A legnagyobb probléma talán nem is ezzel volt. Inkább azzal, hogy egyszer csak ott termett a színpadon Karácsony Gergely, aki a papírjaiból puskázva makogni kezdett arról, hogy mindenkit meg fog védeni a galád Orbán-rezsimtől. A hétköznapi hősök közé megint befurakodott a politika, akár szerették volna, akár nem, bár a balliberális értelmiségieknek nyilván nem volt kifogásuk ez ellen. Az is könnyen lehet, hogy Kálmán Olga tanácsadó javaslatára maga a főváros finanszírozta a szervezést, a hangosítást és a színpadot. Még mielőtt bárki is megkövezne, le kell szögeznem, azzal nincs semmi baj, ha a civilek kiállnak a jogaikért az utcán, legyenek akár színházigazgatók vagy pékinasok. A baj azzal van, hogy később kiderült, a végleges törvénymódosító javaslatban szó sincs az NKA megszüntetéséről és a színigazgatók vegzálásáról, egyszerűen csak azt rögzítették: ha pénzt kap egy intézmény, annak elköltése a fenntartó számára legyen jobban átlátható. Azt persze nem tudni, hogy a kritizált passzusokat utólag vették-e ki a törvényjavaslatból, a bizottsági munka után, mert sok volt az ellenző, és megtudták, hogy tiltakozás várható, vagy eleve más került volna a parlament elé, mint a kiszivárogtatott munkapéldány. Most viszont az ellenzék számára már ez is jól kommunikálható, el is indult a sok komment arról, hogy meghátrált a kormány, mert gyáva, és fél az „emberek haragjától”.