Agráriusok kötélhúzása

V. B.
1999. 11. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zárt ülésen tárgyalt tegnap az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága délután, a Képviselői Irodaházban, a jövő évi költségvetéshez benyújtott kapcsolódó módosító indítványokról, költségvetésének felosztásáról. Németh Imre (MSZP) az ülést követően lapunknak elmondta, hogy a kormány által előterjesztett csomagon kívül további pénzeket szeretnének az agrárium számára megszerezni, és bármilyen ésszerű javaslatot támogatni fognak. A jövő évi szabályozás konkrét számait a szocialistáknak sem sikerült megismerniük, lévén, hogy a tárca állítólag az anyagot titkosnak minősítette. Ami a bűvös 413 milliárd forintot illeti, szakértők szerint az összeg elfogadása képviselői szempontból nehezen értelmezhető, hiszen a kormány agrárcsomagjában csak 262 milliárd forint szerepel. Farkas Sándor (Fidesz), a bizottság elnöke konzultált Tamás Károllyal, az FVM közigazgatási államtitkárával, aki ígéretet tett arra, hogy a délutáni ülésen a képviselők előtt ismerteti a tárca koncepcióját, ám ragaszkodott a zárt ajtókhoz, mondván, hogy az elképzelések még kidolgozás alatt állnak, így nem nyilvánosak. Az ellenzék szerint az agrártárca jóformán csak a jövő évi büdzséről szóló vágyait fejezte ki, a 413 milliárd forintos költségvetés pénzügyi elosztásának elveit erősítette meg, minden konkrétum nélkül. Annyi azonban világos, hogy a kormány által elfogadott 262 milliárdos kormánycsomag mellé egy 93 milliárdos kisgazdapárti plusz igény, és egy 55 milliárd forintos hitel-kezességvállalás is kerülne. Tamás Károly, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára az ülést követően lapunknak elmondta, hogy az elavult technológiát ki kell cserélni, s egyebek között a sertéstenyésztésben a biológiai alapok tekintetében váltásra van szükség. Az államtitkár a költségvetéssel kapcsolatosan arról tájékoztatott, hogy ragaszkodnak a 413 milliárdos agrárbüdzséhez, de mint hangsúlyozta, a kérdésben az Országgyűlés fog dönteni. Farkas Sándor újságírói kérdésre válaszolva, úgy fogalmazott, hogy az államtitkár beszámolójában nem talált új elemet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.