Már nem kell sokat várniuk a magyar dinnyére

Megkezdődött a dinnyeexport a kelet-magyarországi térségből, a legnagyobb vevő továbbra is Lengyelország.

PR
2012. 07. 16. 13:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Für László, a cég ügyvezetője az MTI-nek hétfőn elmondta: a Békés és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei földekről indították útnak az első szállítmányokat, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében még nem szedésre érett a dinnye. A kelet-magyarországi dinnyére a legnagyobb vevő továbbra is Lengyelország, de jut a termésből Csehországba, Szlovákiába, a balti államokba, valamint kisebb mennyiségben Németországba is.

Jó árral indulnak

Für László tájékoztatása szerint az exportszezon jó felvásárlási árral, kilogrammonként 40-50 forinttal indult. Az ügyvezető ugyanakkor megjegyezte: akadnak exportőrök, amelyek ennél olcsóbban ajánlják külföldre a magyar dinnyét, ami – szerinte – indokolatlan és ésszerűtlen, hiszen nem kell tartani attól, hogy nagy kínálat alakul ki a piacon.

A fagy és a hőség is pusztított

Für László hangsúlyozta: az idén kevesebb dinnyetermésre van kilátás, hiszen az ültetvényeket fagy károsította, majd a hideg földben rossz volt a növény eredése, növekedése. Nem tett jót az elmúlt napok nagy hősége sem, napégett lett a termés egy része és szárelhalások is jelentkeztek a vízhiány miatt. Jégverés is érte az idei nyáron a dinnyeföldeket, főként Békés megyében.

Az exportőr cég szakemberei és a termelők most úgy becsülik, hogy intenzív dinnyetermesztés esetén hektáronként 60-70 tonna termés várható, a jónak számító 80-100 tonnával szemben. Hagyományos termesztési mód esetén pedig a 60-70 tonnánál jóval kevesebb dinnyére számíthatnak a gazdálkodók.

Csökken a dinnye termőterülete

A dinnye termőterülete egyébként az idén is tovább csökkent, 3500 hektárra, míg tíz évvel ezelőtt még 11 000 hektáron termett a gyümölcs. A Rádium Kft. vezetője beszámolt arról is, hogy a válság változatlanul érezteti hatását a dinnyepiacon, kisebb a kereslet, és talán ezzel magyarázható az alacsonyabb felvásárlási áron történő kiajánlás az exportőrök részéről.

A nyíregyházi cég másfél hónapra tervezi a dinnye exportálását a kelet-magyarországi megyékből. Mintegy 150 kamion útnak indítására számítanak, és ez, ha sikerül, a fele lesz a korábbi évek mennyiségének, amikor 250-300 kamionnal szállítottak ki a megrendelőknek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.