Nagy szerencséje Angela Merkel kommunikációs csapatának, hogy tegnapra nem egy nizzai találkozó szerepelt a német kancellár naptárjában. Ha ugyanis az EU elődjét megalapító hatok közül a két másik nagy tagállam – Franciaország és Olaszország – vezetőjével lett volna esedékes a randevúja, nehéz lett volna az egységes Európát demonstrálni a közös sajtótájékoztatón. A franciák tegnap hazahívták római nagykövetüket, nem az első és feltehetően nem is az utolsó stációjaként annak az egyre jobban elmérgesedő perpatvarnak, ami a liberális vezetésű Párizs és a jobboldali-elitellenes irányvonalú Róma viszonyát terheli.
A francia Robert Schuman és az olasz Altiero Spinelli – akiket az EU alapító atyái között tartanak számon – aligha úgy képzelték országaik viszonyát, hogy 2019-ben még a párizsi Louvre-ba tervezett Leonardo-kiállításról se tudjanak megegyezni a talján földön született, de a Loire völgyében elhunyt művészzseni halálának 500. évfordulóján. Pedig ma pontosan ez a helyzet, a régi Európa legújabb válságtüneteként.
Mindenesetre Merkel a nizzai saláta helyett egy pozsonyi kiflire nevezett be. Szlovákia fővárosában a visegrádi négyek kormányfőivel találkozott, a mai európai viszonyok között egy szokatlanul egységes csapattal. Holott a négyek miniszterelnökei ugyanúgy teljesen különböző politikai irányzatoknak a képviselői, ahogyan a párizsi és a római vezetők is. Csak éppen közös nevezőre tudták hozni álláspontjukat a mai Európa meghatározó kérdéseiben, mert közös az érdekük a migráció feltartóztatásában és az EU soron következő költségvetési vitáiban.
Az elmúlt évek egyik legnagyobb külpolitikai eredménye – és ebben az Orbán-kormánynak oroszlánrésze van –, hogy nemcsak tömény politikai tartalommal töltötték meg a visegrádi együttműködést, hanem megerősödött Közép-Európa közös hangja. Brüsszelben és Berlinben is meghallják ezt a hangot, amelyet kénytelenek tudomásul venni és számolni vele. 2015 nyarának végén, amikor a migránsok feltorlódtak a Keleti pályaudvaron, és Rákóczi úti lakásunk ablaka alatt masíroztak az M1-es autópálya felé, hogy elérjék az ígéret földjét, új hazájukat, „Germany”-t, még a nyíltan kamu híreket közlő Hírcsárdába illett volna, hogy a visegrádiak Németországgal közös programot indítanak a marokkói migráció megfékezésére, Frau Merkel pedig arról papol: együtt kell működni a migráció okainak megszüntetésében.