Ennek a célnak az érdekében pedig soha nem látott módszerekkel igyekeznek gyengíteni a magyar állam immunrendszerét, hogy most végre győzhessenek. Meggyőződésem, hogy így kell értelmeznünk az elmúlt hetek, hónapok történéseit. A magyar honvédség, rendőrség és a titkosszolgálataink, valamint a diplomáciánk, a nemzeti szuverenitásunk legfontosabb garanciális elemei. Aki ezeket gyengíti, elbizonytalanítja, lejáratja vagy elárulja, az a legfontosabb védelmi rendszereket teszi kockára. 

Mi több, ezek az országok a céljaik eléréséhez felhasználják a szomszédos Ukrajnát is. Gázzal, olajjal zsarolás, katonai támadással fenyegetés. Valamint a magyar miniszterelnök elleni merényletre felbujtás mellett aktív titkosszolgálati műveletek kereszttüzébe is kerültünk. Ha ezekkel a külső fenyegetésekkel szemben nem tudunk hatékonyan védekezni, ha közben széles körben felülnek a magyarok a hazug üzeneteknek, akkor ellenfeleink célt érnek. Egy olyan politikai pártot segítve hatalomra, amely szerint a szuverenitásunknak „csupán” egy kis szeletéről kellene lemondanunk, eltörölnék a rezsicsökkentést, dobra vernék a magyar energetika zászlóshajóját, „néhány” tízezer migránst engednének be, és beszállnának a háborús őrületbe is.

Mindezek megállításáról szól az idei választás. Ebben az egyre keményebb, egyre durvább földharcban el akarják lopni tőlünk a szavaink eredeti jelentését is. Hon-védelem, rend-őrség, haza-szeretet, nemzet-biztonság. Igyekeznek lejáratni, kiüresíteni ezek mélységét, értelmét. Ahogy relativizálni akarják, hogy ki a hős és ki az áruló. El akarják hitetni velünk, hogy hős lehet az, aki megszegi az esküjét, elárulja a hazáját. Aki – akár tudatlanságból, vagy szándékosan – idegen ország ügynökének áll, az nem lehet hős. Aki ténybeli ismeretek nélkül vádol meg nemzetbiztonsági szolgálatokat, azt nem tarthatjuk hősnek. Még akkor sem, ha influenszerek tisztelegnek neki néhány lájk reményében. Ha pedig valaki azzal akar nevet szerezni, ismertséget építeni, hogy egykori nemzetbiztonsági múltjával kérkedve ítélkezik magabiztosan és buzdít szavazásra, ezt sem hívhatjuk jószándékú véleménynek. Mert akkor csak azt írná magáról, hogy személyi tréner. Csak akkor éppen senki sem kapná fel, senki sem sztárolná az önként jelentkezőt.

Az elmúlt tizenhat évünkről elmondhatjuk, hogy ha egyszer is engedtünk volna a külső nyomásnak, akkor már végünk lenne. Aki egyszer megadja magát, azzal feladja, hogy sorsát önmaga irányítsa. Manapság sokszor hallom azt az érvet, hogy Orbán Viktor mindig harcol valami ellen, és most már békét akarnak a magyarok. Gondoljuk végig, ha nem így tett volna, és egyszer is hibázik, akkor most hol tartanánk.

A szerző a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója