A MatávCom az idén még teszteli, és várhatóan a jövő évben hozza forgalomba az új telefonalközpont-pótló rendszereit, amelyek nem a hagyományos, hanem Internet Protokoll (IP) technológián alapulnak. Ezáltal lehetővé válik, hogy az adat és a beszéd továbbítása egy vonalon történjen – mondta el tegnap Bedő Erik, a MatávCom vezérigazgatója egy sajtóbeszélgetésen. A MatávCom vezérigazgatója szerint a mobiltelefon-előfizetők száma hamarosan meghaladja a hagyományos előfizetőkét, ennek ellenére mindkét távközlési forma hasonlóképp fejlődik a jövőben. A vonalas telefonok egyértelmű előnye abból adódik, hogy a digitális vonalakhoz képest jóval több adat továbbítható, a szolgáltatások minősége lényegesen magasabb, az árszínvonal pedig alacsonyabb – tette hozzá Bedő Erik. A százszázalékos Matáv-tulajdonban levő céget 1996-ban alapították, amely ma az üzleti ügyfelek körében meghatározó részt birtokol a magyar piacon. A MatávCom építette ki például a Pólus Center és a november 12-én megnyíló West End City Center kommunikációs rendszerét. A gazdasági eredményekről szólva a vezérigazgató elmondta: idén meghaladják a tavalyi árbevételt, és a nyereség is várhatóan több lesz, mint tavaly. A MatávCom tavalyi árbevétele 7,4 milliárd, adózás előtti nyeresége pedig 380 millió forint volt. Bedő Erik szerint a távközlési piac teljes liberalizációját követően a világ legnagyobb távközlési vállalataival kell majd felvenni a versenyt a hazai piacon. A piacnyitást követően olyan cégek jelennek meg rövid időn belül a hazai piacon – mint a British Telecom –, amelyek rendkívül tőkeerősek, és hatalmas ügyfélkörrel rendelkeznek. A MatávCom a mai nap harmadszor tartja meg szakmai rendezvényét a Magyar Tudományos Akadémián, ahol a távközlés, a telekommunikáció és az informatika elmúlt ötéves fejlődését mutatják be, az előadásokon pedig középpontba kerülnek a jövő távközlési és adatátviteli rendszerei.
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17436603_auto_resized.jpg)
„Hasznos h*lyék” lettek Magyar Péterék?