Horváth: Nincs jobboldali veszély

K. F.
1999. 11. 22. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Elérkezett az idő, hogy felhívjuk a társadalom figyelmét az SZDSZ átlátszó taktikájára, amellyel hetek óta a nem létező szélsőjobboldali veszélytől való elhatárolódásra szólítja fel a koalíciós pártokat és a miniszterelnököt – nyilatkozta lapunknak tegnap Horváth Béla, az FKGP frakcióvezető-helyettese. A szabad demokraták felhívásai – amelyeket egyes médiumok „hisztéri-kusan” felerősítenek – megzavarják a társadalom nyugalmát, békéjét – tette hozzá Horváth Béla. – A jövőben minden alkalommal, ahányszor az SZDSZ címkézni kezd pártokat és személyeket, illetve „fasiszta” rémekkel riogat, ellenfelhívást teszek közzé, amelyben követelem, hogy a szabad demokraták határolódjanak el azoktól a „pufajkásoktól”, akik 1956-ban a forradalmárok ellen fegyvert fogtak, illetve a volt ÁVH-sokkal együttműködő pártoktól, így önmaguktól is – közölte az FKGP képviselője. Horváth Béla elmondta: nem szükséges leckét venni attól az SZDSZ-től, amelynek egyetlen vezetője sem mondta még ki azt az egyszerű mondatot, hogy „Magyarország a hazám”. A baloldali és liberális szervezetek által csütörtökre tervezett tüntetéssel kapcsolatban a politikus megjegyezte: „Újramelegítve csak a káposzta jó.” A MIÉP XI. kerületi ifjúsági tagozata csatlakozik a csütörtöki rasszizmus elleni tüntetéshez, mivel a magyarság saját hazájában is egyre inkább háttérbe szorul, pusztán fajtája miatt – tájékoztatta lapunkat a szervezet. A fiatal MIÉP-esek szerint a rasszizmus ilyenfajta megnyilvánulása, vagyis a magyarellenesség valódi veszélyt jelent, amelyre a média hatása alatt álló közvélemény nem fordít elég figyelmet. A szervezők erre kívánják felhívni a figyelmet, mert úgy vélik, hogy a – szintén elítélendő – szélsőjobboldali előretörés jelenleg nem fenyeget.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.