Minden válság, gazdasági jellegű visszaesés más és más. Megannyi eltérés fedezhető fel az okokban, a következményként beálló anyagi és egyéb jellegű pusztításban, s abban is, ki milyen módszerrel kísérli meg elkerülni a kártételeket. Csak a rendszerváltozás óta eltelt esztendők hazai történéseiből több példa hozható fel erre. Bizton a legelrettentőbbek között említhető meg a 2008–2009-es krízis kezelése, pontosabban az az esemény- és intézkedéssorozat, amelyet bő egy évtizede válságkezelésnek neveztek.
A liberális logika akkor úgy érvelt, hogy a közös pénzügyi gondok megoldásához minél többet el kell venni azoktól, akik gazdagok, vagy legalábbis tudnak nélkülözni valamekkora összegeket. A társadalom szerencsétlensége volt, hogy a liberális logika akkoriban sem például a multinacionális energetikai vállalatokat, a bankokat vagy a mindig nagyot kaszáló kiskereskedelmi láncokat tartotta gazdagnak, hanem a közalkalmazottakat, a kismamákat, a bérből és fizetésből élőket és a nyugdíjasokat. Így aztán bércsökkentés, adóemelés és a szociális juttatások mérséklése következett általános ingatlanadó be- és a 13. havi nyugdíj kivezetésével.
Ez utóbbi mozzanatot – a nyugdíjasok járandóságának lefaragását – egy akár cinikusnak is nevezhető intézkedés kísérte. Az Országgyűlés 2009 májusában – akkor már a magát válságkezelőnek nevező, valójában mindenhol csak komoly károkat okozó Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején – törvényt fogadott el az úgynevezett nyugdíjprémiumról. A passzus bizonyos összeget garantált az időseknek, ha a gazdaság kiugróan teljesít. Ezt határozta el a baloldali többségű törvényhozás akkor, amikor csak éppen pár hónapja kerülte el az ország a csődöt, vagyis a gazdaság romokban hevert.
Pontosan tudta mindenki, hogy a balliberálisok nem saját maguknak szabtak kötelezettséget, az akkori kormányzó erőknek ugyanis szemlátomást elképzelése sem volt arról, miként lehet növekedést, mégpedig érdemi növekedést elérni idehaza. Senki egy percig nem hihette komolyan az MSZP és a 2009-ben még éppen létező SZDSZ képviselői közül, hogy majd pont az ő kormányzásuk idején jegyeznek fel számottevő bővülést a magyar gazdaságban, s így nekik kell gondoskodniuk annak a pár tízmilliárd forintnak az előteremtéséről, amely a jogszabály szerint járhat a két és fél millió időskorú jogosultnak.
Jó pár év és persze kormányváltás kellett ahhoz, hogy a nyugdíjprémium ügye egyáltalán szóba kerülhessen. Hogy az érdemi gazdasági növekedés ne csak olyan kifejezés legyen, amivel más államok helyzetét írja le irigykedve a magyar sajtó, hanem olyan állítás, amely rendre előkerül a Magyarországról szóló külföldi híradásokban. A súlyos anyagi és nem csekély társadalmi károkkal járó balliberális kormányzás után jó pár év kellett ahhoz, hogy a talpra álló gazdaság úgy működjön, hogy szétosztható pluszpénz álljon rendelkezésre.
Tavaly még úgy számolt a kormányzat, hogy idén is lesz kellő növekedés, idén is kellő mennyiségű pluszpénzt termel a gazdaság, s így – 2017, 2018 és 2019 után – idén is folyósíthat az állam nyugdíjprémiumot. A számításokat a koronavírus első hulláma ugyan keresztülhúzta, a kormányzat ugyanakkor a pandémia okozta válság idején is érzékelt a gazdaságban annyi pénzügyi erőt, hogy több lépcsőben is, de visszaállítsa a 13. havi nyugdíjat. Az első ilyen juttatást februárban ki is fizeti a kincstár. S ha a kór második hulláma nem okoz majd az elsőhöz hasonló nehézségeket, az év végén nyugdíjprémiumot is kézhez kapnak az idősek.
Jövőre a nyugdíjasok megkaphatják azt a juttatást, amit annak idején Gyurcsányék nem tudtak kifizetni. S azt a tételt is, amit talán soha nem is akartak.
