Hajszálnyira a bravúrtól

Zs.
1999. 11. 28. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hét közben a magyar férfi és női válogatott is győzelemmel kezdte az Európa-bajnoki középdöntős szereplést, ám szombaton már nem sikerült a duplázás. A férfiak helyzete volt a nehezebb, Mészáros Lajos szövetségi kapitány csapata ugyanis a világ élvonalához tartozó Horvátország legjobbjait fogadta Zalaegerszegen. Gulyás Róberték a szerdai lettországi bravúr után ismét közel álltak egy nagy sikerhez, a hajrában azonban a horvátok 67-66 arányban felülkerekedtek. Pedig a magyar válogatott ismét hajszálnyira volt egy kisebb csodától. A horvátok a mérkőzés során kétszer is elhúztak, az első félidőben nyolc, a másodikban hat ponttal vezettek. Halm Rolandék azonban hatalmas lelkierővel mindkétszer ledolgozták a hátrányt, s másfél perccel a vége előtt négypontos előnyre tettek szert. Marcelic egy triplával egypontossá tette a különbséget, majd tizenhárom másodperccel a vége előtt Sesar két büntetőjével a horvátok kerültek előnybe, s az utolsó pillanatokban már nem sikerült Gulyá-séknak fordítani. A magyar válogatott játékáról mindent elmond, hogy a mérkőzést követően a horvátok világhírű edzője, Alekszander Petrovic határozottan kijelentette: számára egyértelmű, hogy Horvátország és Magyarország jut ebből a csoportból az isztambuli Eb-döntőbe. A csoport további eredményei: Szlovákia–Anglia 73-81, Svájc–Lettország 76-91. A magyar csapat legközelebb szerdán Székesfehérvárott, Szlovákia ellen lép pályára. A nők ugyan Finnországban játszottak, mégis könnyebb dolguk volt, hiszen a házigazdák nem tartoznak az európai élvonalhoz, s ez abból is kiderült, hogy Oroszországban hétközben ötvenegy pontos vereséget szenvedtek. Ennek ellenére a szövetségi kapitány, Rátgéber László rendkívül óvatos volt a találkozó előtt. Nos, ha a kapitány által elvártnál gyengébb játékkal is, de 74-62-re győzött a csapat, így két forduló után megnyílt az út az Eb-döntő felé. A magyar válogatott következő Eb-középdöntő mérkőzését szerdán Moszkvában játssza Oroszország ellen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.