Aggódik az SZDSZ

Szabó
1999. 11. 15. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csak a köztársasági elnök előzetes normakontrollja aka-dályozhatná meg, hogy a parlament alkotmánysértő törvényt fogadjon el az önkormányzatok gazdálkodásáról – jelentette ki tegnap Wekler Ferenc, az Országgyűlés SZDSZ-es alelnöke. A Fidesz-frakció önkormányzati munkacsoportja viszont továbbra is támogatja a kistelepülések többségét jelentősen segítő javaslatot.A szabad demokraták önkormányzati tanácsadó testülete szerint a kormány tervei alapján 2000-ben az önkormányzatok esetében nem csupán az szja szabadon felhasználható részét csökkentené az állam, hanem a kötelező feladatok ellátására biztosítandó keretből is elvenne. Wekler Ferenc kifejtette: alapvetően szolidárisak a szegényebb önkormányzatokkal, azonban Magyarországon – néhány nagyváros kivételével – valamennyi település szegény. Az SZDSZ egy átfogó önkormányzati-finanszírozási reformban látná a jövőt. Koalíciós pártként a Horn-kormány idején szintén ezt javasolták, Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter tárgyalt is volna velük, ám ő sajnálatosan megbukott – tette hozzá a politikus. Szerinte a kormányok kilenc éve szűkítik az önkormányzatok szabadságát, ám ilyen mértékű korlátozásra még nem volt példa. Az alelnök úgy tudja: jövőre csak kormánypárti politikusok által vezetett települések kapnak címzett támogatást, továbbá a háziorvosi praxisok kötelező privatizációja címén az önkormányza- tok vagyonából adnának ajándékot az orvosoknak. Wittinghoff Tamás, Budaörs SZDSZ-es polgármestere szerint a jobb módú, ám saját erőből fejlődő településeken a kötelező feladatok ellátása is veszélybe kerülhet. Buza Attila, a Fidesz-frakció önkormányzati munkacsoportjának vezetője cáfolta az ellenzéki vádakat. Szakértőik számítása szerint az önkormányzatok támogatása reálértékben – évek óta először – növekszik majd, a kötelező feladatokra pedig több pénz jut. A politikus furcsállja a szabad demokraták legújabb reformálási szándékát, hiszen 1994 és 1998 között négy évük volt erre. Akkor azonban több százmillió forintot vontak ki az önkormányzati szektorból, például a közművállalatok privatizálása, illetve a hírhedt Tocsik-ügy kapcsán – emelte ki Buza, aki szerint a települések közötti óriási különbségek kiegyenlítése a legfontosabb. Hozzátette: a Belügyminisztériumban már készül az önkormányzatok kötelező felada-tainak áttekintése.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.