Mátyás 2024. február 24.
logo

Asszad beteg

Breuer Péter (Tel-Aviv)
1999.11.18. 23:00

Saul Mofaz, az izraeli vezérkari főnök az izraeli–liba-noni határon lapunknak adott villáminterjújában elmondta – miként azt Ehud Barak miniszterelnök és honvédelmi miniszter korábban már kijelentette –, hogy az izraeli hadsereg 2000 júliusáig kivonul Dél-Libanonból.Ennek a kivonulásnak az előkészítését megkezdtük – jelentette ki Saul Mofaz. A vezérkar kidolgozta a kivonulás programját és ezt egy hónapon belül átadja a kabinetnek, és ahogy azt jóváhagyják, megkezdik annak gyakorlati kivitelezését is. „Természetesen a helyzetet értékeltük, tisztában vagyunk azzal, hogy gondoskodni kell a dél-libanoni keresztény milicistákról, akik az évek során hűségesen együttműködtek velünk, és természetesen Dél-Libanon lakosságának egy bizonyos részéről is. Senki nem vádolhat bennünket azzal, hogy a hadsereg hátráltatja a Dél-Libanonból való kivonulást.” Lapunk információi szerint a francia külügyminiszter a miniszterelnök tanácsosához eljuttatott beszámolójában rávilágít arra, hogy szinte reménytelen a szíriai–izraeli tárgyalások újrafelvétele. Ez idő tájt a szír elnök súlyos beteg, és mint ismeretes, a kapcsolatokért felelős szír külügyminiszter is az elmúlt hetekben esett át nyílt szívműtéten és állapota nem éppen kielégítő. A francia külügyminiszter beszámolója végén megjegyzi, hogy kevésbé optimista a tárgyalások újrakezdésével kapcsolatban, mint korábban. Simon Peresz volt izraeli miniszterelnök, a jelenlegi kormány körzeti együttműködési minisztere a Libanonból való kivonulással kapcsolatban a következőket mondta: nincs miért várni 2000 júliu- sáig. Már most meg kell kezdeni az egyoldalú visszavonulás előkészületeit ahhoz, hogy azt pár hónapon belül végre is lehessen hajtani. A volt miniszterelnök szerint a Libanonból való kivonulást nem kell öszszekötni a Szíriával való tárgyalásokkal. Természetesen, mondta, jobb lenne, ha a szír makacsság véget érne, és egyezség jöhetne létre Szíria és Izrael között. Peresz ugyanakkor kategorikusan kijelentette azt is, hogy Izrael meg tudja védeni magát akkor is, ha kivonul Libanonból. Amennyiben Izraelt támadás érné Libanon felől, akkor azt az izraeli légierő csapásokkal válaszolhatná meg. Nem feltételezi ugyanakkor Peresz azt sem, hogy ilyen esetben Szíria beavatkozna. Sőt, úgy tűnik, hogy lassan Libanon lakossága sem kívánja támogatni a Heszbollahot, hogyha az továbbra is terrorista bázisokat tart fenn. Peresz szavait erősítette Izrael turisztikai minisztere, Amnon Lipkin-Sáchák volt vezérkari főnök. Ő is javasolja a Libanonból történő egyoldalú kivonulást. Mindennek ellenére Ehud Barak a szírekkel és a libanoniakkal kötendő Izrael északi határainak biztonságát garantáló egyezményhez kötötte a biztonsági övezetből való kivonulást. Az izraeli média előkelő helyen számol be nemcsak a francia külügyminiszterre való hivatkozással Asszad szír elnök egészségi állapotáról, hanem szír forrásokat is említve arról is beszámol, hogy Asszad szinte hónapok óta nem jelent meg a nagyközönség előtt. Most fia képviseli az elnököt több nemzetközi fórumon. A szír külügyminiszternek egészségi állapotát is súlyosnak minősíti a rádió és a televízió. Ez esetben a bejrúti amerikai klinika forrásait idézik, miszerint a külügyminiszter műtétje ugyan jól sikerült, de szíve még nem működik tökéletesen. Érdemes megjegyezni, hogy II. Abdullah jordán király erőfeszítései sem jártak sikerrel az izraeli–szír közvetítésben. Az EBESZ isztambuli tárgyalásain David Lévi külügyminiszter egyiptomi kollegájával folytatott megbeszéléseken ismételten szó került a szír–izraeli tárgyalások újrakezdéséről.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.