időjárás 23°C Medárd 2023. június 8.
logo

Az idei tél már több áldozatot követelt

Zivkovics
1999.11.23. 23:00

A hideg beállta óta húsznál is több ember fagyott meg Magyarországon – értesült lapunk. Voltak, akik baleset vagy túlzott alkoholfogyasztás következtében elestek, nem bírtak felállni, s a hidegben kihűlt a szervezetük, de az áldozatok között akadt hajléktalan, sőt fűtetlen otthonában elhunyt nyugdíjas is.A budapesti Erzsébet-kórházba november eleje óta 15 embert szállítottak be súlyosan kihűlt állapotban, közülük öt meghalt – tájékoztatta lapunkat dr. Elek István főorvos, s hozzátette: a hajléktalanokon kívül voltak olyanok is, akik rendelkeztek bejelentett lakással, s hideg otthonukban találtak rájuk. Az elmúlt néhány napban csak Bács-Kiskunban három fagyhalál történt, de a fővárosban is többen vesztették így életüket. A Szociális és Családügyi Minisztérium adatai szerint az előző télen 368 ember hunyt el fagyhalál következtében, az áldozatok fele a saját lakásában. Az esetek között volt baleset vagy alkoholos állapotban elszenvedett fagyhalál, hajléktalan és saját lakásában megfagyott nyugdíjas is. Az áldozatok 78 százaléka volt férfi, több mint háromnegyede egyedül élt. A tragédiával járó esetek mindössze 5 százaléka történt Budapesten, jóllehet a fővárosban él a legtöbb hajléktalan. – A fővárosban a hajléktalanoknak fenntartott éjszakai menedékhelyek kihasználtsága 95 százalék körüli – mondta Bényei Zoltán, a Menhely Alapítvány intézményvezetője. – Úgy tűnik azonban, az idén is a tavalyihoz hasonló a helyzet: vannak olyan szállók, ahol mindig akad szabad hely, s vannak, amelyek szinte egész télen 120 százalékos kihasználtsággal működnek. Harrach Péter szociális és családügyi miniszter tegnap ellátogatott Budapest X. kerületében az Előd utcai hajléktalanszállóra, hogy megvizsgálja, milyen körülmények várják a rászorulókat. A miniszter úgy vélekedett, hogy a krízisszállók, ha zsúfolt helyen is, de melegben, tisztálkodási lehetőségekkel, olyan emberi körülményeket tudnak teremteni, ami a hajléktalanok számára a túlélést jelentheti a hidegben.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.