Szabad utat kaphat a vörös csillag?

Az Alkotmánybíróság keddi ülésén nem utasította vissza Vajnai Attila panaszának befogadását – írja a Magyar Nemzet.

WL
2012. 05. 16. 4:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyarországi Munkáspárt 2006 vezetője azt szerette volna, hogy a vörös csillag ne számítson tiltott jelképnek, viselőit ne lehessen megbüntetni. Azt kérte, töröljék a büntető törvénykönyvnek az önkényuralmi jelképekről szóló passzusából az ötágú vörös csillag kitételt.

Az Ab 2000-ben már megvizsgálta és jóváhagyta a Btk. érintett rendelkezését. Elfogadhatónak találta, hogy az ötágú vörös csillag, a horogkereszt, az SS-jelvény, a nyilaskereszt és a sarló–kalapács nyilvános használata, közszemlére tétele egyaránt bűncselekmény. Ezután, 2008-ban – Vajnai kezdeményezésére – az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Magyarországot, mivel a szervezet szerint a vörös csillag kettős jelkép: nemcsak a diktatúrára utal, hanem a szolidaritást is szimbolizálja.



Bitskey Botond, az Ab főtitkára elmondta, a testület befogadhatónak ítélte Vajnai alkotmányjogi panaszát, és megkezdi az ügy érdemi elemzését – írja a lap.

A teljes cikket a Magyar Nemzet szerdai számában olvashatja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.