Elmaradt a kivonulás

Kákonyi András
1999. 11. 15. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eredménytelenül zajlott Jasszer Arafat palesztin vezető és Ehud Barak izraeli kormányfő tegnapra virradó, előre be nem jelentett találkozója, amelyen az izraeli csapatkivonás végrehajtása körül felmerült nézeteltéréseket igyekeztek elsimítani. A megállapodás szerint az izraeliek feladata megmondani, hogy honnét vonulnak vissza, ám ezt a palesztin félnek is el kell fogadnia. Arafat még napokkal ezelőtt, mint arról már korábban beszámoltunk, megkapta a visszavonulásról szóló térképeket, de azt sem ő, sem kabinetje nem hagyta jóvá. Így a tizenötödikére tervezett visszavonulás második szakasza elmarad. A palesztin autonómia közigazgatási fővárosában, Ramal-lahban több száz palesztin tüntetett az izraeliek ellen. Lapunk értesülései szerint a kátyúba jutott tárgyalásokat csakis Dennis Ross amerikai közel-keleti megbízott tudja kimozdítani a holtpontról. Érdemes megjegyezni, hogy az izraeli fél változatlanul várja Arafat bocsánatkérését felesége kijelentéseiért, amit az amerikai elnök feleségének társaságában tett – megsértve ezzel nemcsak az izraelieket, hanem az amerikaiakat is. Szaeb Erakat palesztin politikus, a palesztin delegáció vezetője lapunk kérdésére elmondta: Arafat tulajdonképpen azt követeli az izraeliektől, hogy sivatagi rezervátumok helyett sűrűn lakott, Jeruzsálemhez közeli területet kapjon a megegyezések értelmében, mégpedig olyat, amely szerves kiegészítése lehetne az autonómiának. Egyes, iz-raeli kormányhoz tartozó körök szerint viszont Arafat a kákán is csomót keresett, hiszen abban érdekelt, hogy az amerikaiak ne csak megfigyelőként, hanem aktív résztvevőként is bekapcsolódjanak a tárgyalásba. A tegnap délelőtt tizenegy órára meghirdetett aláírási ceremónia helyett az újságírók hada végül is a repülőtérre hajtatott, hogy beszámoljon az amerikai megfigyelő érkezéséről. Az amerikai követség szóvivője szerint szó sincs arról, hogy Washington aktívan beleavatkozzon a tárgyalásokba, csupán egy esetleges közvetítésről, a problémák ideiglenes áthidalásáról lehet beszélni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.