Bölcskei Imre, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Miniszté- rium hírközlési és informatikai helyettes államtitkára, az OECD Távközlési és Informatikai Szolgáltatáspolitika Munkacsoportja 23. ülésén részt vevő magyar küldöttség vezetője a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács ülésén számolt be a hét végén tapasztalatairól. Az OECD munkacsoportja ülésének napirendjén meghatározó volt a Magyarországról készült országjelentés távközlési fejezetének megvitatása. A jelentésben foglaltak és a kérdésekre a magyar küldöttség által adott válaszok alapján az ülés elnöke és a vizsgálók jónak értékelték a magyar távközlés helyzetét és a szabályozási reform folyamatát. Bölcskei Imre a beszámolóval kapcsolatban az ülésen hangsúlyozta, hogy Magyarország az 1996-os ajánlások döntő hányadát megvalósította, a jövő évben az Országgyűlés elé kerülő új, átfogó hírközlési törvény pedig megteremti a teljesen liberalizált piac szabályozási kereteit és a kiteljesedő verseny- piaci feltételrendszerét. Az új törvény természetesen eleget tesz majd az OECD ajánlásaiban szereplő követelményeknek is. Mint elmondta, az OECD munkacsoportja ülésén hangsúlyos kérdés volt a Hírközlési Főfelügyelet függetlensége, szabályozói hatáskörének bővítése és az ezzel kapcsolatos törvényi garanciák megteremtése. Magyarországgal kapcsolatban komoly érdeklődés mutatkozott az EU-irányelvek átvételének helyzete, a vezetékes távközlés piacának korábbi liberalizációja, az UMTS-nek, a mobiltelefon-szolgáltatás új generációjának majdani engedélyezése, a telefonszámok hordozhatóságának bevezetési határideje iránt. A távközlő hálózatok összekapcsolásának szabályozásával összefüggésben elhangzottakról Bölcskei Imre elmondta: a tanácskozás előadásai egyértelműen megerősítették azt a tényt, hogy a legfőbb kívánalom az egyenlő versenyfeltételek biztosítása. A versenyfeltételekkel szorosan összefügg az öszszekapcsolási díjak nagysága, meghatározásának módja és a bevételmegosztás kérdésköre, azonban az egyes országok gyakorlata ezekben a kérdésekben ma még eltérő. Nehézségként merült fel az internetszolgáltatók költségalapú összekapcsolási díjainak megállapítása és a velük való jövedelemmegosztás igazságos meghatározása, de vitatott a bérelt vonalú díjak meghatározásának legjobb módszere is.
Elismerő OECD-jelentés
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!