A libsi sajtó most éppen azon kattog, hogy „mé’ ad a kormány a bosnyákoknak védőmaszkot”. Jogos a kérdés, hiszen a Zorbán adhatná a szegény, cuki, pityergő Karigerinek is, hogy úgy tűnjön, hogy a folytatólagos sopánkodáson és mártírkodáson kívül tesz valamit a járvány ellen.
„A kormány a Balkánra is több védőeszközt küldött, mint a fővárosi önkormányzatnak” kezdetű népballada lényegében arra fut ki, hogy miközben az idősotthonokban rohamosan terjed a fertőzés, a Diktártorbán lepattintotta Budapestet, és inkább külpolitikailag elherdálja a megszerzett védőfelszerelést.
Na, most gondolkodjunk el egy kicsit.
Egyrészt roppant szánalmas az, amikor aranykoszorús libernyákok azon nyöszörögnek, hogy „jaj, az állam nem segít!”. Mert amúgy meg folyton azt tolják az arcunkba, hogy a kormány szálljon ki a méhükből, ne ugasson bele a gazdaságba, meg ugye nincs ingyenebéd!
Másodszor ez a DK-ból, Momentumból, szocikból és a Jobbikból összeturmixolt antienergiaital olyan kábulttá tette a Fővárost, hogy az ellenzék tehetetlenségében mindent a Fidesztől vár el. Miközben egy kisközség önkormányzata is pénzt csoportosít át, szájmaszkokat varr, megelőző intézkedéseket tesz, addig Karigeri a Facebookon tipródik.
Harmadszor ez a járvány nem tegnap tört ki. Aki, csak laikusként is, de követte az eseményeket, az nagyjából tudta, hogy előbb-utóbb baj lesz a nyugdíjasotthonokban, nem ártana kézfertőtlenítőt venni, védőfelszerelést beszerezni. Felelős vezetőktől különösen elvárható lett volna az előrelátás. Mint ahogy egyébként az orvosok közül is sokan időben kapcsoltak, hogy a járvány nem fogja elkerülni Magyarországot. Rónai Egon műsorvezető is beleszaladt már ebbe a pofonba az ATV-n, amikor elkezdte kántálni a libsi memoritert: Észak-Macedóniába viszi a kormány a szájmaszkot, miközben a magyar orvosoknak nem jut. És amikor az általa interjúvolt Papp Magor háziorvostól arról érdeklődött, hogy honnan szerezte be a saját védőfelszerelését, a doktor elmondta, hogy több kollégájával már februárban megvették az FFP-2-es maszkokat. Szóval februárban. Az első koronavírusos esetet március 4-én regisztrálták Magyarországon.