Lendvai Ildikó válasza Róna Péternek

Tisztelettel figyelem Róna Péter megnyilatkozásait. Akkor is, ha ezúttal vitánk van.

A Jobbik programjában Paksról ez áll: „Preferáljuk az Oroszországgal való együttműködést a paksi atomerőmű bővítése kapcsán”. Idén augusztusban Gyöngyösi Márton egy konferencián megerősítette egyetértésüket a paksi bővítéssel, és „túl nagy hisztériáról” beszélt az orosz befolyással kapcsolatban. A Jobbik még Orbánt is bírálja azért, mert az nem vétózta meg az Unió szankcióit Oroszországgal szemben.

Ami az Unióhoz való viszonyt illeti, a néppártosodás bejelentése óta valóban mérsékeltebb a hangnem. De Vona még annyira sem kért elnézést a zászlóégetésért, amelyen maga mondott beszédet, mint felemás módon (fenntartva, hogy a Jobbik soha nem volt antiszemita, cigányellenes és rasszista) a zsidókat és cigányokat sértő „rossz mondatokért”. 14-es programjuk  fejezetének ez a címe: „Tagok legyünk, vagy szabadok?”, és azóta is versenyt átkozzák a Fidesszel az európai multikulti és kvóta rémét.

Róna Péter nem látja jelét a Jobbik Horthy-kultuszának és korlátozó szociálpolitikájának sem.  Pedig ez a párt ünnepli Horthy bevonulását Budapestre, az ő képviselőjük kezdeményezett Horthy Miklós utcát a kormányzó „példamutató helytállása” miatt. Ők szeretnék a szociális ellátást fegyelmezésre is használni, újabb feltételekhez kötnék az ellátásokat, a 3. vagy 4. gyerek után a családi pótlék helyett csak adókedvezményt alkalmaznának, a segélyezetteknek nem pénz, csak szociális kártya járna, mindenütt az érpataki modellt vezetnék be, újraindítanák a Magyar Gárdát. „Senki se aggódjon, remekül összefér a néppártosodással”-nyugtat Volner alelnök.

Figyeltem Róna Péter kemény bírálatára is a mi kormányainkat illetően. Nyilván sokmindent másképp gondolok, de én is számos hibát látok. A legfájdalmasabb az, hogy mi sem tudtuk beindítani a mobilitás liftjeit, többet tenni a szegénység ellen. Túlköltekeztünk az infrastrukturális fejlesztésekkel, abban a reményben, hogy ezek majd munkahelyeket hoznak a leszakadó térségekbe. Nem ismertük fel, hogy manapság még a gazdaság fejlesztéséhez is az emberbe, annak tudásába és egészségébe kell befektetni. Ezer dolgot tudok lakáspolitikától hitelezésig, amit jobban kellett volna csinálni. Ám az előző és a mostani kormányok társadalompolitikája nem folytonos. Az előbbi a társadalmi különbségek csökkentését célozta, az utóbbi a növelését hozta. Az Eurostat adatai szerint a legfelső és legalsó ötöd közti különbség 2010-ig négyszeresről 3,4-szeresre csökkent, azóta 4,3 szorosra nőtt.  

Róna Péter egy interjújában megnevezte 2018. tétjét: a szent istváni küldetést tagadó orbanizmus vagy Szent István útjának folytatása Európába. Egyetértek. De ha ez a kérdés, akkor a Fidesz és a Jobbik válasza hasonló: távolabb visz Európától. A demokratikus pártoké pedig közelebb. Ez a valódi választóvonal. Ezért az egyetlen mondat, ami fáj Róna Péter írásából, ez: „Mi a nagyobb bűn? Komcsizni, buzizni, cigányozni, zsidólistázni vagy a nemzetgazdaság oly mértékű tönkretétele”, amit a korábbi kormányoknak tulajdonít. Nem. Ilyen mérlegelés nincs. Nincs az a gazdaságpolitikai hiba, ami összevethető azzal, ha valaki beleköp a dunaparti cipőkbe.

A szerző az MSZP volt elnöke  

Róna Péter válasza

Írásomban kifejezetten elítéltem a Jobbik múltját, de még azt is kifejtettem, hogy a Jobbikkal szembeni kételyek fenntartása jogos lehet annak ellenére, hogy a Jobbik az elmúlt két évben láthatóan irányt változtatott. Lendvai Ildikó ezt cukisodásnak látja, én ennél valamivel többnek.

A lényeg, azonban két másik kérdésben rejlik:

1) helyes-e a Jobbikot kategorikusan és mindörökre elutasítani korábbi politizálása alapján, vagy elgondolható egy olyan feltételrendszer, amelynek teljesítésével a Jobbik rehabilitálható, kiváltképp most, amikor az Orbán-rendszer leváltása nehezen képzelhető el a Jobbik részvétele nélkül; és

2) Lendvai Ildikó álláspontja szerint az MSZP kormányzása és a Duna-parti cipőkbe köpés nem tehető egyazon mérlegre. Az előbbi megbocsátható hiba, míg az utóbbi megbocsáthatatlan bűn. Én úgy vélem, hogy egyik sem megbocsátható, de egy kollektíva esetében – legyen az egy párt vagy egy egész nemzet – a megtisztulás egyaránt lehetséges. Lendvai Ildikó egyrészt nem látja az MSZP megtisztulásának szükségességét – mert csak hibát, és nem súlyos értékzavart lát –, másrészt nem látja a Jobbik megtisztulásának lehetőségét, mert a párt korábbi megnyilvánulásai egyenértékűek az eredeti bűnnel. Egyik álláspontjával sem értek egyet; a cipőbe köpés, bár maradéktalanul elítélendő, mi több, büntetendő, nem szolgálhatja az MSZP kormányzásának relativizálását.

Végül pedig Botka László megbuktatása után az MSZP-t demokratikusnak minősíteni nem tűnik meggyőzőnek.