Albin 2024. március 1.
logo

Folytatódó bérvita

Bákonyi Ádám
1999.11.09. 23:00

Tegnap a MÁV Rt. a törvényben előírt módon és a korábbi megállapodásoknak megfelelően átadta a 2000. évre vonatkozó bérajánlatát a reprezentatív szakszervezetek képviselőinek. A MÁV 6 százalékos inflációval számolva 8,5 százalékos átlagkereset-emelésre tett ajánlatot, többek között a hatékonysági mutató növelése, és a teljesítményhez igazodó létszám kialakításának feltételei mellett. A reprezentatív szakszervezetek az ajánlatot kevésnek találták. A Mozdonyvezetők és a Vasutasok Szakszervezete 14 százalékos béremelést kér, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete is – noha nem készítette el hivatalos ajánlatát – ilyen szintű béremelést tart szükségesnek. A MOSZ 8 százalékos inflációval számolva, 2 százalékos, az európai uniós bérekhez való közelítést figyelembe véve, 4 százalékos reálbéremelést, tehát összesen 14 százalékos béremelést kér. A VSZ bérajánlata mellett a vasutas minimálbér 24 300 forintról 28 ezer forinrta történő emelésére tett ajánlatot, továbbá jelezte, hogy az érvényben levő kollektív szerződés egyes pontjait is módosítani szeretné. A tárgyaláson mindhárom szakszervezet képviselői hangoztatták: legfőbb feladatuknak a foglalkoztatás biztosítását tekintik, ezért semmiféle létszámcsökkentésre vonatkozó javaslatot nem támogatnak. A 2000. évi vasutas bérekről jövő hét kedden folytatódnak a tárgyalások.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.