Izrael Magyarországon címmel kiállítás nyílt tegnap Budapesten, a Hyatt Regency Hotelben. A december 2-ig nyitva tartó rendezvényen több mint ötven kiállító mutatja be termékeit az izraeli nagykövetség és az Anzata International szervezésében. A kiállítást Iláná Kápitolnik, az Anzata International Ltd. vezérigazgatója nyitotta meg, majd Joel Alon, Izrael magyarországi nagykövete köszöntötte a résztvevőket. Beszédében emlékeztetett arra, hogy a két ország kapcsolatai folyamatosan bővülnek, különösen a szabadkereskedelmi egyezmény életbe lépése óta, de ezek a kereskedelmi kapcsolatok még messze állnak a bennük rejlő lehetőségek határától. A nagykövet kijelentette: ez a kiállítás kiváló lehetőséget biztosít a meglévő gazdasági kapcsolatok bővítéséhez és újak létrejöttéhez egyaránt. Paár Róbert, a Gazdasági Minisztérium (GM) osztályvezetője kiemelte: a kiállítók megfelelő időpontban érkeztek Magyarországra, hiszen az ország a dinamikus gazdasági fejlődés időszakában van. Idén a magyar gazdaság gyorsabban fejlődött, mint a világgazdaság átlagosan. Az export növekszik, az infláció csökken, s emellett a költségvetési deficitet is sikerült szinten tartani. Magyarország csatlakozott az OECD-hez és a NATO-hoz, a folyamatos fejlődésnek köszönhetően pedig éveken belül az Európai Unió tagja lesz. A két ország gazdasági kapcsolatairól szólva Paár Róbert elmondta: az izraeli cégek eddig Magyarországon hozzávetőlegesen 920 millió dollárt fektettek be, ami Izrael gazdasági erejéhez képest igen figyelemre méltó. Schiffer János, Budapest főpolgármester-helyettese kijelentette: Budapest szerepe a régióban és a jövő gazdaságában kiemelkedő. Ezt ismerhették fel a kiállítás szervezői is, mikor a fővárosban adtak helyet a rendezvénynek. A szabadkereskedelmi megállapodás megkötése óta Schiffer János szerint egyre dinamikusabbak a két ország kapcsolatai, erre utal az is, hogy idei évben mintegy hatvanezer izraeli turista érkezett Budapestre.

Eseménynaptár – minden, ami színházi olimpia
Értesüljön minden programról, és ne maradjon le aktuális ajánlóinkról, tudósításainkról, kritikáinkról!