József Attila alázatos szolgájaként a költő szavaival mondja el Földes László, Hobo az elmúlt nyolc esztendőben felhalmozott gondolatait, érzelmeit november 30-tól az Új Színház színpadán. Hobo első József Attila-estjével 1991-ben lépett a közönség elé. A Légy ostoba! című előadást több mint háromszáz alkalommal igényelte a nagyérdemű, ennek ellenére idén nyáron az előadó „eltemette”, hogy egy egészen újjal, a Milyen jó lenne nem ütni vissza cíművel álljon a nagyközönség elé. Az előadást Kiss Csaba rendezte, a zenét a volt Hobo Blues Band bőgöse, Hárs Viktor komponálta. Hobo meglepetéssorozata ezzel még korántsem ért véget, hiszen tegnap mutatta be saját könyvét, illetve annak megzenésített CD-változatát: a Csavargók tízparancsolatát. Műfajilag nem határolható be a könyv, melyet az 1988-as, első amerikai útja ihletett. Igazából csak két évvel ezelőtt kezdte papírra vetni a parancsolatok köré szerveződő gondolatait, érzéseit. A parancsolatok megzenésítésében a 1998-ban megszűnt Hobo Blues Band tagjai segédkeztek. Hobo pályafutásában szintén újdonság, hogy az idei évadtól az Új színház tagja. Nemcsak az említett József Attila előadói estjével lép a színpadra, hanem más produkciókban is láthatja a nagyérdemű, sőt darabot is ír majd színháza számára.
Hobo az Új Színházban
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!