TeSzedd! – ismét hulladékgyűjtésbe fog az ország

Június 2-án rendezik meg második alkalommal a TeSzedd! országos hulladékgyűjtési akciót.

LM
2012. 05. 08. 11:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lovas István a Magyar Nemzet hasábjain írt hasonló kezdeményezésről Észtországban. A lap ezután megkereste a Vidékfejlesztési Minisztériumot, majd megindult a szervezőmunka. Bővebben>>>

A június 2-án 8 és 18 óra között tartandó hulladékgyűjtésre mindazokat várják, akik részt kívánnak venni környezetük tisztábbá, rendezettebbé tételében – jelentette be az esemény keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Az érdeklődők május 30-áig regisztrálhatnak a kezdeményezés honlapján, ezután a szervezők értesítik az önkénteseket a gyűjtési pontokról..

A Vidékfejlesztési Minisztérium a Belügyminisztériummal, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökséggel és az Országos Polgárőr Szövetséggel közösen rendezi meg az akciót – mondta a miniszter.

A Start-program keretén belül 3750 ember fog segíteni – közölte a belügyminiszter. Pintér Sándor hozzátette: a tárca gépkocsikkal, markológépekkel biztosítja a hátteret, illetve a vízügyi igazgatóságokon keresztül is részt vesz a hulladékgyűjtési programban.

A TeSzedd! 2012 kiemelt kommunikációs főtámogatója a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). Gazsó L. Ferenc, az MTVA vezérigazgató-helyettese elmondta: a közmédia keddtől folyamatosan foglalkozik az akcióval. A tájékoztatás a mostani kezdeményezésről klasszikusan közszolgálati feladat – közölte a vezérigazgató-helyettes.

Június 2-án a közszolgálati televízió- és rádiócsatornák változatos műsorokkal számolnak be országszerte az eseményről, este pedig 90 perces összeállítást sugároz az m1.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.