Börtönbaj

Az ombudsman szerint rosszak a hazai börtönviszonyok, a bent üldögélők nehéz körülmények között tengődnek, nagy a zsúfoltság, kevés a fény, ráadásul színes televízió sincs mindegyik cellában. És ez tarthatatlan. Felmérések szerint Veszprémben a legrosszabb a helyzet, iskolai oktatás, szakmai képzés nem folyik az intézetben, ráadásul az elítéltekkel szemben mintegy háromszáz esetben alkalmaztak fegyelmi fenyítést. Gönczöl ombudsman éppen ezért ajánlást juttatott el az igazságügyi miniszterhez, tegye meg a szükséges lépéseket. Szép és emberi Gönczöl ombudsman kiállása a börtönlakók jogai mellett, virágzó nyugati demokráciában mellszobrot, csillagrendet is kaphatna érte. A probléma az, hogy Gönczöl ombudsman Magyarországon él. Ott, ahol a büntetlen előéletű, makulátlan emberek is nehéz körülmények között tengődnek, árnyékban, zsúfoltságban, távlatok nélkül várják a másnapot. Olyan országban él Gönczöl ombudsman, ahol a bűnözők diktálnak, a kétkezi ember pedig a puszta életéért reszket. A magyar haza ma országnyi Chicago, teli gyilkosokkal, bankrablókkal... Adódik mindebből, hogy a rács innenső oldalán álló emberek egy része nem röplabdahálót és tekepályát szeretne látni a börtönudvaron, hanem akasztófát. Itt, ahol Magda Marinkók nevetgélik szemközt a jogfélő emberfiát, ahol naponta három áldozatnak vágják el a torkát, lövik tarkón hangtompítós pisztollyal, ahol reggeltől reggelig bankot, gyereket és békességet rabolnak, jogot tipornak, hazát árulnak – itt nem lehet nemzeti feladat a börtönviszonyok jobbítása. Talán majd máskor. Később. Egy jobb világban. Kánaán felé menet. Zsúfoltak a börtönök? Hát ne tessék annyira bűnözni, kedves rablók. Akkor majd elférnek.