A hullámvölgy után ismét csúcson a Veszprém

Sütõ Nagy Zsolt
1999. 11. 28. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A férfi Bajnokok Ligájában biztos, 24-17 arányú győzelmet aratott hazai pályán a Fotex-Veszprém a jugoszláv Partizan Beograd ellen, s ezzel a győzelemmel már továbbjutott a nyolcaddöntőbe az utóbbi időben sokszor botladozó magyar együttes.Ha a hazai férfi sztárcsapatról, a Fotexről van szó, akkor nem győzzük kapkodni a fejünket az utóbbi időben. A veszprémiek két hete felültek a hullámvasútra, s azóta képtelenek leszállni róla. A történet azzal kezdődött, hogy Élesék az utóbbi tíz év legsúlyosabb vereségét szenvedték el hazai pályán BL-csoportmérkőzé-sen a címvédő spanyol Barce-lonától, ráadásul három nappal később bajnoki mérkőzésen, Ózdon újabb kudarc érte a csapatot. Szerencsére egy hete fordult a kocka, s Volgográdban az orosz bajnok ellen győzött Kovács László csapata, így megmaradt a remény, tovább lehet jutni a BL-csoportból. A siker azonban nem dobta fel kellőképpen a csapatot. Olyannyira nem, hogy csütörtökön az együttes a bajnokságban évek óta tartó hazai veretlenségét is elvesztette, s mivel éppen a Dunaferr győzött 22-19-re Veszprémben, négypontos hátrányba került a címvédő a nagy riválissal szemben. A korábbi szigorú figyelmeztetés után a retorzió sem maradt el, az utóbbi időben gyengélkedő Oszlánczy és a jugoszláv légiós, Petrics sorsa bizonytalanná vált a klubnál. Még szerencse, hogy a BL-csoport második továbbjutó helyéért küzdő jugoszláv Parti-zan Beograd sincs kirobbanó formában, annak ellenére, hogy Belgrádban három góllal felülmúlta Veszprémet. A jugoszlávok ugyanis megsemmisítő vereséget szenvedtek a Barcelonától, majd Volgográdban is buktak. A vasárnapi összecsapásukon aztán kiderült, Veszprémben a hullámvasút tovább robog, Élesék a hétközi mélypont után ismét a csúcson voltak. Pedig kissé kapkodón kezdtek a csoportrangadó elején, több ziccert is kihagytak, s a belgrádiak 2-1-re vezettek. Ekkor azonban kétszer is megvillant a korábban többször mellőzött kubai Diaz, s mindjárt a magyar bajnoknál volt az előny. Ettől pedig egyre jobban megnyugodtak a hazaiak, a fantasztikusan védő Fazekas bravúrjainak köszönhetően a jugoszlávok alig-alig találtak a kapuba. Amikor az első félidő vége előtt Élesék emberhátrányból három gólt is lőttek, a belgrádiak megtörtek, s a Veszprém a szünetben már 13-7-re vezetett. A fordulás után is fölényben maradtak a hazaiak, s az utolsó percekben már gólfesztivált rendeztek, Éles hét, valamint Diaz hat góljával fölényes különbséggel nyertek (24-17). A mostani sikernek köszönhetően pedig az sem kétséges, hogy a hatpontos Fotex csoportmá-sodikként továbbjut, függetlenül az utolsó forduló eredményétől, ahol egyébként ismét a Barcelona lesz az ellenfél, ezúttal Spanyolországban.Ma Norvégiában és Dániában megkezdődik a 14. női kézilabda-világbajnokság, amelyen az érmek mellett az olimpiai szereplésért harcolnak a csapatok. A legjobb öt válogatott alanyi jogon harcolja ki a részvételt. Bár a magyar válogatott a tavalyi Európa-bajnoki bronzérmének köszönhetően nyeregben érezhetné magát, Mocsai Lajos szövetségi kapitány úgy érzi, hiba lenne, ha csak az olimpiai kvalifikációt tartaná szem előtt a csapat. A kapitány érmet vár Kökény Beáéktól. – Számolgatni másoknak természetesen lehet, de nekünk nem szabad, mert egy magára valamit is adó csapat nem arra vár, hogy mások kikaparják neki a gesztenyét, hanem saját maga vívja ki az olimpiai szereplés jogát – mondta az elutazás előtt határozottan Mocsai. – Az elsődleges cél, hogy az első öt között végezzünk, de én éremre is képesnek tartom az együttest. A 24 csapatos világbajnoki döntőn Magyarország a D csoportba került, ahol a vb-ezüstérmes koreai, az orosz, a kínai, a brazil és a kongói válogatott szerepel. Az első négy helyezett jut tovább, s a nyolcaddöntőktől kezdve már nem lehet hibázni, hiszen egyenes kieséses rendszerben zajlik tovább a vb. Amennyiben Norvégia és Dánia is az első öt között végez, Magyarország akkor is szerepelhet az olimpián, ha elmarad a célkitűzéstől. A sorsolás ellentmondásos, hiszen a csoport harmadik helye kedvezőbb lehet Kökény Beáék számára, mint ha az élen végeznek, míg a második hely egyértelműen a legrosszabb. Ebben az esetben ugyanis az aranyéremre is esélyes norvég együttessel már a negyeddöntőben összekerülhet a Mocsai-csapat. – Egyetlen meccsen sem fogunk taktikázni, s esetleg a kedvezőbb folytatás miatt veszíteni – tette egyértelművé elképzeléseit a kapitány. – Egy ilyen vereség ugyanis rosszul hat a játékosokra, ráadásul, úgy érzem, senkitől nem kell félnünk, képesek vagyunk bárkit legyőzni. Az előkészületi mérkőzéseket ugyan váratlan vereséggel kezdte a válogatott – a franciák lepték meg Farkas Ágiékat –, ám ezután sorozatban hat győzelem következett. Valamennyi ellenfél vb-döntős volt, s a két legértékesebb diadalt Ausztria és Norvégia ellen aratta a csapat, a vb-házigazdákat éppen otthonukban legyőzve. A magyar csapat tagjai: Farkas Andrea, Pálinger Katalin (kapusok), Balogh Beatrix, Brigovácz Nikolett, Deli Rita, Farkas Ágnes, Kökény Beatrix, Kulcsár Anita, Lőwy Dóra, Megyebíróné Bohus Beáta, Nagy Anikó, Pádár Ildikó, Pigniczki Krisztina, Siti Beáta, Takács Gabriella, Zsemberyné Simics Judit. A csoport: Norvégia, Lengyelország, Hollandia, Fehéroroszország, Csehország, Ausztrália. B csoport: Ausztria, Franciaország, Románia, Ukrajna, Kuba, Elefántcsontpart. C csoport: Dánia, Németország, Macedónia, Angola, Japán, Argentína. A program, 30-án: Magyarország–Brazília, 1-jén: –Kongó, 2-án: –Kína, 4-én: –Oroszország, 5-én: –Dél-Korea; 7-én: nyolcaddöntők, 9-én: negyeddöntők, 11-én: elődöntők, 12-én: döntő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.