Álmok valutáért

Kaszinóba menni csak úgy szabad, ahogyan ez a nagy könyvben meg van írva. Az ember éjfél előtt valamivel hazaér, megvacsorál, aztán kipucoválja cipőjét a nagy eseményre, ülőfürdőt vesz, megberetválkozik, vasalt inget húz, rá pedig pulóver illik – hiába, Amerika és ízlésvilága ebben a műfajban is domináns... –, aztán hanyag mozdulattal kidobja BKV-bérletét a zsebéből. Játszani ugyanis taxival kell menni, fél egy után alig valamivel, szigorúan a hátsó ülésre ülve. Las Vegas – mondja hanyagul az ember a sofőrnek, aki ért a szóból, aztán elengedi magát az ülésen. A gyalogos játékos ugyanis gyanús – gyakorlott szemű portás előtt pedig nincs titok, elárul a zsebből kandikáló villamosjegy, az út cipőorron megbúvó pora.A bajok a bejárat után kezdődnek, az ember esetlen, mint eszkimó a nudistastrandon, nem tudja, mit és hova. Elkérik a személyit, digitális kópiát csinálnak róla, ellenőrzik, nem tiltottak-e ki már a világ valamennyi hasonló intézményéből, kamerába nézetnek a jövő recepciósainak megnyugtatására, majd – tízdolláros, felválthatatlan zseton fejében – örök időkig tartó, mágnescsíkos belépőkártyát adnak. És persze váltani lehet: Fortuna eme templomában nem járja a magyar forint – tízezerért rezzenéstelen adják a negyvenvalahány amerikait, de érezni, nem velem csinálják a bombaüzletet. Fönt fél ház van, nyugodt emberek, semmi pánik és idegesség. Majd januárban többen leszünk, mondja valaki, ha bezár a többi kaszinó. Diszkrét biztonsági őrök, gyíkszemű krupiék, exkluzív berendezés. Kólát kérek félve, azt talán még ki lehet fizetni, de kellemes a meglepetés: csak az alkoholért és cigarettáért kell(ene) fizetni, minden egyéb ingyen van. Gyorsan módosítok: százszázalékos narancslével próbálom a várható veszteségeket csökkenteni. Hatféle játék odabenn, rulett persze, a huszonegyet black jacknek hívják, kétféle póker, félkarú rabló és egyebek. Két dollárral nyitok, huszonegy, sajnos a banknak is. Aztán nyerek kettőt – kezdők szerencséje. Magyar szót csak akcentussal hallani, a bérből és fizetésből élők többnyire nem itt töltik az éjszakát. Akadnak jótét lelkek, elmondják, hogyan kell felváltani a felválthatatlant. Ruletthez ülök, felteszem a tízest a pirosra, aztán mellé teszek ugyananynyit a feketére. Kicsi a kockázat: nullánál úszna a pénzem. Nyerek és vesztek tízet, de immár válthatom nyugodtan... Ismerős krupié akad, amerikai filmekben látott kockázásra invitál, igen hamar tíz dollárom bánja. Verejtékes munkával visszanyerem huszonegyben, mellettem egy orosz testvér akkora tétekben játszik, mint amennyit én (pontosabban szerkesztőm) erre a napra szántam. Nem örvend, hogy beszállok melléje, megzavarva gondosan mérlegelt szisztémáját. Mikor két dollárom megfial, ő pedig százötvenet bukik, jobbnak látom eloldalogni – láthatóan elvittem szerencséjét. Fél óra kaszinózás után plusz tizenkét dolláros mérleget készíthetek, ez a bepöccenés ideje, az ember fejében elindul a bogár, a jövő havi albérlet árát reméli Fortunától, már nem remeg a kéz, szemráncolásból, kisujjrebbenésből is ért a krupié, ha veszít, duplázza a tétet, mert bizonnyal minden visszajön a következő körben. Már borravalóra is jut – koppanva tűnik el az asztal e célra vágott résébe, a kávét egy kedves pincér kérés nélkül is hozza, hol vannak már a kétdolláros tétek... A játék végeredményére pedig boruljon jótékony homály...