Sarkaiból kifordult értékrend

A tömegek őrülete című könyv azt a tárgykört tűzte tollhegyre, amely bizonyos csoportok jelenlegi helyzetével, lehetséges társadalmi betagozódásával foglalkozik.

epa07968459 Hundreds of people participate in the Pride March, in Buenos Aires, Argentina, 02 November 2019. The march of Pride turned Buenos Aires into a festival of diversity and a focus of the claim of the rights of the LGBTIQ group (Lesbians, Gays, Bisexuals, Transsexuals, Intersexals and Queer), which seeks to end the discrimination against them. EPA/Enrique Garcia Medina Fotó: Enrique Garcia Medina Forrás: MTI/EPA/Enrique Garcia Medina

E tömegőrület egy másik jellemző vonása, hogy a legtöbb esetben minden természeti-biológiai meghatározottságot ki akar irtani, és még a legkeményebb természeti tényeket (biológiai nem, bőrszín, szexuális orientáció) is cseppfolyóssá kívánja tenni. Murray szavai­val élve a biológiai hardvert szoftverré akarja átalakítani. Ennek során jelenik meg a színen az a képtelen gondolat, hogy a biológiai nem valójában nem létezik, a társadalmi nem (gender) pedig nem más, mint pusztán társadalmi konstrukció. Ám e mozgalmak némelyike a fordított utat is bejárja, ha az érdeke úgy kívánja, vagyis a biológiai szoftvert hardverré akarja átminősíteni.

Ezért övezi a melegek érdekeit képviselő mozgalmakon belül halálos gyűlölet azokat a melegeket, akik egy idő után felhagynak a meleg létmóddal, mert magatartásukkal azt sugallják, hogy a meleglét nem genetikai hardver-alapadottság, hanem társadalmi-kulturális szempontból tanult magatartás. Ezért igyekeztek 2018-ban Londonban mindenáron megakadályozni a Voices of the Silenced (A hallgatásra ítéltek hangjai) című film vetítését, ami azokról a melegekről szólt, akik felhagytak a meleg létmóddal. Hiszen ezzel kétirányúvá tették azt az utcát, amely korábban szigorúan egyirányú volt: „normálisból” lehetett meleg, de fordítva nem. Ám a film betiltásának követelésével, s itt van a lényeg, azokból lett cenzor, akiket korábban cenzúráztak.

E modern tömegőrület születési helyét Murray többnyire az akadémiai világba helyezi. Valamelyik egyetemen különféle tanulmányokat hirdetnek meg (melegjogi, nőjogi, fekete-egyenjogúság stb. fakultások), ahol már messze nem az egyenjogúsítás kérdése kerül terítékre – hiszen ez nagyrészt már megvalósult –, hanem jóval több. És ezekkel az eltúlzott követelésekkel először a tapasztalatlan hallgatókat szédítik meg, majd pedig a közmédia és az internet révén szétrepítik azokat a virtuális világba, aktivista mozgalmakat szerveznek rájuk és ezáltal hatékony társadalmi erőkké változtatják azokat. A továbbiakat pedig már ismerjük.

S vajon milyen elméleti alapok állnak e folyamatok hátterében? Murray egy pillanatig sem habozik azt illetően, hogy az egyik ősforrást a jelenkori kultúrmarxizmusban jelölje meg. S itt meg kell állnunk egy pillanatra. Azt kell mondanunk, hogy az utóbbi két évtized plasztikai sebészetének legnagyobb bravúrját nem valamilyen levágott végtag visszavarrása jelenti, hanem az, ahogyan a múlt század ráncos, redves, megaszalódott bolsevista marxizmusát – Leonyid Brezsnyev, Jurij Andropov és Mihail Szuszlov ócska és lejáratódott marxizmusát – hogyan tudták összevarrni a Nyugat fiatal nemzedékeinek ultrabalos, anarchista marxizmusával. Még elképzelni sem tudjuk, hogy milyen sminkelésre, többszörös ráncfelvarrásra, miegymásra volt szükség ahhoz, hogy ez a borzalmas csodaszörny új alakot öltve életre keljen. Hát ez az igazi mestermű: ráncok és fércmunka nélkül összevarrni a virulens totalitarizmust a legszélsőségesebben szabadsághívő ideológiával. De megcsinálták; az újból kistafírozott szörnyszülött működőképes. Murray megemlíti, hogy egy 2006-os felmérés szerint az Egyesült Államok egyetemein a társadalomtudományok professzorainak 18 százaléka boldogan vallotta magát marxistának. Képzelhető, mi lenne, ha ugyanilyen százalékban vallanák magukat nemzetiszocialistának… A kettős mérce tökéletesen működik.

Murray egyetértőleg idézi azt a közkeletű véleményt, amely szerint a jelenlegi rendszer éppúgy kapitalista, mint száz esztendővel ezelőtt, csak a társadalmi piramis csúcsán most nem a nagytőkések és a pénzemberek állnak, hanem a fehér, heteroszexuális férfi. Napjainkban ő az ősellenség. A szóösszetétel mindhárom tagja lényeges; ellene, az ő uralma ellen fognak össze a színes bőrűek, a melegek és a feministák. S ebben a konstrukció­ban az a legfélelmetesebb, hogy ez az össztűz akkor zúdul erre a társadalmi csoportra, amikor e korábban hátrányokat elszenvedő társadalmi csoportok felszabadítása lényegileg már végbement.

Sok helyen tapasztalhatjuk ezen új diszkrimináció megnyilvánulásait. Christine La­garde asszony 2018-ban kijelentette, hogy a világ másképp nézne ma ki, ha korábban a Lehman Brothers helyett a Lehman Sisters működött volna. Ezzel azt akarja sugallni, hogy a 2008-as pénzügyi válság kirobbanásának nem a profitéhes globális pénzpiaci cégek némelyike volt az oka, hanem a férfiak. Ami pedig a rasszok kérdését illeti, Eduardo Bonilla-Silva, a Duke Egyetem professzora egyik könyvében kijelenti, hogy a „színvakság – vagyis a bőrszín figyelmen kívül hagyása – maga is rasszizmus”.

Martin Luther King 1963 augusztusában tartott híres beszédében (I have a dream) még egy olyan Amerikáról álmodott, amelyben nem számít a bőrszín, csak a teljesítmény. Jó ötven évvel ezután eljutottunk oda, hogy ismét számít, főleg akkor, ha valaki történetesen fehér. Napjainkban gyakran őt éri a negatív megkülönböztetés.

Murray külön fejezetben foglalkozik a nemváltoztatás és a transzjogok kérdéseivel; ez a legfrissebb terület, de egyben a legfélelmetesebb is. Mégpedig azért, mert a transszá válás visszafordíthatatlan és az egész életre kiható változást jelent. Elemzéséből most csak azt emeljük ki, hogy egyrészt a transzlét divathóborttá vált a fiatalok körében, másrészt a nemváltoztató műtétek óriási üzletet jelentenek bizonyos orvosi rétegeknek.

Murray könyve okos, gazdag tényanyagot felvonultató áttekintés korunk nyavalyáiról; érdemes lenne ezt a művét is lefordítani magyarra.

A szerző filozófiatörténész, egyetemi tanár