Ukrajna, a határterület és hídfőállás

Az ukrán rendőrség lezárta azt a büntetőeljárást, amelyet azzal a váddal indítottak Biden ellen, hogy az ő nyomására váltották le posztjáról a volt ukrán főügyészt.

Washington, 2021. január 20. Joe Biden beszédet mond, miután az Egyesült Államok 46. elnökeként letette hivatali esküjét a törvényhozás washingtoni épületének, a Capitoliumnak a nyugati homlokzatánál tartott beiktatási ünnepségen 2021. január 20-án. MTI/EPA/Pool/Jonathan Ernst Fotó: Jonathan Ernst

Joe Biden beiktatásának másnapján hivatalos ukrán források villámgyorsan két hírt repítettek világgá. Az egyik szerint a kijevi diplomácia már dolgozik az amerikai elnök meghívásán Ukrajnába, illetve Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatásán. A másik szerint pedig az ukrán rendőrség lezárta azt a büntetőeljárást, amelyet Viktor Sokin volt ukrán főügyész indított azzal a váddal Biden ellen, hogy az ő nyomására váltották le posztjáról. A nagy sietség okát egy rövid történelmi és aktuálpolitikai áttekintéssel igen könnyű lesz megérteni.

Az első önálló orosz állam, a Kijevi Rusz, amint a neve is mutatja, kijevi székhellyel, a mai Ukrajna területén jött létre. Így valójában Kijev az egyik legősibb orosz alapítású város, a későbbi Oroszország bölcsője, első uralkodója, Oleg pedig egyben az első, név szerint ismert orosz fejedelem. Többek között Kijevből terjedt el a Bizánctól átvett pravoszláv kereszténység, illetve a Cirill és Metód által az ógörög ábécé betűiből alkotott glagolita írásmód.

A legújabb ukrán történetírás a Kijevi Rusz korától számítja az ukrán állam történetének kezdeteit, ami merő képtelenség, hiszen külön ukrán és belorusz népcsoportról csak jóval később, a XII. század után lehet beszélni.

Ekkor a Kijevi Rusz részfejedelemségekre hullott, amelyek könnyen prédájául estek a kelet felé irányuló litván, később pedig lengyel hódításoknak. Ennek következtében az ezen a területen élő oroszok etnikai, kulturális, nyelvi, gazdasági tekintetben nyugati hatás alá kerültek, és belőlük lettek a későbbi fehéroroszok, illetve a kisoroszok. A fehérorosz, Fehéroroszország megnevezés ma is egyértelműen utal az orosz eredetre, míg a XIX. század elejétől egyre erősödő nemzeti identitáskeresés hatására a kisorosz, Kisoroszország helyett fokozatosan a mára végérvényesen meghonosodott ukrán, Ukrajna formák terjedtek el.

Az etnikai folyamatot tovább bonyolította, hogy a lengyelek és litvánok megszállta területekről tömegesen menekültek el a jobbágyok az idegen fennhatóság elől a Dnyeper, majd később a Don vidékére, ahol autonóm közösségeket létrehozva fegyveresen védték magukat és számtalan előjogot harcoltak ki mindenkori uraikkal szemben. Ők voltak a kozákok.

A Kijevtől keletre élő úgynevezett nagyoroszok első jelentős állama a moszkvai fejedelemség volt. A város nevéből származik az archaikus magyar muszka szó, amely eredetileg kizárólag a nagyoroszokat jelentette. A XVII. századra a moszkvai fejedelemség birodalommá nőtte ki magát, és fokozatosan visszaszerezte a lengyelektől az elhódított területeket. Ennek eredményeként az 1653 őszén Moszkvába összehívott országgyűlés, a duma kimondta Ukrajna visszacsatolását Oroszországhoz. Viszonzásul 1654 januárjában az ukrán ország­gyűlés, a rada közfelkiáltással elfogadta a csatlakozást és felesküdött a cárra. Ezzel megszűnt az évszázadokig tartó, keleti irányú lengyel terjeszkedés, és nyugat felé is elkezdődött az orosz expanzió.

Az azóta támadt orosz–ukrán ellentétek mindig vagy polgárháborús helyzetben, ideológiai síkon, vagy akárcsak ma, idegen hatásra vagy a nagy történelmi kataklizmák idején lángoltak fel. Így kerültek például az ukránok az 1917 után a vörösök és fehérek között kitört polgárháborúban az utóbbiak oldalára. A konfliktus bonyolult és kényes jellegét jól bizonyítja a szovjetpártisággal igazán nem vádolható Mihail Bulgakov műve, A fehér gárda, amely elvakultságukat tekintve egyenlőségjelet tesz a bolsevisták és az ukrán nacionalisták közé. A második világháborúban a Vörös Hadsereg tábornoka, Andrej Vlaszov Hitler mellé állt és a Sztálintól való függetlenség reményében, kiváltképp ukránokból a németek oldalán harcoló légiót szervezett. Sztálin mindkét esetben kegyetlen bosszút állt.

Aztán a birodalom széthullásával Ukrajnának egészen váratlanul szinte az ölébe hullt a függetlenség, az önálló államiság lehetősége. És az ország, amelyet addig a Szovjetunió meghitt ölelése védett, egyszeriben a világpolitikai érdekek ütközőzónája lett.

A lengyel és litván hódoltsággal ellentétben a most a maga jószántából önálló útra tért Ukrajna ismét azzá vált, ami a középkorban volt és amit a neve is jelent: határterület, határvidék, határtartomány. Azaz közös rész kelet és nyugat között, amelyből mindenki a maga jussát követeli. Oroszország a keleti határoknál élő többmilliós orosz kisebbség nevében, a nyugat pedig a demokrácia leple alatt hídfőállás kiépítésére Moszkva irányában. Így követhették egymást az új államban a rejtélyes módon leváltott, elűzött, megbuktatott ukrán elnökök, a börtönbe vetett, majd szabadon engedett Julija Timosenko miniszterelnök, a Majdan téri tüntetések, legutóbb pedig a szappanopera-színész Zelenszkij győzelme az elnökválasztáson. Az ember csak kapkodja a fejét, és egy kukkot sem ért az egészből.

Majd 2019-ben ráadásként jött az ukrán nyelvtörvény, amely a legelvakultabb ukrán nacionalizmus szellemében a szabad, új hazában gyakorlatilag betiltja a kisebbségi nyelvhasználatot. Ez elsősorban a határterületein élő több millió oroszra vonatkozik, de velük együtt a mélybe rántja a kárpátaljai magyarokat is. Annak a Kárpátaljának az őshonos magyarjait, amely a Krím félszigettel együtt természetesen soha nem volt a soha nem létezett Ukrajna része. A ma zömmel orosz lakosságú Krímet 1783-ban a törökkel vívott hosszas háborúskodások után az akkor már világhatalom Oroszország szerezte meg és csatolta a birodalomhoz. A trianoni békediktátummal Csehszlovákiához csatolt, majd 1939-ben Magyarországhoz visszakerült Kárpátalját, hogy nevet is adjanak a gyereknek, az ott élő ruszinokra hivatkozva, 1945 után az akkor már szuperhatalom Szovjetunió kebelezte be.

A Krímet az atomhatalomnak számító Oroszország egy alkalmas pillanatban az erősebb jogán játszi könnyedséggel visszaszerezte, és nyilván mindent el fog követni a kelet-ukrajnai orosz kisebbség érdekében is. Magyarország nem atomhatalom, így nem tehet mást, mint hogy az igazság jogán mindent elkövet az ott élő 150-200 ezer fős magyar kisebbség érdekében. Mert a nagy barátság láttán a demokrácia bajnokaitól most különösen semmi jóra nem számíthatunk. Rajtunk kívül talán egy Szolzsenyicin még szót emelne értük. De vele az a baj, hogy orosz. Nagy orosz.

A szerző író, műfordító