Vajon az ilyen esetek sajnálatos veszekedésnek számítanak, amikor a felszabadítók megpróbálják jó óvó néni gyanánt elmagyarázni az érintetteknek, hogy félre kellene tenniük az ellentéteket? Vagy inkább arra mutatnak rá, hogy a bármilyen szempont alapján értelmezett kisebbségi lét önmagában nem kizárólagos értelmező és szervezőerő? Hogy néha ez teljesen mellékes, és ezeket a törésvonalakat más törésvonalak írják felül, például a különböző világnézeti meggyőződések? Hogy nem lehet a világot pusztán elnyomottak és elnyomók kettősségében értelmezni? Talán az utóbbiról van szó.
A szerző újságíró
