Következő mérkőzések
Skócia
21:002024. június 23.
Magyarország
Svájc
21:002024. június 23.
Németország

A kegyelet ára

R. M.
1999. 11. 08. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Idős emberek vagyunk, nehezünkre esik a főváros távolabbi kerületéből Kőbányára, az Új köztemetőbe járni, ezért amikor szüleink sírhelyének bérleti díja lejárt, kértük, hogy adják ki a hamvakat. Legnagyobb megdöbbenésünkre 8600 forintba került az urnakiváltás, amit egy irodában minden szertartás nélkül a kezünkbe nyomtak. Ennyi pénzért akár taxival is hazahozhatták volna, a sivár, lélektelen körülményekről már nem is beszélve – panaszolta Bukor Imréné. A nyolcvanadik évéhez közeledő idős hölgy azt kérte a Budapesti Temetkezési Intézettől, hogy szülei sírhelyét felmondva adják ki a hamvakat tartalmazó urnát. Ennek semmi akadálya, közölték, előbb azonban fizessen be 8610 forintot. Bukor Imréné, bár sokallta a kért összeget, kénytelen volt fizetni. Amikor azonban a megadott időpontra a kijelölt irodába ment, meglepetten tapasztalta, hogy a szolgáltatás mindössze abból állt: aláírattak vele egy dokumentumot, a rozsdás urnát a kezébe nyomták, s mehetett Isten hírével. Még egy dobozra, néhány kedves szóra sem tellett. A temető árképzési csoportjánál Szalmási Jánosné elmondta, valóban sokan drágállják a fizetendő összeget, holott a díj a ráfordítási költséget sem tartalmazza. Hogy mit kell fizetni? A fülkefedlap leemelése vagy az urna kiásása 1680 forint, az irodába vitele 1330 forint, a kiadás irattározása, számítógépes nyilvántartása pedig 5600 forintba kerül. Felvetette, hogy – a mai árakat figyelembe véve – igyekeznek reális átalánydíjat számítani, végső soron pedig, méltányosságból, részletfizetést lehet kérni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.