2000: a Hazatérés esztendeje

Bákonyi Ádám
1999. 11. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2000. június 30. és július 22. között rendezik meg immár negyedszer a Magyar Reformátusok Világtalálkozóját. A rendezvény – amelynek 1996-ban Erdély adott otthont – központi programjainak házigazdája a Dunamelléki Református Egyházkerület lesz.A világtalálkozót a kereszténység és a magyar keresztény államiság évfordulója alkalmából 2001 helyett 2000-ben rendezi meg a magyarországi Duna-melléki egyházkerület – jelentette be Tőkés László, a Magyar Reformátusok Világszövetsé- gének elnöke tegnap. A rendezvénysorozat – melyre több mint 40 országból várnak résztvevőket – 2000. június 30-án veszi kezdetét Budapesten a ferencvárosi stadionban tartandó megnyitó ünnepséggel. Július 6-án az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban tartanak hálaadást. Július 7-től 14-ig, egy héten át a Kárpát-medence magyar református egyházai és egyházkerületei fogadják be a világtalálkozó fáklyáját, s adnak helyet számos istentiszteletnek, ifjúsági, kulturális és missziós eseménynek. Július 15-én a budapesti Kálvin téri református templomban, míg a találkozó befejező rendezvényeként július 22–23-án Kálvin János genfi templomában tartanak hálaadó istentiszteletet. Jézus Krisztus születésének 2000. évében és a „Magyar Millennium” esztendejében – Tőkés László javaslatára – a Magyarok Világszövetsége meghirdette a Hazatérés esztendejét, amely az ótestamentumi zarándoklatok példájára, a magyarság hitbeli közösségét és egységét hivatott erősíteni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.