnak volt igaza, aki a családi legendárium szerint amikor meghallotta a rádióban, hogy kitört a koreai háború, csak annyit mondott: Kim Ir Szen, úgy arat. És kiment megetetni a disznót, amit aztán elvittek az ávósok. Nem sokkal később őt magát is. Erről ugyan nem sokat beszélt, de haláláig bízott az amerikaiakban.

Hogy most is így tenne-e, azt nem tudom, mint ahogy azt sem, mit szólna Barack Obama legutóbbi észrevételéhez. Mely szerint Trump ugyan veszített, de a harcnak még nincs vége, mert ott van még például a Fülöp-szigetek és Magyarország, ahol az erős emberek hierarchikus rendszert tartanak fent és alattvalókként kezelik az állampolgárokat. Na tessék! Az Egyesült Államok volt elnökének szavai jó néhány honfitársamnál kiverték a biztosítékot, de nem kell mindjárt hadat üzenni. Ebben is van valami jó. Magam például mindig örömmel olvastam Schiffer András írásait, akkor is, amikor éppen nem értettem egyet vele valamiben. Egyébként meg, ha mindig mindenkivel mindenben egyetértenénk, megenne minket a dögunalom.

Na de Schiffer András Facebook-bejegyzésében reagált Obama véleményére, többek között így: „kár, hogy Barack Obama annak idején nem volt ennyire finnyás. Például amikor 2009-ben Teodoro Obiang Nguema Mbasogót és feleségét fogadta. Igaz, Obiangot nem választották Egyenlítői Guinea élére, hanem nemes egyszerűséggel kinyírta nagybátyját, a regnáló diktátort, még 1979-ben. Ma a világ leghosszabb ideje hatalmon levő, legvéresebb kezű és legkorruptabb diktátora. Igaz, a világ egyik legígéretesebb szénhidrogén-lelőhelye felett rendelkezik.”

Na így valahogy. Érdekes hely a világ. A nagybácsik valahogy mindig útban vannak, ha jól emlékszem, ez a mostani Kim is kilövetett egyet, mert a nyomorult elbóbiskolt valami összejövetelen. Érdekes a fotó is, amin Obama mosolyog ezzel az Obianggal vagy hogy hívják.

Aztán érdekes az a kép is, amin meg Orbán Viktorral, a first lady társaságában. Az sem volt kutyafüle, amikor Recep Tayyip Erdoğant igaz barátnak nevezte. Aztán érdekes az is, hogy Nobel-békedíjat kapott, miután a drónjai feszt lőttek mindenre, ami mozgott, legyen az terrorista vagy koszorúslány.

Így megy ez.