Az elmúlt időszak értékelése és Bács-Kiskun megye jövő évi költségvetésének előkészítése érdekében fogadta tegnap Endre Sándor, a közgyűlés elnöke a megyében működő egyházak, felekezetek és vallási közösségek vezetőit. A munkaértekezleten szó esett a millenniumi előkészületekről, a közösen szervezett programok koordinációjáról is. Endre Sándor lapunknak elmondta, hogy a Bács-Kiskun területén működő egyházak közül héttel van a közgyűlésnek együttműködési megállapodása, és a megyei önkormányzat hivatalában külön tisztviselő gondoskodik a kapcsolatok ápolásáról. A mostani találkozó jelentőségét az adta, hogy a költségvetés megalkotása előtt konkrétan megfogalmazhatták az érintettek elképzeléseiket, a közgyűlés elnöke pedig azonnal ismertethette a rendelkezésre álló forrásokat és azok mértékét. Ezzel kapcsolatban Endre megjegyezte, hogy már az együttműködési megállapodások jelentős összegeket különítenek el. Kiemelt hangsúlyt kap a református és a katolikus közösségekkel karöltve a drogfogyasztás visszaszorításáért folytatott küzdelem. E mellett külön tételként szerepel majd a jövő évi költségvetésben az úgynevezett egyházi keret. A XX. század végén igen nagy szerep hárul az egyházakra az elesettekkel való törődés területén, hiszen az egyházak valódi közösségeket teremtenek, és visszaadják az emberek jövőbe vetett hitét, nyilatkozta Endre Sándor.
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17439723_auto_resized.jpg)
Dömötör Csaba: A néppárti-baloldali többség jó nagy erővel rúgta fel az Európai Parlament szabályait